Ezt árulja el a szemed színe a származásodról és az őseidről

2026. július 02.
A szemszín genetikája bonyolultabb, mint korábban gondoltunk, és ha jobban megértjük, a akár még a származásunkról is többet megtudhatunk.
Nő a kezéből távcsövet csinálva a kamerába néz
  • Kék szemű szülőknek csak kék, barna szemű szülőknek csak barna szemű gyerekük lehet? Ma már tudjuk, hogy a helyzet jóval boynolultabb ennél.
  • Bár a szemszín öröklődése úgynevezett poligénes tulajdonság, eredetileg valóban csak egy szemszín fordult elő az emberek között.
  • A szemszínünk életünk során változik is, ritka esetekben pedig akár „többszínű” szemünk is lehet.

A tudósok sokáig azt feltételezték, hogy a szemszín öröklődése egyszerű dolog: a barna szem mindig domináns, a kék pedig recesszív tulajdonság, vagyis két kék szemű szülőnek kizárólag kék szemű gyermeke születhet. A modern genetikai kutatásokból azonban már tudjuk, hogy a helyzet jóval bonyolultabb ennél.

Ma már tisztában vagyunk vele, hogy a szemszín úgynevezett poligénes tulajdonság, vagyis kialakulásában több tucat gén vesz részt. Ilyenek többek között a HERC2, OCA2, TYR, SLC24A4, IRF4, SLC45A2, TPCN2 gének, melyek más génekkel közösen szabályozzák a szivárványhártyában található, színt adó melanin mennyiségét és eloszlását.

Ezért előfordulhat, hogy:

  • két kék szemű szülőnek barna vagy zöld szemű gyermeke születik 
  • két barna szemű szülőnek kék szemű gyermeke lesz;
  • ugyanazon család testvérei között is jelentős eltérés lehet a szemszínben.

Mitől barna, kék vagy zöld a szem?

A szem színét szinte kizárólag egy pigment, a melanin mennyisége határozza meg.

  • Barna szem: sok melanin található a szivárványhártyában.
  • Mogyoróbarna: közepes melanintartalom, gyakran zöldes vagy arany árnyalatokkal.
  • Zöld szem: kevés melanin és a fény szóródása együttesen hozza létre a zöld színt.
  • Kék szem: kevés vagy csaknem teljesen hiányzó melanin a szivárványhártya elülső rétegében. A kék szín nem valódi kék pigmentből származik, hanem optikai jelenség eredménye.
  • Szürke szem: nagyon kevés melanin mellett a szivárványhártya szerkezete másképp szórja a fényt, ezért szürkés árnyalat alakul ki.

Minden ember barna szemű volt eredetileg?

De mégis mit tudunk őseink szemszínéről? Eredetileg vajon mindenki barna szemű volt? A jelenlegi genetikai bizonyítékok alapján valószínűleg igen.

A kutatások szerint a ma élő kék szemű emberek ősei egyetlen genetikai változathoz vezethetők vissza, amely körülbelül 6–10 ezer évvel ezelőtt jelent meg valahol a Fekete-tenger térségében vagy Délkelet-Európában. Ez a változat a HERC2gén szabályozó régiójában alakult ki, és csökkentette az OCA2 gén működését, amely a melanintermelést befolyásolja.

Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy minden kék szemű ember ugyanannak az egyetlen személynek a közvetlen leszármazottja. Inkább arról van szó, hogy ugyanaz a genetikai mutáció terjedt el egy közös ősi populációban.

Milyen gyakoriak az egyes szemszínek?

A világ népességének túlnyomó része (70-80 százalék) ma is barna szemű, utána viszont talán meglepő módon a kék a leggyakoribb szemszín 8-10 százalékos aránnyal. Ezután jön a barna világosabb árnyalata (5 százalék körül) majd a zöld, ami csupán az emberek 2 százalékának van. A legritkább szemszínek a szürke és a borostyán, ezek előfordulása 1 százalék alatti.

Természetesen területenként más-más arányban fordulnak elő az egyes szemszínek, így érdemes lehet ennek mentén is megnézni, hol milyen gyakoriak  a szemszínek.

Barna szem szuperközeli

A barna szemszín messze a leggyakoribb a világon

Hol fordulnak elő leginkább?

Barna szem

  • Afrikában;
  • Kelet-Ázsiában;
  • Délkelet-Ázsiában;
  • Dél-Ázsiában;
  • a Közel-Keleten;
  • Latin-Amerika jelentős részén.

Kék szem

  • Észtországban,
  • Finnországban,
  • Svédországban,
  • Norvégiában,
  • Dániában,
  • Izlandon.

Zöld szem

  • Írországban,
  • Skóciában,
  • Walesben,
  • Izlandon,
  • valamint Közép-Európa egyes területein fordul elő.

Szürke szem

  • a Balti államokban,
  • Finnországban,
  • Oroszország északnyugati részén,
  • valamint Kelet-Európa egyes területein fordul elő.

Változó szemszínünk

A csecsemők jelentős része világos szemmel születik, különösen az európai származású babák. Az első 6–36 hónap során fokozatosan nő a melanintermelés, ezért a szem barna, zöld vagy mogyoróbarna árnyalatúvá válhat.

De később, felnőttkorban is előfordulhatnak kisebb változások: a szemszínünk egyes gyógyszerek vagy szembetegségek hatására, vagy természetes módon az öregedés során is változhat egy picit.

További érdekesség az úgynevezett heterokrómia jelensége, amikor egy embernek két különböző színű szeme van, vagy akár ugyanazon a szemen belül eltérő színű területek találhatóak. Ez többnyire veleszületett, ártalmatlan jelenség, de ritkán betegségek vagy sérülések következménye is lehet.

Forrás: EOGN Fotó: Getty Images

Ajánlott videó