A legkrémesebb humusz receptje

2017. augusztus 31.
Tuti módszer a legfinomabb, krémes humusz elkészítéséhez – klikkeljetek Füge Kata receptjéért.

A humusz igazi közönség kedvenc. Gyakran úgy gondolunk rá, mint a vegetáriánus étrend központi fogására, pedig húsevőket is el lehet kápráztatni egy jól sikerült csicseriborsókrémmel. Nagyon gyorsan és praktikusan elkészíthető, de ha úgy érezzük, akár nekiállhatunk szárított csicseriborsóból is előállítani – ebben az esetben persze nem megy hamar a dolog, az ízek viszont mindenhogyan isteniek lesznek.

Humusz

2 doboz konzerv csicseriborsó
4 ek olívaolaj
4 ek tahini (szezámmagkrém)
1 gerezd fokhagyma
1 citrom kifacsart leve
1 nagy csipet só
3-4 evőkanál meleg víz
1 csipet pirospaprika

A konzerv csicseriborsót leszűrjük, átmossuk (ha nem szeretjük, távolítsuk el a csicseriborsó héját). Tegyük egy tálba a többi hozzávalóval együtt és botmixerrel pürésítsük krémesre. Attól függően, hogy milyen állagot szeretnénk, adhatunk hozzá még olívaolajt, vagy meleg vizet. Díszítésként megszórhatjuk pirospaprikával, de a humusz maga remek alap, sokféle ízesítést elbír (pl. még több citromot és koriandert, apró kockákra vágott kaliforniai paprikát, céklát, stb.). Zöldséfhasábokkal és lepénykenyérrel vagy grissinivel tálaljuk.

Füge Kata, a Futureater bloggere