“Ha nem kell költeniük a tejre és a kenyérre, már felvágott is kerülhet a gyerekek tízóraijába”

2020. május 25.
Vannak családok, akiknek már eddig is gondot okozott mindennap ételt tenni az asztalra. A járvány miatt most még nehezebb helyzetbe kerültek. Szerencsére vannak, akik odafigyelnek rájuk – de róluk, a mindennapok hőseiről keveset tudunk. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei pedig most is ott vannak, ahol a leginkább szükség van segítségre. Ismerjétek meg Bocsi Mártát, a karitatív szervezet egyik Nógrád megyei munkatársát.

„A megyében élő rászorulók legtöbbjét a járvány még inkább nehéz helyzetbe hozta. A kistelepüléseken lakó, sok esetben hátrányos helyzetben lévő családoknak eddig a közmunka, az alkalmi munkák, vagy a Budapestre ingázással további munkalehetőségek jelenthettek megoldást. Ezek azonban egyik pillanatról a másikra megszűntek március közepén. Ha az adományosztás elakadna, az beláthatatlan problémákat okozna” – mesélte Márta.

Márta közel egy éve lett a Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei szociális koordinátora, de ő is rendszeresen oszt adományokat. A feladatai nagy részét az adományok kezelése, illetve a tíz éve öt megyében működő Gyermekszáj Étkeztetés Programnak a Nógrád megyei működtetése teszik ki. A Gyermekszáj Étkeztetési Programon keresztül a megyében 330 résztvevő család, ezen belül 960 gyermek kap heti kétszer csomagokat, családonként átlagosan hetente 5 kilogramm kenyeret és 10 liter tejet. „Ha nem kell pénzt kiadniuk a tejre és a kenyérre, az így megtakarított pénzből például már felvágott is kerülhet a gyerekek tízóraijába” – tette hozzá a Magyar Vöröskereszt munkatársa.

A megye minden bajba jutottjának így sem tudnak segíteni, de legalább a Gyermekszáj Étkeztetési Programban regisztrált családoknak, és a külön hozzájuk fordulók segítségkéréseinek eleget tudnak tenni. Az adománycsomagokba pedig ezúttal több dolog is jutott a különböző felajánlásoknak köszönhetően. Így a tejet és kenyeret most ki tudták egészíteni például csokoládéval, tisztasági csomaggal és maszkokkal is. Az adományok eljuttatásában is kaptak segítséget: a Coca-Cola palackozó üzemének munkatársai, felismerve, hogy a szervezetnek az emberi erőforrás és az eszközök is hasznos segítséget jelentenek, a vállalati autóikkal vitték ki a rászorulóknak a csomagokat.

Márta 19 önkéntes adományosztó munkatárssal, és további, a helyi önkormányzatoknál levő kollégákkal dolgozik együtt. „Körbekérdeztünk az önkéntesek között, szeretné-e valaki a koronavírus miatt inkább átmenetileg felfüggeszteni a munkát. Nagyon meghatottak a visszajelzések: mindenki ugyanúgy készen állt a továbbiakra. Így már a kijárási korlátozások bevezetése előtt sikerült összeállítanunk a járványvédelmi protokollt, és fennakadás nélkül tehettük tovább a dolgunkat. Igazán hálás vagyok az adományfelajánlókon kívül a kollégáinknak éppúgy, mint a beszállítóinknak. Nekik is köszönjük, hogy nem hagyták, hogy megálljon az élet: ők is változatlanul sütötték a kenyeret, és a tejet is hozták hajnalban, a krízishelyzet alatt is.”

Az adománycsomagok eljuttatását nem lehetetlenítette el a járvány, de a tavaszi programoknak gátat szabott – tavaly ezeken tudtak gyűjtéseket szervezni az önkéntesek. A ruhaosztásokat is el kellett halasztani, pedig az igény erre is nagy lenne. Szintén kérdéses, mikor tudnak az előző év egyik programjához hasonlót idén is megtartani: 2019-ben olyan egészségnapot szerveztek, amelyen a főként nyáron előforduló, élelmiszerekkel kapcsolatos fertőzések megelőzésére, és a tisztálkodás fontosságára hívták fel a figyelmet, míg a gyerekek a Magyar Vöröskereszt munkáját megismertető játékos programokon vehettek részt.

„Láttam már dolgokat, mivel korábban a gyermekvédelemben dolgoztam. Csodás érzés volt ott is segíteni, de most új távlatok nyíltak. Sokkal több embernek tudok segíteni. Gyerekeknek és felnőtteknek is, munkanélkülieknek, hátrányos helyzetűeknek egyaránt.”

Márta is a Mindennapok hősei közé tartozik – azokhoz, akik folyamatosan azért tesznek, hogy mások élete könnyebb legyen. Akik többnyire láthatatlanok maradnak, munkájuk mégis létfontosságú, különösen most, amikor az eddiginél is nagyobb szükség van a segítségre. A Coca-Cola vállalat ezért is döntött úgy április elején, hogy a pénzbeli adomány és a terméktámogatás mellett márkái reklámfelületeit a Magyar Vöröskereszt üzeneteinek adja át. Ennek részeként indította el a Naturaqua a Mindennapok hősei sorozatát a felületein: azért, hogy a láthatatlan segítők láthatóvá váljanak. ITT olvashatod a Magyar Vöröskereszt további önkénteseinek, munkatársainak történetét.

Promóció