Zseniális tavaszi gasztrotippek ibolyából

2018. április 24.
 Az illatos, apró virágokból bármilyen hihetetlen, lekvárt és szörpöt is készíthetünk, és szerencsére egyik sem bonyolult feladat.

Egy fél literes üveg ibolya zseléhez szükség van körülbelül 8 dl vízre, egy citrom levére, 400 gramm cukorral és egy zacskó dzsemfixre. Az illatos, finom ibolyát lehetőleg védett helyről, teljesen kinyílt állapotban szedjük, bogártalanítsuk, majd áztassuk be forró vízbe egy éjszakára. Másnap reggelre a szirmok elvesztik színűket, a vizünk viszont halványlilás-rózsaszínes lesz.

Egy lábasba keverjük össze a citrom levével, a cukorral és a dzsemfix porral és folyamatosan keverve forraljuk fel. Ha besűrűsödött, egy kis hűlés után szedjük le a habját és kanalazzuk tiszta üvegekbe, majd dunsztoljuk.

A szörp hasonló hozzávalókból készül. Egy liter vízből és 1 kg cukorból forraljunk szirupot, majd hagyjuk hűlni és még melegen tegyünk hozzá 25 dkg ibolya virágot. 2 db kezeletlen héjú, bio citromot vágjunk karikára, ezeket tegyük hozzá 1 dkg citromsavval együtt. 4-5 nap állás után szűrjük át annyiszor, hogy szép tiszta legyen, majd ismét melegítsük föl. Steril üvegekbe töltve sokáig eláll.

Nézd meg a gardenista.hu-n, melyek is az ehető virágok, illetve hogy hogyan készíthetsz ecetet az ibolyából.