Az új évadban Ramsay Tasmánia, Dél-Afrika, Indonézia, Louisiana, Norvégia, India és Guyana legtávolibb, legérintetlenebb tájaira látogat – csupa olyan kalandos, nehezen megközelíthető helyre, amely eddig többé-kevésbé fehér folt volt a világ gasztronómiai térképén. Az epizódokban a sztárséf előbb megismeri a legkülönlegesebb és legizgalmasabb, őt szakmailag leginkább inspiráló helyi recepteket, majd a vadonban keményen megdolgozik ezek alapanyagainak beszerzésért: szédítő hegyfalakat mászik meg, több méteres hullámokkal viaskodik, dermesztő fagyoknak teszi ki magát és járhatatlan őserdőkben tör előre, és akkor még a cápák közötti életveszélyes úszásáról és a hajmeresztő szumátrai bikafuttató versenyen való részvételéről nem beszéltünk. A fő hangsúly mindezzel együtt természetesen a főzésen és a konyhai praktikákon van.
Fotó: National Geographic
Sokszor elmondtad már, hogy édesapáddal halásztatok. Mesélnél erről bővebben?
Nem titkoltam el, soha és most sem fogok hazudni, hogy apám nem engedhette meg magának, hogy kifizesse a halászengedélyt. Gyakorlatilag bújócskáztunk, rejtőztünk az erdőben, és ha kapás volt, odarohantunk, gyorsan kifogtuk a halat, majd rohantunk haza. Akkoriban rengeteg lazac élt a vizekben Skóciában, most már sajnos alig vannak. Engem mindig lenyűgözött annak a szépsége és vadsága, hogy attól függ a megélhetésed, az aznapi ételed, amit épp kifogtál a folyóból. Persze mindehhez egy kaland is társult, ami hatalmas izgalommal töltött el gyerekként. Úgy vélem, ezek miatt a tapasztalatok miatt érzek hatalmas tisztelet a természet iránt. Minden évben elviszem a fiatal szakácsaimat Reykjavik közelébe, ahol helyet mászunk, és saját magunk fogjuk ki a folyóból a lazacot. Ezáltal jobban tudnak kapcsolódni a természethez, és szakácsként is jobban megértik, hogy mindent a természetnek köszönhetünk, ezért a pazarlás bűn.
A gyerekeidnek is átadod ezt a tudást?
Igen, igyekszem. Fontosnak tartom, hogy ne kényeztessük el a gyerekeket, és hogy ne töltsenek túl sok időt a videojátékaikkal vagy a mobiljukkal. Amikor nagyon benne vannak ezekben a játékokban, akkor azt mondják, hogy nem akarnak kimenni, mert kissé csöpörög az eső, vagy mert hideg van kint, vagy mert fúj a szél. Igenis, ki kell küldeni a gyereket játszani, azért, hogy minden időjárási körülményekhez megtanuljanak alkalmazkodni, és képesek legyenek megszeretni az évszakok váltakozását. Ráadásul rengeteg energiát kapunk már csak attól, hogy kimegyünk a szabadba.
Fotó: National Geographic
Másképp viselkedtél ebben a műsorban, mint ahogy szoktál?
Más szerepben voltam, én itt a helyi szakácsoktól, mesterektől tanultam. Egyrészről nem káromkodtam annyit, másrészről a sebezhetőségem és a gyengeségeimet is jobban felfedtem. Értem ezalatt azt, hogy számos alkalommal olyan helyzetbe kerültem, amit soha életemben nem csináltam még, és féltem, eluralkodott rajtam a kétségbeesés, bizonytalanság. Ezt nem titkoltam el. Tulajdonképpen szerettem, hogy ezt nem kell elrejteni. Azt hiszem, a műsor igazi lényegét és ízét ez adja.
Miért nem káromkodtál annyit?
Azért sem, mert bár nem látszik a műsorban, de sokszor állati ideges voltam. Meg hát az van, hogy a trágár beszéd valahogy ennek a pályának, a hivatásnak a része. Állati nagy feszültségben kell dolgoznod csúcsra járatva… Ebben a műsorban jó érzés volt megpihenni és rábízni magam a szakértőkre, persze azért egy-egy kemény szó elhagyta a számat, ha valaki hülyeséget mondott. De mindezért elnézést kérek, és természetesen anyámat okolom mindenért.
Fotó: National Geographic
Fotó: National Geographic
A műsorban női szakácsokkal is dolgoztál, milyen volt?
Az a határozott véleményem, hogy a szakács hivatás kirekesztő. Baromira elegem van abból, hogy ez egy férfi pálya, a szakácsok többsége férfi, és hogy minden a férfiakról szól. Holott ez egy hülyeség. Egy fiatal lány, aki velem dolgozott az egyik étteremben, most kezdte el a saját vállalkozását, eszméletlenül ügyes benne. Hihetetlenül sok tehetséges nő van, akiknek csak egy kis esély vagy egy kis inspiráció, segítség kell, és a csillagos eget is elérik.
Mit gondolsz arról, hogy egyre több szakács adja vissza Michelin-csillagot. Például azért, mert valami egyszerűbb, fenntarthatóbb dolog mellett szeretnék magukat elkötelezni, és már nem szeretnék, hogy ott legyen a nevük mellett ez a cím?
Azt, hogy baromság és hülyeség az egész. Nem a miénk a csillag, hogy azt egyszer csak visszaadjuk. Az az étteremhez tartozik. Egy teljesen anonim figura bírál téged, és ez arra késztet, hogy mindenkit tökéletesen kiszolgálj, ráadásul a nálad étkező vendégek már azzal rád szavaznak, hogy elmennek hozzád. Ezek pedig hatalmas dolgok. Visszaadni a Michelin-csillagot egyszerűen nem fair, sőt inzultus. Amikor a helyi séfeknek szükségük volt a csillagokra, például hogy többen megismerjék őket, persze nagy bőszen elfogadták. Nagyon szomorú vagyok, amikor az látom, hogy egy idő után ezt visszaadják. És még egyszer, ezek nem a mieink, a csillagok az étterem érdemei.
A sorozat első részét szeptember 6-án láthatod a National Geographic csatornán!
Fotó: National Geographic, Justin Mandel, Ritam Banerjee, Ed Wray
