Kedvenc helyeink a Balaton körül

2019. június 28. |

Sorra jönnek ki a balatoni gasztrokalauzok és születnek a balatoni gasztroszakértők, mi pedig nem is mernénk felvenni a versenyt ezekkel. Az alábbi lista néhány személyes balatoni kedvencünket tartalmazza, vállaltan elfogultan, a teljesség igénye nélkül!

Szépkilátás Bisztró
– Balatonakarattya

Akarattyán van nyaralónk, szóval testközelből követhetek mindent, ami az elmúlt években a földrajzi szempontokon túl is elég jól fekvő faluban történik. A felkarolt üdülőhelyen elég jól látszik a fejlesztés: az (egyébként kifogástalan) Csörcsil (sic!) kocsma egyeduralmát egyre több hely veszélyezteti, például a nem olyan rég megnyílt Szépkilátás Bisztró, ami a nevébe foglalt ígérettel ellentétben burgerekben sokkal erősebb, mint kilátásban. Ha valaki végérvényesen túllépett a strandos csalamádés vonalon, itt finom, fővárosi hangulatot és árfekvést idéző burgereket talál, amit lehet szépen díszített limonádéval és még brownie-val, vagy flódnival is kísérni.

Szépkilátás Bisztró

(Kránicz Dorottya)

Villa Kabala
– Szigliget

A Vila Kabala az egyik legmenőbb csillag a Balaton 2019-es egén, ahova mi egészen véletlenül, szezonon kívül botorkáltunk be egy tavaly márciusi havazás alkalmával. Bár a szigligeti villa az elegáns, Insta-perfekt helyek táborát erősíti külsőre, azért jóval többet tud ennél, mind történelmét, mind gasztronómiáját tekintve. A spontán ebéd az egyik legszebb balatoni élményünk lett, az üres, letűnt időket idéző éttermi térben egyedül voltunk, a szakácsot, és a kedélyesen beszélgető egyfős felszolgálógárdát leszámítva a komplett panzióban (6 nagyon pöpec szobát is kiadnak az épületben) is. Sokat vinnyogtunk sajnos az ételekkel (étellalergia, kóser kívánalmak, minden volt..), de minden kérésünket teljesítették. Az összes fogásnak, sőt egymás választásainak nagyon örültünk (saját alapanyagok a Kabala mikrogazdaságából). A borok itt szintén egytől egyik sajátok, a családi borászatból származó különlegességek, szóval, ha egy Balla Géza „Sziklabor Feketeleánykát” támadna mondjuk kedvünk pörgetni a borospohárban, csalódni fogunk. Nem fogunk viszont a villa múltjában (Farkas István festőművész egykori otthona), és a kilátásban sem. Extra pont, hogy kutyabarát hely.

Villa Kabala

(Sütő Emese Franciska)

Kistücsök étterem
– Balatonszemes

Nyilván nem kell bemutatni a Kistücsök éttermet, meg nem is próbálkoznék magasgasztronómiai étteremkritikával, szóval maradjunk abban, hogy fine dining és nagyon jó. Ez az a hely, ami még a kicsi adagoktól és a szférikus tejfölgolyótól ódzkodó rokonokat is meggyőzi az épp csak kicsit megcsavart, de mesteri szintre emelt, gyakran magyaros ihletésű fogásokkal. Szuperkedves a kiszolgálás, szuperfiom volt a kacsamell, és nem szabad kihagyni a desszertet sem. Mivel igazi balatoni helyről van szó, kóstolhatunk izgalmas pontyvariációkat is!


Kistücsök

(Kránicz Dorottya)

Gyöngyös Falatozó-Borozó
– Badacsony

Klasszikus balatoni büféhangulat, de egészen más szemléletmóddal. Itt nem a mélyhűtőből vagy a melegítőpultból kerülnek elő a megfáradt ételek, frissen rántják-sütik a hekket, a tépett malacot vagy az egészben sült balatoni süllőt. Utóbbit egyébként tényleg érdemes megkóstolni, ez a hely egyik specialitása. A hely bája, hogy miközben igyekeznek az ételek minőségét és a kiszolgálást illetően magasabb minőséget nyújtani, azért megmarad a nosztalgikus kockásterítős-hangulat is. A helyiek által csak borozó-sornak nevezett büfénegyed körül mindig pezseg az élet, szóval lehet, hogy kicsit várni kell az ételekre, de tényleg megéri.

