Párkapcsolati kommunikáció koronavírus idején: így segíthet a LovePlant kihívás

2020. április 22.
A kommunikáció, elsősorban a digitális kommunikáció jelentőségét az utóbbi hetekben saját bőrünkön is fokozottan tapasztaljuk. A koronavírus-állapot sok egyéb mellett arra is rámutatott, hogy vannak helyzetek, amikor a digitális kommunikációnak nagy szerepe lehet abban, hogy összehozzon minket egymással.

A Telenor LovePlant projektje a koronavírust megelőző hetekben indult útjára azzal a céllal, hogy egy okoscserépbe ültetett növény, egy mobilapplikáció, valamint apró, kedves, vagy épp vicces kihívások sorával segítsen rámutatni a párok közötti figyelmes kommunikáció jelentőségére. A projektben részt vevő szerelmespárok közös felelőssége a növény nevelése, hiszen az okoscserép csak akkor öntözi azt meg, ha mindketten sikeresen teljesítik az applikáción keresztül a napi megmérettetéseket – amelyeket időközben a koronavírus-helyzetre adaptáltak.

Az apró kihívások remek alkalmat teremtenek ahhoz, hogy – akár távol egymástól kényszerültünk karanténba, akár hirtelen összezárva találtuk magunkat a nap 24 órájára – ki tudjunk szakadni egy rövid időre a mindennapokból, és egymásra figyelhessünk. Ebben az időszakban talán még fontosabb, hogy legyen helye az egymást dicsérő, elismerő szavaknak és gesztusoknak, a párkapcsolat lángoló korszakát felidéző mozzanatoknak is.

loveplant

A Telenor legújabb kampánya is arra hívja fel a figyelmet, hogy #ittvagyunkegymásnak, még ha sok esetben fizikálisan nincs is erre lehetőség. A digitális kommunikáció segítségével a nehéz időkben is emlékeztethetjük szeretteinket, hogy van kihez fordulniuk a bajban, van kivel megosztaniuk az örömöt és bánatot, és van, aki meghallgassa őket akkor is, amikor úgy gondolják, magukra maradtak.

Szalai Katalin PhD pszichológus szerint „A magányosság nem a minket körülvevő emberek számától függ, hanem a kapcsolatok minőségétől. Az online jelenlét pozitív hozadékaként kell kiemelni a társas támogatás, azaz a magányosság ellenhatása szempontjából, hogy megkönnyítheti egy-egy nehéz élethelyzetben az információs, illetve emocionális támogatás megtalálását”.

Érdemes tehát különös figyelmet szentelni annak, hogy ne csupán kapcsolatot tartsunk szeretteinkkel, de ápoljuk is azokat, törekedjünk a minőségi együtt töltött pillanatokra, azokban az időkben is, amikor személyesen ez nem valósítható meg.

A LovePlant projekt napi kihívásai megtalálhatók a Telenor Instagram-oldalán, kiemelt storyban – bárki elvégezheti őket, vagy mintájukra megalkothatja a saját napi kihívásait, időt szánva a kapcsolatára.

Ezt már olvastad?

Promóció