Nem piskóta: a vajas pogácsa receptje

2020. április 24.
Emlékeztek a Julie & Julia – Két nő, egy recept című filmre? Kolléganőnk nem egy híres konyhaművész, hanem a nagymamája kedvelt és bevált sütireceptjeinek elkészítésére vállalkozott. Leporolta a megörökölt, több mint félévszázados receptfüzetet, és nekilátott a sütésnek.

A múlt heti nagyanyó csak a bemelegítés volt, ezúttal olyan receptet kerestem a rongyosra lapozott füzetben, amit még sosem készítettem el. Sokszor sütöttem már pogácsát, de ezt a verziót még egyszer sem, és mivel a leírás – finoman szólva – eléggé elnagyolt, rendesen izgultam, hogy eltalálom-e a sütési időt és hőfokot, és hogy tudok-e olvasni a sorok között is.

nem piskóta-desszert-sütemény-süti-nagymama-recept

A vajas pogácsa receptje valójában nem is vajat, hanem margarint ír – szerintem mindkettővel, sőt még zsírral is remekül működhet, de én azért tartottam magam az írásban foglaltakhoz. Annyi csavart vittem csak a dologba, hogy köménymagot szórtam a fele adag tetejére – csak a felére, mert persze a családban van, akit a hideg ráz tőle. Az egyetlen dolog, amit másképp csinálnék legközelebb, az a nyújtás: ujjnyi vastagság helyett kétujjnyira nyújtanám, hogy magasabbak legyenek a kisült pogácsák.

nem piskóta-sós sütemény-pogácsa-vajas pogácsa-nagymama-recept

Hozzávalók:

  • 50 deka liszt
  • 25 deka margarin
  • 3,5 deka friss élesztő (karantén-tipp: ha a közértben nem is, pékségekben jó eséllyel beszerezhető/kikönyöröghető)
  • 1 pohár tejföl
  • 2 tk. só
  • 1 ek. cukor
  • 2 tojássárgája
  • + 1 tojássárgája a kenéshez

nem piskóta-sós sütemény-pogácsa-vajas pogácsa-nagymama-recept

Elkészítés:

  1. Az élesztőt összekevertem a tejföllel és a cukorral. A sós lisztbe belemorzsoltam a margarint.
  2. A lisztes keverékhez hozzáadtam az élesztős tejfölt és a két tojás sárgáját, majd robotgépben kidagasztottam. Az így kapott tésztát meleg helyen duplájára kelesztettem.
  3. A tésztát ezután kinyújtottam, negyedbe hajtogattam – ezt háromszor megismételtem, mindegyik hajtogatás között 15-20 percet pihentettem.
  4. Az utolsó hajtogatás után ujjnyi vastagra nyújtottam, egy éles késsel beirdaltam, majd kiszaggattam. Az apró korongok tetejét megkentem tojássárgájával, némelyikre köményt hintettem, és vajazott tepsibe tettem őket.
  5. 175 fokra előmelegített sütőben 15 percig alatt aranybarnára sütöttem.

    Készítsd el a nagyanyó sütemény receptjét is!