(Kránicz Dorottya)

VeganeetaHome
– Balatonalmádi

Balatonalmádiban van egy mediterrán hangulatú hely, ami ahogy a neve is mondja, sokkal inkább otthon, mint egy mezei étterem. A vegán, cukormentes, gluténmentes Veganeeta Home ledönti azt a tévképzetünket, hogy a mentes étkezés kizárólag Budapestre koncentrálódik, illetve hogy csak vegánoknak lenne való. Ráadásul Almádi környéki településekre is rendelhetünk az isteni mindenmentes kínálatból, mely az indiai currytől a teljes kiőrlésű szélesmetélten át a házi pizzáig mindent tartalmaz, amiről eddig nehezen képzeltük el, hogy veganizálható lenne. Aki pedig rendelés helyett betér az étterembe, isteni reggelikkel növényi tejes kávécsodákkal és a tulajdonos, Anita vendégszeretetével is találkozik.

VeganeetaHome

(Bobák Szilvia) 

Kalóz Strandbisztró
– Fövenyes

Vajtökfőzelék kecskesajtos fasírttal, amerikai módra készült corndog, guszta burgerek és grillezett finomságok és harcsából készült fish and chips. A Kalózban nemcsak bővítik a hagyományos strandbüfé-kínálatot, de elég nagyot emelnek is a fogások minőségén. (Mondjuk az árán is, de balatoni strandra eleve csak az menjen enni, aki nem szívbajos.) Plusz pont, hogy a vízparton ülve lehet finom és jó minőségű fogásokat enni, ráadásul amikor én ettem náluk (ez tavaly volt) baromi kedves és figyelmes volt a személyzet.

Kalóz

(Kránicz Dorottya)

Anjuna Ice Pops
– Balatonfüred

Rengetegszer átéltem már az érzést, hogy az amúgy is soványka mindenmentes nyaralós vacsorám után végignézhettem, ahogy a társaságom a szebbnél szebb olasz fagyikölteményeket is magáévá teszi. Aki tudja, milyen valamilyen speciális étrendet követni, az tisztában van azzal is, hogy a rizikós újdonságok helyett sokkal jobban örülünk a jól bejáratott, minőségi finomságoknak… Éppen ezért örülök annyira, hogy Budapesten kívül már Balatonfüreden is van Anjuna, hiszen vegán, glutén- és cukormentes ice pops fronton egyszerűen verhetetlen a márka.

Anjuna Ice Pops

(Bobák Szilvia) 

Kékkúti kecskefarm
– (Kékkút, Káli-medence)

Könyörgöm, mindenki menjen el ide, aki teheti: egyrészt azért, mert a kecskefagyi valami elképesztően finom (krémes, pikáns, és éppen csak ott van a jellegzetes kecsketejes íz) másrészt, mert az üzletet a legvagányabb, legaranyosabb kissrác bonyolítja –  merthogy a kecskefarm családi vállalkozás, Gondor Tiborék viszik. Nem hiszem, hogy kéne több ok, de egyébként a kecskék is elég aranyosak.
A Káli-medencében rengeteg zseniális gasztrocélpont van (a fine dining Kővirágtól a piacokig) de a Kékkúti kecskefarm tényleg különleges hely. Ha megettük a fagyit, válogassunk a kecskesajtok között – van például medvehagymás, lilahagymás és krémes francia változat is – és nyugodtan vigyünk haza mindegyikből, jól becsomagolva simán kibírnak fél napot is!

Kékkúti Kecskefarm

(Kránicz Dorottya)

Kővirág – Étel – Ital – Ágy

Ahogy a neve is sejteti, a Kővirág egyszerre szálláshely és étterem. A budaiak és újlipótvárosiak által megszállt Káli-medence fine dining gyöngyszeme épp ezért nemcsak a gasztronómia szempontjából szuper úticél – a romantikusan berendezett kerthelyiséget mindenki imádni fogja, aki már vett magának kézműves kerámiát a Káptalantóti piacon! Egyébként a Kővirág már jó ideje toplistás a Balaton körüli magasétkezés mezőnyében, szóval ha jót ennénk, nyilván nem fogunk csalódni benne – még akkor is, ha a Káli-medencében már egészen könnyű elfelejteni, hogy vidéken vagyunk.

Kővirág

(Kránicz Dorottya)

 

Nyitófotó: Profimedia – Red Dot

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

Legyen ünnep a reggeli is! brunch

Legyen ünnep a reggeli is!