Márciusi horoszkóp – 2018

2018. március 19.
Az ész helyett most a szívünk diktál.

KOS

Impulzív természeteddel ellentétes hangulatban lépsz a Halak havába. Elégedetlen és kissé pesszimista leszel. Hivatásodban szeretnél magasabb sebességre kapcsolni, de arra egy rövid ideig még várnod kell. Lazíts egy kicsit. Sorold magad az első helyre. Kizárólag olyasmivel foglalkozz, ami örömet okoz. Olvass sokat, keress érdekes témákat.

BIKA

Párkapcsolati kérdések megoldására kitűnő időszak. Aki régi kapcsolatban él, most szenvedélyesebbé teheti. Aki pedig még csak a kezdeteknél jár, elképzelhető, hogy szeretné szorosabbra fűzni. Legfontosabb a társadba vetett bizalom. Sokkal kevesebb szóval és lényegesen több cselekedettel érhetsz el sikert. Barátaid nagy szerepet követelnek maguknak. Óvatosan nyílj meg, valaki ellened dolgozik.

IKREK

Hangsúlyossá válik a hivatásod. Annyi munka szakad rád, hogy szinte ki sem látszol alóla. Ennek ellenére a legképtelenebb feladatokat is élvezed, és teljes szívvel végzed. Anyagilag is jól jársz. Tartsd nyitva a szemed, és fogadd el a lehetőségeket. A Hold a tüzes Kos jegyében kezdi meg rövid, néhány napos útját. Ez az időszak elég lesz arra, hogy felpezsdítse a hangulatodat.

RÁK

Anyagi ügyeid váratlan fordulatot vehetnek. Hallgass a belső hangra, és ne próbálj semmit észszerűen megmagyarázni. Most kizárólag rajtad múlik, hogy egyenesbe jössz vagy tétlenkedsz. Szereted a munkádat, érzelmileg kötődsz hozzá, ne szégyelld megkérni az árát. Párkapcsolatban a tiéd a döntő szó. Határozott megnyilvánulásaidat értékeli a társad.

OROSZLÁN

Egy tüzes személyiség, mint te, nehezen viseli, amikor a Nap egy olyan álmodozó vizes jegyben jár, mint a Halak. Temperamentum helyett most helyesebb, ha hagyod magad sodródni az árral. Szerelemben segít a Mars, de vigyázz, mert túlzásba viheted az ismerkedést. Legyen a jelszavad: a kevesebb több. Elképzelhető, hogy otthonodban szükség lesz karbantartásra, felújításra.

SZŰZ

Teljes erőbedobással a kapcsolataidra koncentrálsz. Szerencsésen alakulnak akár az üzleti, akár a párkapcsolati lehetőségeid. Elsősorban annak köszönhető, hogy a Nap, a Merkúr és a Vénusz egymáshoz nagyon közel haladnak. Kritikus természetedet háttérbe szorítod. Helyette finoman, barátságosan, jóindulattal kommunikálsz. Ezt mindenki szívesen fogadja és meghálálja.

MÉRLEG

Simulékony természeted hasznodra válik. Aki a te jegyedben született, híres a diplomáciai érzékéről. Jelenleg elsősorban akkor kamatoztathatod, ha vannak beosztottaid, vagy bármilyen helyzetben irányításra kérnek fel. Nem észérvek, sokkal inkább az intuíció és a megértés, a szeretet vezérel. Ezek a tulajdonságok nemcsak emberi értékeidet növelik, hanem anyagilag is előrébb visznek.

SKORPIÓ

A Jupiter most a születési jegyedből fejti ki jótékony hatását. Egyre közelebb kerülsz az anyagi biztonsághoz. Szerelemben, párkapcsolatban pedig kifejezetten kellemes időszak köszönt rád. Önálló vállalkozásban a nap huszonnégy órájából a legtöbbet hozod ki. Fáradtságnak nyoma sincs. Fizikailag és mentálisan is kész vagy elfogadni a kihívásokat.

NYILAS

A Mars a születési jegyedben jár. Ez a pozíció ugyan nem jelent otthont a számára, mégis a tüzes Nyilas jegyében meglehetősen élénk ez az égitest. Feldobja a hangulatodat, vállalkozó kedvet hoz, és még a sportot sem hanyagolod el ebben az időszakban. A legtöbb változás, feladat az otthonodban, családi körben vár. Igényt tartanak a szeretetedre. Kreativitással elbűvölheted őket.

BAK

Másokat kétségek közzé sodor, ha a gátakat építő Szaturnusz eléri a születési jegyüket. Nálad ez egy nagyon pozitív időszak kezdete. A te Szaturnuszod céltudatot, határozottságot ad. Számodra ez az égitest a legjobb formáját hozza. Ebben a hónapban megerősíti a kapcsolatrendszeredet. Nem vagy fecsegős, ismerkedős típus. Most is inkább csendes vagy, de a vonzerőd annál erősebb.

VÍZÖNTŐ

Fáradhatatlan leszel, teljes erőbedobással dolgozol. Ez olyan időszak, amikor a korábban felbukkanó, néha kósza ötletek is megvalósulhatnak. Támogatókra is lelhetsz. Számodra csak a függetlenség lehet alternatíva, most mégis megtapasztalod, milyen jó, ha társak is vannak melletted. Hallgasd meg, sőt kérd is ki a nálad tapasztaltabbak véleményét.

HALAK

Egészen új szemüvegen keresztül szemléled a világot. A születésnap hónapja általában mindig kedvező helyzeteket teremt. Jelenleg nem csak az ünneplés a fontos. Sokkal inkább rácsodálkozol, mennyi érdekes, új kihívás van a világban. Gondolj arra, ezek a lehetőségek mind rád várnak. A jelenlegi időszak támogatja a legerősebb tulajdonságaidat, azaz a megértés és elfogadás képességét.

Szerző: Molnár Éva asztrológus Fotó: Priscilla Du Preez Unsplash