Frissítő és nyári lazacos-újkrumplis fogás

2021. július 18.
Lassan kell sütni, majd hűteni, ne sajnáljuk tőle a friss kaprot sem – hidegen és melegen is isteni. A Nosalty főszerkesztője, Hering András egy lazacos-újkrumplis egytálétel receptjét hozta el nektek.

hideg lazac és fűszeres újburgonya kapros joghurttal és paprikaolajjal üde nyári receptjében nem kell hosszú perceket állni a tűzhely felett, a lazac itt lassú sütéssel készül el meglepően rövid idő alatt. A lassú sütés egyik előnye, hogy a hal szaftos, belül friss és puha, kívül kellemesen ropogós lesz. Ehhez a nyári, könnyed, mégis laktató ételhez csak néhány egyszerű fűszer kell majd, melyeknek köszönhetően egy kellemes, üdítő fogást kapunk.

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Igen, elég 150 fokra, mivel lassan sütjük a lazacot.
Szórjuk meg a lazacszeletünket ízlés szerint sóval. Csepegtessünk olívaolajat a tepsink aljára.

Fektessük rá a tepsinkre a lazacot, és csepegtessünk a tetejére is olívaolajat. Süssük 15-25 percig, félidőben forgassuk meg őket, hogy alaposan átsüljenek. A sütés után hagyjuk kihűlni, majd fedjük le és tegyük a hűtőbe.

Főzzük meg az újkrumplit sós, forrásban lévő vízben, amíg megpuhul (kezdjük el az ellenőrzést 8 percnél, de akár 12 percig is eltarthat).

nosalty-lazac-ujkrumpli3

Amíg fő a krumpli, melegítsünk két evőkanál olívaolajat serpenyőben. Amint forró, vegyük le, és villával vagy mini habverővel keverjünk bele 1 teáskanál pirospaprikát és egy csipet sót.
Dolgozzuk össze a joghurtot és a friss kaprot egy konyhai robotgépben addig, amíg a kapor teljesen be nem épül, és a joghurt élénkzöld színű lesz. Ízesítsük sóval.

Miután elkészült a burgonya, lecsepegtetjük és megszórjuk sóval (akár egy pici borssal vagy őrölt chilipehellyel). Hagyjuk egy kicsit hűlni, közben egy villával lemezeire/rostokra bontjuk a lazacot. Kenjük fel a kapros joghurtot a tányérunk aljára, majd tegyük a tetejére a lazacot és a burgonyát. Csepegtessük rá egy kis paprikás olajat, és szórjuk meg a maradék kaporral.

nosalty-lazac-ujkrumpli3

Nagyon egyszerű, gyors és ízletes, ráadásul az sem baj, ha egy kicsit kihűl. A hideg lazac és fűszeres újburgonya kapros joghurttal és paprikaolajjal teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

A pontos hozzávalókért kattints a Nosalty oldalára!

nosalty-uj-logo

Olvass tovább!