2018. augusztus 08. | Bodnár Zsófi

Kedvenc helyünk a héten: Leila’s Authentic Lebanese Cuisine

Bár még sosem jártam a Közel-Keleten, mégis pontosan úgy képzeltem el egy bejrúti vacsorát, ahogy azt Budapest első autentikus libanoni éttermében, a Leila’s-ban kipróbálhattuk. Színes tényérokon felszolgált grillhúsok, vibráló mezze tálak és különböző textúrájú, ínycsiklandozó falatok jellemzik az étlapot, ahonnan érdemes mindenkinek minimum két-három ételt választani, majd az egészet betolni az asztal közepére.

A helyet hosszas előkészületek után nyitotta meg a Paulay Ede utcában Ahmad és Vanessa, akik külföldön egy üzleti úton ismerkedtek meg, ma pedig már Budapesten élnek. Igazi álomsztori az övék, amely kislányukkal Leilával és „testvérével” az étteremmel vált teljessé.

„Ahmad sokat főzött otthon, ezeket a családi recepteket hoztuk el a Leila’s-ba is, melyeket egy tapasztalt bejrúti séf készít el. Nem volt könnyű menet beindítani a helyet, szinte az összes nehézséggel szembe kellett néznünk a nyitás előtt, amivel ilyenkor csak találkozhat az ember, de januárban sikeresen megnyitottunk, azóta pedig egy pillanatig se bántuk meg” – meséli Vanessa.

Maga az egykori üzlethelyiség csak épp annyira lett átalakítva, amennyire az étterem puritán jellege megkívánta: a plafonon visszabontották a falat, a téglák, a mintás csempe és a közel-keleti lámpák pedig azonnal Bejrútba repítenek minket. Egyébként a berendezés szándékosan nincs túlbonyolítva, ezzel is jelezve, a hangsúly itt a konyhán van.

Szerettük volna, ha Vanessa és Ahmad kedvenc ételeit, a legautentikusabb fogásokat kóstolhatnánk meg, így az egész rendelést rájuk bíztuk. Az előkészületek a belső konyhában történnek, viszont van egy kinti látványkonyhájuk is, ahol figyelemmel követhetjük színes ételeink befejezését. Sorban érkeztek a szebbnél szebb tálak, a gyors fotózás után pedig neki is álltunk az ebédnek. Vanessa elárulta, hogyan érdemes a legpraktikusabban enni evőeszköz helyett, libanoni laposkenyérrel, ezt a titkot viszont nem árulom el, hogy már csak ezért is érdemes legyen eljönni. 

Életem legfinomabb humuszát, legjobb füstös padlizsánkrémét (moutabbal) és csupa újdonságot próbáltunk ki az itt töltött három óra alatt, melyek között voltak sült sajtrudak, ezerízű tabbouleh, autentikus kafta és számomra az abszolút nyaralást idéző bárány nyárs is.

A desszerteket Vanessa készíti, a recepteket pedig egyenesen Ahmad édesanyjának bejrúti konyhájából kapta. Így került az étlapra egy pisztárciás, tejalapú puding a mohallabiyye, vagy a mesebeli narancsvirág-sziruppal felöntött, libanoni túrós édesség, amelyet a gránátalma magokkal tesznek még különlegesebbé. Végül a török kávéra emlékeztető libanoni feketével teszünk pontot a nem mindennapi ebédünkre.

További képekért kattints a galériára!

Csupa ismerős íz, újdonság élménnyel és friss ízekkel fűszerezve, családias hangulatban. Szeretnénk minden héten visszatérni!

Kiknek ajánljuk: azoknak, akik ugyanúgy odavannak a mártogatós, kenős és mindent mindennel kipróbálós ételekért, mint mi. És persze azoknak, akik kíváncsiak, milyen is lehet egy igazi családi vacsora a Közel-Keleten.

Mikor: amikor van időnk egy jót enni, legyen az ebéd vagy vacsora. A lényeg, hogy ne sajnáljunk órák hosszát elfalatozgatni. Egyébként is repül majd az idő…

Árfekvés: a grilltálak kivételével mind a hideg, mind meleg mezzék 1000 és 2000 Ft között mozognak, a húsos ételek 1850-től az 5200 Ft-os mix grill tálig (ebben viszont van minden). A teljes étlapért kattints ide: leilascuisine.com/hu/elelmiszer

Marie Claire plusz: a vendégszeretet, ami az ételeken is érződik.

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

Pillekönnyű spenótos gnocchi füge kata

Pillekönnyű spenótos gnocchi

Kedvenc helyünk a héten: KIOSK kedvenc helyünk a héten

Kedvenc helyünk a héten: KIOSK