Gyere velem vidékre: romtúra bakancs nélkül a Balaton-felvidéken

2018. augusztus 24.
Nyáron felejtsd el a kimerítő túrákat, keresd a víz közelségét és az árnyas helyeket, de a fürdőruhádat azért mindig tartsd készenlétben.


Az utóbbi hetekben szögre akasztottam a túrabakancsomat, helyette előkerült a fürdőruhám és a naptej, és amikor elszabadultam Budapestről, célba vettem a Balatont. Sokat jártam haza, Veszprémbe is, ahonnan a kedvenc, északi parti strandjaim – a családias budatavai vagy a fűzfaárnyékos alsóörsi – mindössze fél óra autóútra vannak. Ilyenkor azért néha előfordult, hogy reggel nem pizsamában loholtunk a vízhez, hanem kirándultunk is egy kicsit, persze szigorúan autóval. A vidék felderítéséhez ezúttal anya is csatlakozott, mi több, ő vitt el a kedvenc Balaton-felvidéki helyeire. Forrásvizet ittunk és templomromokat látogattunk.

Vászoly, a nyugalom mesefalva

Vászoly tipikus Balaton-felvidéki falvacska a nádtetős házikóival és megdöbbentő nyugalmával, Veszprémtől 28 kilométerre. Csordogáló vízér mellett, dús lombú fák alatt parkoltunk le. Természetesen nem tudtam megállni, hogy lekapjam a cipőmet és azonnal a jéghideg vízbe gázoljak, ahonnan csak akkor jöttem ki, amikor zsibbadni kezdett a talpam. Az ér a tőle nem messze fakadó Szent Jakab forrásból csordogált, ami egy közeli tisztáson szélesedett tavacskává. A partján egy fiú meditált, a kifolyásánál apa és kislánya tisztogatta a medret a felgyülemlett hordaléktól – már a saját kertjükben. A forrás körül kemence, tűzrakó hely, padok és piknikpokrócnyi füves területek adnak lehetőséget szinte minden szabadban űzhető tevékenységhez. Óvatosan közelítettük meg a legenda szerint szépítő hatással bíró vizet, hogy vajon ihatunk-e belőle. Ahogy tanakodtunk a forrás felett kék szemű kislány bukkant fel. Nem lesz tőle bajotok – trillázta – én már sokszor ittam belőle – aztán tovább röppent, mint egy vízi tündér.

Dörgicse és a három templomrom

Dörgicse Vászolytól mindössze 5 kilométer, ezért ha nem játszanának közre olyan tényezők mint a tűző napsütés és a perzselő meleg, valószínűleg azt tanácsolnám, hogy sétálj át egyik faluból a másikba, de bevallom, hogy ezt a rövidke utat mi is kocsival tettük meg. Dörgicse – arányait tekintve – igazi spirituális fellegvár, ugyanis háromszáz lakosára összesen hét templom jut, ebből három a középkorból maradt rájuk, amik már csak romjaikban látogathatók. A felsődörgicsei Szent Péter templomrom nem csak annak köszönheti a látogatóit, hogy ritkán szalad az ember 800 éves épületbe. A rom mögött bújik meg a Dörgicsei Levendula Major, aminek a kertjét megnyitották a nagyközönség felé is, ráadásul a hozzá tartozó boltocskában olyan helyben is elfogyasztható levendulás finomságokat is lehet kapni mint a levendula szörp vagy a levendulás sör.

Ha lézetik felsődörgicsei templomrom, miért ne létezne alsódörgicsei is? A Boldogasszony templomrom hasonlóan szép kort élt már meg, mint a Szent Péter. Ide ugyan már nem jutottunk el, megrettenve a negyven fokban ránk váró emelkedőtől, viszont a kisdörgicsei templomromig – bizony ilyen is van – elzarándokoltunk. Az út túloldalán Csabi felfedezte a helyiek által csak Kővülgyet áthidaló hídként emlegetett 18. századi kőépítményt, amit sokan inkább római korinak vélnek. Egy biztos, ha a trollok őshonosak a Balaton-felvidéken, éjszakánként alatta hajtják álomra a fejüket. Ugyan nem tartozik szervesen a tájhoz, de ismét belefutottam egy pocsolya körül pihengető pillangó rajba, akiket csak hosszas barátkozás után tudtam magukra hagyni. A fasoron túlra vezető ösvény egyenesen a kicsi, bár bájos kisdörgicsei templomromhoz vezet, ami egy rét közepén áll már a 12. század óta.Miután körbejártuk a környék romantikus zugait és középkori romjait, azért előkerült a csomagtartóból a fürdőruha és a törölköző és megmártóztunk az örvényesi strandon.

Gyere velem romtúrázni a Balaton-felvidékre!

A dörgicsei templomromok látogatása ingyenes. A Dörgicsei Levendula Major kertjébe a felnőtt belépő 1500, a diák (18 éves korig) 1000 forint, hat éves kor alatt pedig ingyenes, hétfőtől szombatig 10 és 18 óra között tart nyitva, vasárnap egy órával korábban zár.