Összhang: új magyar filmek felirattal akadálymentesítve az Urániában

2019. december 09.
Az Uránia 2016 őszén indította el az Összhang című sorozatot, amelyben új és frissen felújított klasszikus magyar filmalkotásokat látnak el speciális, a háttérzajokat is tartalmazó magyar felirattal. Az akadálymentes vetítések az év végi kínálatból sem maradnak ki.

A sorozatban december 22-én a skandináv krimik stílusában készült, pörgős erdélyi thriller, a Valan – Az angyalok völgye várja a nézőket, amelyben egy brassói nyomozó ered kishúga évekkel korábbi eltűnésének rejtélye nyomába. December 29-én Magyarország 2020-as Oscar-nevezettje, a II. világháború után játszódó Akik maradtak következik, amely két magára maradt ember, egy negyvenes férfi és egy kamaszlány különös kapcsolatát meséli el. A folytatásban, januárban a vasöklű, de arany szívű olasz pofongyárosról szóló magyar dokumentumfilm, a Piedone nyomában, majd  január 26-án a Drakulics elvtárs, a szocializmus korában játszódó retró véradó komédia kerül mozivászonra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett és támogatott program kettős céllal jött létre: moziba invitálni a siket és nagyothalló közösséget, illetve növelni e közösség elfogadottságát a többségi társadalomban.

Az immár három éve futó Összhang sorozatban 34 magyar film – 31 friss bemutató és 3 digitálisan felújított klasszikus – speciális, akadálymentes felirata készült el. Így váltak szélesebb körben hozzáférhetővé az elmúlt évek filmsikerei, köztük a Testről és lélekről, a Kincsem, a Napszállta és a Ruben Brandt, a gyűjtő. A program szakmai partnere kezdetektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), ők biztosítják hónapról hónapra az elkészült feliratos kópiák tesztelését, illetve részt vesznek a program népszerűsítésében is.

A kiemelt urániás vetítésekre, amikor egy-egy új film először kerül vászonra feliratos változatban, nem egyszer az alkotók is ellátogattak, vendég volt Szabó István filmrendező (Az ajtó), Gothár Márton vágó (Tiszta szívvel) valamint Tankó Erika és Hajdú Lujza színészek (Ernelláék Farkaséknál).

Az Összhang-vetítések közönségét vegyesen alkotják a hallók, a nagyothallók, a siketek és a magyarul tanuló idegen anyanyelvűek. „Felirattal sokkal tisztábban értem meg a mese történetét, mint eddig, bár nagyjából ismerem” – nyilatkozta egy siket anyuka, aki a gyerekeivel látta a felújított Lúdas Matyi című rajzfilmet.

A mozi közösségi élmény, ezt szem előtt tartva határozták meg a belépők árát is, ami az egynél több jegyet váltókat részesíti kedvezményben: legalább két jegy vásárlása esetén 1000 Ft-ba kerülnek a jegyek.

Fontos kiemelni, hogy az Uránia által készített feliratot minden film esetében a forgalmazó rendelkezésére bocsátják, így a filmek szélesebb körben – más mozikban, illetve DVD-n – is elérhetővé válnak ebben a formában.

Bővebb infó: urania-nf.hu/esemenyek/698/2016/09/25/osszhang

Promóció