Kedvenc helyünk a héten: Slow Cha

2020. február 26. |

Stílusos és egyedi, elegáns és trendi – valamiért a Marie Claire kedvence. Különleges helyeket mutat be nektek kolléganőnk, Bodnár Zsófia.

Elbúcsúztattuk már az Impostor színes baoburgereit, a Wild Flower Bar vadvirágait és az Alma Nomad Bakery jellegzetes illatát is, a Vitkovics Mihály utcát viszont ezek után is érdemes lesz útba ejteni, például egy friss keleti teázó miatt.

Sokak kedvenc utcája a Vitkovics és a Semmelweis utca, a romantikus atmoszférát és a környék nosztalgikus hangulatát pedig az elmúlt évtizedben számos apró étterem, stílusos üzlethelyiség tette még vonzóbbá. Ilyen például a zero waste háztartási kellékeket és lakberendezési tárgyakat áruló Pauza, vagy a szomszédjában pár hónapja megnyílt Slow Cha.

Ashley, a teázó megálmodója és tulajdonosa – aki egyelőre teljesen egyedül vezeti a boltot – először Malajziából Pekingbe, majd Sidney-be utazott, hogy cukrásznak tanuljon, időközben pedig egy csereprogram során élt Budapesten is. Elmondása szerint egy olyan helyen szerette volna megnyitni a saját teázó-cukrászdáját, ahol az ázsiai tealevelekből készülő ital-, és süteménykülönlegességek még újdonságnak számítanak, mégis nyitottak rá az emberek. „Budapest és ez a környék, ahol megnyitottam a Slow Chát pont ilyen, kellően kozmopolita, sokan megfordulnak, mégis folyton keresik az újat a gasztronómiában. A kerületbe azonnal beleszerettem. Szívesen sétálok a városban, örömmel tölt el, hogy ilyen utcákon tehetem meg nap mint nap”– meséli Ashley.

Az összes recept a sajátja, amelyek egytől egyik tealevelekből vagyok velük készülnek. Jellegzetes zöld süteményeihez és krémes italaihoz például matchát használ, amit az ismerősi körben végzett közvéleménykutatások alapján vagy imádnak vagy rossz tapasztalat alapján elutasítanak az emberek. Egy biztos: a superfoodok közé sorolt zöld tea finom porrá őrölt levele annyi antioxidánst és vitamint tartalmaz, hogy megéri fogyasztani. Még a „matchatagadók” is nehezen állnak majd ellen a hely specialitásának, a krémes matcha mille crêpe-nek, amely egy vékony palacsintarétegekből álló könnyed, mégis meglepően laktató desszert. Mivel magam is a matcharajongók közé tartozom, nem tartottam túlzásnak habos matcha lattéval kísérni.

A sütemények közül az Earl Grey-jel készülő lemon poppy került még a tányéromra, íze a legnagyobb meglepetésemre a nagymamám teasütijeire emlékeztetett. A többi finomságot, mint a madeleine-t, a mochit és a cha cream puffot egyébként olyan japán tealevelekből készíti Ashley, amelyeket süti és ital formájában is kipróbálhatunk.

Latteként megkóstolhatjuk a pirított barna rizsből készült genmaicsát, vagy a vörösbarnára pörkölt hojicha lattét is, ami kissé füstösebb, karakteresebb jegyeket hordoz.

Kevésbé bátrak kérhetik a budapesti specialty kávézókból már ismert (itt) szójatejalapú matcha lattét, vagy a tisztán előállított, hagyományos kínai pure teát is. Az utóbbinál érdemes megfigyelni a különbséget az első, és a második-harmadik öntés után is.

További képeinkért kattints a galériára!

A minimalista, mégis autentikus keleti berendezést modern felszerelések teszik üdévé, akárcsak a Kínából importált csodaszép kerámiák, amelyekből a teáinkat kortyolhatjuk.

Kiknek ajánljuk: Kíváncsi és nyitott teásoknak, akik szívesen próbálnak ki új ízeket – legyen az folyékony vagy harapható.

Mikor: Mivel a matchás palacsintakülönlegesség akár reggeliként is kiváló, egyből nyitás után érdemes náluk indítani a napot, de a nap folyamán bármikor, ha úgy érezzük, megjutalmaznánk magunkat egy nem mindennapi latte–süti kombinációval.

Szerdától egészen vasárnapig 10.00–18.00-ig érkezhetünk.

Marie Claire-plusz: Ashley ereklyéi, a kínai abakusz, a szárított virág a falon, a hangszóró vagy éppen az ízléses kerámiák. Tökéletes az összkép.

Árfekvés:  A teák 850 Ft–1150 Ft-ig, míg a desszertek 400 Ft, 650 Ft vagy 750 Ft-ért kérhetők, kivéve a matcha mille crepe (1250 Ft).

Fotó és szöveg: Bodnár Zsófia

Ezt mát láttad? 

Kíváncsi vagy rá, hol jártunk már? Kattints IDE!

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró