Ősszel sokan kidobják ezt a kedves növényt, pedig egész évben virágzik – a kertész elmondja, hogyan gondozd

2026. november 04.
A nyár végével sok balkonláda és virágágyás kiürül, a pistike pedig gyakran a kukában végzi. Pedig ezt a kedvelt, színes virágú növényt nem kell feltétlenül elengednünk az első hideg napokkal: beltérben tovább gondozhatjuk, és akár új növényeket is nevelhetünk belőle.
színes virágmező
  • A nebáncsvirágot, azaz a pistikét nem kell ősszel kidobni: megfelelő körülmények között a lakásban is tovább nevelhetjük.
  • A növény nyáron dugványozással szaporítható, a gyökereztetéshez elegendő egy pohár víz.
  • Ősszel világos helyet válasszunk neki, tavasszal pedig a fagyok elmúltával ismét kitehetjük a balkonra vagy a kertbe.

A törpe nebáncsvirág, ismertebb nevén pistike vagy vízifukszia Kelet-Afrikából származó, lágyszárú évelő. Magyarországon jellemzően egynyáriként tartjuk, mert érzékeny a hidegre.

Népszerűségét színes, bőséges virágzásának köszönheti, de a gondozásánál fontos figyelembe venni, hogy vízigényes növény, és a félárnyékos, árnyékos helyeket kedveli. Balkonon, erkélyen és megfelelő körülmények között lakásban is nevelhető.

Dugványozással is szaporíthatjuk a pistikét

rózsaszín nebáncsvirág, azaz pistike

Olcsó, látványos és igénytelen: a pistike régen minden kertben és balkonon ott volt

Ha szeretnénk átmenteni a növényt a következő szezonra, a legerősebb hajtásairól dugványokat vághatunk. A Hobbikert.hu tanácsa szerint erre a nyári időszak alkalmas, amikor a pistike még erőteljesen növekszik. Olyan hajtásokat válasszunk, amelyeken két-három levélpár található. A vágást a levélcsomó alatt végezzük, majd távolítsuk el a virágokat és a bimbókat, hogy a növény energiáját a gyökérképzésre fordíthassa.

A dugványokat vízbe állítva néhány hét alatt meggyökereztethetjük. Amikor már megfelelő gyökérzetük fejlődött, ültessük őket virágfölddel töltött cserépbe.

Ősszel világos helyen tartsuk

A meggyökeresedett növényeket ősszel világos helyre tegyük. A meleg nappali és a hűvösebb hálószoba is megfelelő lehet, ha elegendő fényt kapnak. A földjét tartsuk nedvesen, de ügyeljünk arra, hogy ne álljon alatta a víz.

Tavasszal, amikor már elmúltak a fagyok, a pistike ismét kikerülhet a balkonra vagy a kertbe. A korábban dugványozott növényekből így újra színes virágdísz lehet.

Forrás: 24.hu Fotó: Unsplash

Ajánlott videó