- Már őseink is jól ismerték a nagyszerű gyümölcsöt, a datolyát.
- Ez az egészséges finomság jótékony hatással van szervezetünkre.
- Íme, a datolya hatásai.
Újabb és újabb zöldségek és gyümölcsök után kutatunk, melyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Eközben pedig megfeledkezünk egy olyan nagyszerű termésről, melyről már őseink is tudták, mennyire meg kellene becsülnünk.
Mit fontos tudnunk a datolyáról?
A datolyapálma termése a világ egyik legrégebb óta termesztett gyümölcse. Mára több mint 6 ezer éve fogyasztják, és nem véletlenül. A Koránban áldásos hatását dicsérik, a Biblia szintén több alkalommal is hivatkozik rá: a legendák szerint Szűz Mária is datolyát evett Jézus születése előtt, hogy erőt nyerjen belőle.
Maga a fa egyébként a pálmafélék családjába tartozik. Száraz és meleg éghajtalon érzi jól magát, így Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábi és az Egyesült Arab Emírségek ad otthont a legnagyobb ültetvényeknek.

A datolya igazi szuperélelmiszer: nagyon egészséges
Így fogyasztható a datolya
A datolyának több fajtája is létezik. A medjool például nagy szemű, lédús. A deglet noor kissé százazabb, sütéshez és főzéshez használják.
Az ajwa mézédes, kissé rágós, az iszlám világban nagyon népszerű. A barhi pedig lágy és karamellás ízű, melyet frissen és aszalva is szívesen fogyasztanak.
Szárítással gyakran tartósítják, ugyanis sokkal tovább eláll, íze pedig koncentráltabb lesz. A természetes szárítás során közvetlen napsütés segítségével, ipari körülmények között pedig alacsony hőmérsékleten végzik az eljárást.
Miért olyan egészséges a datolya?
A datolya valódi szuperélelmiszer. Rengeteg B-vitamint tartalmaz, mely az idegrendszert támogatja. Emellett pedig A-vitamin, K-vitamin, magnézium, vas, kálium és réz is található benne – mindez az izomműködésnek, a vérképzésnek és a csontok egészségének kedvez.
Köszönhetően magas rosttartalmának, serkenti az emésztést, így rendszeresen fogyasztva a székrekedés is megelőzhető vele.
Ha pedig mindez még nem lenne elég: csökkenti a gyulladást és a szabad gyökök okozta károsodásokat a benne található flavonoidoknak, katotinoidoknak és fenolos vegyületeknek köszönhetően.
Forrás: Nők Lapja, Fotók: GettyImages