Budapest étterem kultúrájában ma már egyre kevesebb az olyan hely, ami nem streetfood, exkluzív fine dining vagy nemzetközi konyhával operálna, így különösen örültem, hogy a változatosság kedvéért, ezen a héten a korábban bemutatott éttermektől egy egészen eltérő, mégis nagyon szerethető helyre kaptam meghívást.
Számtalan indok létezik az étterembe járásra, egy dologban azonban biztosak lehetünk: az emberek többsége a nagymama házi kosztját bármilyen körülmények között szívesen fogyasztja. Ezt persze Kautezky Dávid és társa, Lózsy Péter, a Szóda és a Gettó gulyás megálmodói már jóval korábban tudták, így nem volt kérdés, hogy a népszerű fröccsöző mellé pörköltöző lesz a következő vállalkozásuk. Ezúttal azonban ne szalonnaszagú, zsírfoltos trikójú vendégektől hangos, cinikus értelemben vett magyaros helyet értsünk pörköltöző alatt, hanem egy friss és stílusos belvárosi éttermet, egyedi, vintage étkészlettel és családi fotókkal 60 évvel ezelőttről.
A berendezés a költözés előtti lakásunkat juttatta eszembe, melynek falain még egy éve a manuálisan “retusált” szépia iskolai portrékat, és egy jó öreg Singer varrógépet őrzött előző lakója, egy kedves idős néni. Ezeket az ereklyéket hál’ istennek ott is hagyta nekünk, mi pedig imádjuk mindet! Szóval igazán otthon éreztük magunkat a barátommal, akivel a gyertyafény és a ház bora hatására újra az első randinkon éreztem magam.
Az étlapot ezúttal magabiztosabban forgattuk, nem úgy laikusként, mint például a Shalimarban vagy a Khanban, mivel végre pontosan tudtuk, hogy a házi húsleves vagy a túrógombóc milyen ízeket tartogat, de a biztonság kedvéért mégis vendéglátónkra, Török Balázsra bíztuk magunkat. Habár az ételek feljegyzésénél fél adagokat beszéltünk meg, Balázs nem titkolt célja volt, hogy a desszert után úgy érezzük magunkat, mint a nagyinál ebéd után. A baj csupán az, hogy a hívogató, kajakómára kitalált verandát kihagyták a berendezésből, így heverő alkalmatosság híján jóllakott unokákként vártuk a széken, hogy meg bírjunk moccanni.
További képekért kattints a galériára!
Pörköltözőként a szakácsoknak (is) kedvezve hetente változó séf ajánlata menüt is kérhettünk volna, mi mégis céltudatosan maradtunk az eredeti pörkölt-koncepciónál.
Előételnek csontvelőt kóstolhattunk pirítóssal, amit a méltán népszerű házi gulyás és marhapofából főzött húsleves követett, helyben készített metélttésztával.
Általában már ilyenkor jól lakunk, és placebóból – persze irreális – „fél adag hitben” mohón láttunk neki a vargányás szarvaspörköltnek, a borjúpaprikásnak (baconbe tekert túrós csuszával!) és a korábban sosem kóstolt kakashere és taraja pörköltnek. A fejemben egy darabig a vegánok iránt érzett tisztelet és empátia motoszkált, de inkább megpróbáltam átadni magam a gasztronómiai élvezeteknek, ez persze egyáltalán nem volt nehéz gyerekkorom falusi ízeire és illatára hangolódva.
Mikor: asztalfoglalás mindenképpen ajánlott, Balázsék elmondása alapján előfordult már az is, hogy az ebédmenü kezdetétől zárásig teltház volt, így kockázatos csak úgy random betérni. 12:00-től nyitnak, az ebédmenü a készlet erejéig várja a környéken dolgozókat, egészen 10:00-ig. Hamarosan megnyílik a teraszuk is!
Kiknek ajánljuk: például azoknak, akiknek távol él a nagymamája, és szeretne egy igazán minőségi, nem zsírban tocsogó, mégis jó értelemben magyaros vacsorát fogyasztani a hétker szívében. És persze van annyira hedonista, hogy egyszer-egyszer nem sajnálja a kalóriatúladagolást.
Marie Claire plusz: a túrógombóc! Bőséges fahéjas, porcukros tejfölsodója éppen olyan, ahogy azt a kisöcsém is szereti, és bármennyit meg tudnánk belőle enni. Emellett muszáj szót ejteni a bor és pálinakínálatról, amelyek közt akad borászintenzív cékla és illatos, díjnyertes málnapálinka is!
Árfekvés: Hétköznaponként ebédmenüzhetünk 1450 Ft-ért – ebbe egy szörp vagy egy fröccs is beletartozik- ezen kívül az árak korrektek, a főételek 2000 Ft körül mozognak. Az étlapot és a séf ajánlatát itt találod.
Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi
