Hétköznapi hősök: Bojár Iván András, a 10 millió fa program önkéntes kezdeményezője

2019. december 19. |

Sok évébe telt, mire a „Mindenhova zöldet!” gondolat magja megfelelő talajba került és csírázni kezdett. Még csak 4 hónapja, hogy saját Facebook-oldalán segítséget kért tőlünk, magyaroktól, máris több tízezrek követik értően a hazánkért, a Föld nevű bolygóért folytatott klímaküzdelemben. Elszántsága és idealizmusa összefogásra tanít és változtatásra ösztönöz bennünket. Bár azt mondja, nem tudni, mennyi időnk van, de a fák ültetésével hatást gyakorlunk a jövőre és a minket követő nemzedék életére.

Mikor született meg az ötlet csírája benned?

Apránként alakult ki. Már régóta éreztem egy negatív tendenciát a környezettel kapcsolatban, de mindig úgy gondoltam, hogy ott vannak a Zöldek, akik majd foglalkoznak ezzel. 2010-ben készítettem egy ’Zöld Budapest’ koncepciót, ami gyakorlatilag egy gyalogos és kerékpáros belváros vízióját rajzolta le. Ebben egy külön fejezet szól – „Egy millió fát Budapestnek!”címmel – az elképzelésemről. Ma is azt gondolom, hogy egy millió fát el kell ültetni a városban, de ezt csak akkor fogjuk tudni véghez vinni, ha az aszfaltot felszaggatjuk, mert az aszfalttengerben nincsenek lukak, ahova a fákat el lehet ültetni. A Föld az életünk. A Nagymező utcában lévő platánok a fák csak igazán! Lombjuk felér a harmadik emeletig. Mögöttük a házfal tizenöt fokkal hűvösebb a negyven fokos nyári melegben, mint a nap által órákon keresztül sütött házfal. Ennek energetikai és gazdasági hatásai is vannak – a világ legegyszerűbb légkondicionálói. A ’Mindenhova zöldet!’ gondolattal már akkor foglalkoztam, de nem annyira klímavédelmi szempontból, hanem inkább esztétizáló, a közérzetre, jóérzésre hatást gyakorló szempontból. Amikor az Oktogon főszerkesztőjeként dolgoztam, vezettem egy Zöld rovatot, amelynek lényege, hogy az építészeten belül zöld irányba kell elmozdulni. Körülbelül egy éve megfogalmazódott bennem az is, hogy ebben az országban nagyon sok fát kell elültetni: 10 milliót, mert 10 millióan vagyunk!

Hogyan lett a csírából valóság?

Kapcsolatba léptem Greenpeace-es ismerőseimmel és más környezetvédelmi területeken jártas, tapasztalattal bíró emberekkel és azt láttam, hogy létező jelenség, hogy embereknek az élete a környezetvédelem. Ezt a gondolatomat erősítve tárgyalásokat indítottam egy zöld karakterű banknál, de sajnos ők túlzásnak találták a tervemet, nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy szeretnék 10 millió fát elültetni. Egyrészt nagyon kerestem a fogást ezen a témán, másrészt pedig egy szellemi, belső érés eredménye is. Idén tavasszal, amikor még az ’Építész Fórum’ nevű portálnak voltam a főszerkesztője, annyira erősen érett bennem ez a gondolatmenet, hogy nem csak a saját személyes oldalamon posztoltam zöld témákkal kapcsolatban, hanem a portálon is megjelentettem egy programadó írást: „Betarthatatlan” címmel.  A márciusi ifjak 12 pontjához hasonlóan 17 pontban írtam le, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk menteni a Földet, mától kezdve minden egyes embernek mit kell cselekednie. Betarthatatlan! Azonnal abbahagyjuk a húsevést, a nagyipari hústermelés által számunkra gyártott húsfogyasztást, illetve, hogy tartózkodunk a műanyagoktól, az édesvízre úgy vigyázunk, mint az aranyra és nem vásárolunk ruhát havonta háromszor.

Mintha az egész társadalom tudatlanul lépett volna át a 2019-es évbe ezen a téren és 2020-ba már sokkal komolyabb, környezettudatos gondolkodással fogunk átlépni.

Ez az év nagyon sok új és fontos információval látott el mindenkit, engem is. Jártam Mexikóban, ott található a világ legöregebb fája, amely több, mint kétezer éves, egy Tule nevű mocsári ciprus, amely nagyon inspirált. Ezt a fantasztikus fát egy Pliniustól származó szöveggel együtt posztoltam, amelyben leírja, hogy hogy érkezett meg a platán Európába. Ez a Tule már élt, amikor a római Plinius ír a platánról. Hihetetlen, hogy mennyi mindent tud átélni egy fa!

Az építészeti szakportálon írtam egy tanulmányt, amelynek az volt a címe, hogy “Építészek, ne építsetek!” Ennek a radikális gondolatnak a lényege az, hogy tulajdonképpen Európa készen van. Magyarországon több millió négyzetméternyi irodatérből több százezer négyzetméter üresen áll, pusztán azért, mert az irodapiacon ismert, fogyasztásösztönző mechanizmusoknak a szellemében úgynevezett ingatlanos szakemberek azt mondják, hogy a 90-es évek irodái abszolút nem felelnek meg a korszerűségi követelményeknek. Ez szerintem semmit nem jelent. Abban az irodában pont ugyanúgy le lehet ülni az asztalhoz, mint a korszerűségi követelményeknek megfelelő irodában most. Ugyanígy, döbbenetes mennyiségben építenek lakásokat, miközben 4500 lakás áll üresen Budapesten és óriási lakhatási problémákkal küszködik a főváros. Nem értem, hogy miért kellene építeni egy olyan országban, ahol csökken a népesség. Tehát ide nem kell semmi több, de felújítani viszont kell! A 2019 szeptemberi klímahét alkalmával sor került egy építészeti konferenciára is, ahol a brit építészet színe-java felvonult és megállapították, hogy a vasbeton építészetet lényegében ma meg kellene szüntetni. Mindenki szeret építeni, pedig pokoli környezetszennyező. Emellett pedig a faépítészetet kellene preferálni, mert a fa abban a formában is szén-dioxidod köt meg, amikor már nem él. Mindezt még akkor megírtam, óriási hatást generált, felrázta az építész szakmát és a szakma lelkiismeretét is. Amikor kirúgtak az Építész Fórumtól, már le volt szervezve egy nyaralás a kislányommal és elutaztunk. Közben valahogy olyan feszültség gyűlt fel bennem ettől a tehetetlenségtől, és annyira zavart, hogy nem találom a módját, hogy hogy fogok tudni ehhez az egész fakérdéshez hozzáfogni, hogy a nagy feszültség közepette – július 9-én – kiposztoltam, hogy szeretnék 10 millió fát ültetni. Bár én városi gyerek vagyok és korábban sosem foglalkoztam ilyesmivel, nem ismerem a fákat, erdőket. De a posztolás napján a gyerekemmel csak ültünk és nem hittünk a szemünknek: 500 like, aztán 2000 like, őrület!

Olvastam azt a posztot, amit az első bejegyzésedre reagálva, még aznap este megosztottál, hogy erre tényleg nem számítottál!

Nem, egyáltalán nem! Úgy gondoltam, hogy akikkel úgy általában a Facebookon a buborékjában elvan az ember, azokhoz majd eljut. De ez kiütötte a buborék falát. Felajánlások tömkelege érkezett. Ez alapjaiban meg is változtatta az életemet. Művészettörténészként alapvetően az írással, a művészettel és a kultúrával foglalkozom, a kialakult életemhez ennek semmi köze nem volt. Most viszont látom, hogy csak a rengeteg felajánlás menedzselése is milyen irgalmatlan erőt követel: a mai napig nem értünk a végére az első posztra érkezett több felajánlásnak se. Azáltal, hogy ez elindult, azonnal el kellett kezdeni szervezni és érdekes módon azokra a hirtelen jött helyzetekre sikerült jó válaszokat is adni, szinte azonnal létrejött több helyi közösség is. Ez csodálatos!

Hányan dolgoztok önkéntesként?

Mintegy százan az országban, napi 1-3 órában, és a kemény magból néhányan mellettem tizenhatórázunk. Felkelek reggel, magam elé húzom a laptopot, még fogat se mostam, de már két e-mail-re válaszolok, aztán összeszedem magam és este, mikor ülök az ágyon, kifordul a kezemből a laptop és úgy alszom el. Ez így megy 3 hónapja, de nem egyedül csinálom. Minden hétfő reggel értekezletet tartunk, ott ülünk hatan a magból és ugyanúgy szétosztjuk a feladatokat, mint egy nagy cégnél. Ahhoz képest, hogy önkéntesen működünk, fantasztikus, hogy mit építettünk fel jó akartból, a probléma súlyának felismeréséből és belátásból. Ilyen értelemben egy olyan Magyarország bontakozott ki a szememben itt, most, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Miközben a nagyvilágban borzalmas, mi megy, van egy olyan réteg, akik képesek 40-50 ezren megfogni egymás kezét és a klíma ügyéért együtt tenni.

Sok követőtök van… Szerencsére!

Az emberek értik, hogy baj van és lépni kell! A főoldalunkon mintegy 33 ezer a követők száma, és a száz helyi közösségünkben még további 20 ezer. Szinte minden nap csatlakoznak újak. A Facebook közösségünknek 75 százaléka nő és a képviseleteket is túlnyomóan nők vezetik. Ebben a feladatban a nagybetűs élet számít és a nők ezt pontosan átérzik.

Ez több időt vesz el az életedből, mint amiből a megélhetésed van?

Csak volt. Már nincs megélhetésem. A tartalékaim elfogytak, nem tudom, mi lesz, vagy hogy miből veszek a kölykömnek karácsonyi ajándékot. Egyre több a napi szervezési feladat, másrészt pedig az a vállalásunk, hogy 10 millió fát elültetünk. Amikor ez júliusban elindult, akkor még az szerepelt az ICPP jelentésében, hogy ha majd nem vigyázunk, 2050-ben óriási változások állhatnak be. A szeptemberi jelentés viszont már sokkal pesszimistább, hiszen tartalmazta minden idők legmelegebb június-júliusának az értékeit, sőt azóta kijött a minden idők legmelegebb szeptemberének az értékelése is! Nem tudjuk, hogy van-e még időnk. Korábban úgy gondoltam, hogy 3-5 év alatt “lustán” valahogy elültetjük a fákat, most viszont azt érzem, hogy minden 24 óra számít, minden energiát bele kell tennünk. Azt is érzem, hogy a 40-50 ezres közösségünket húzni kell. Én húzom, többen közülünk pedig tolják.

Mikor szerveztek ültetéseket?

Folyamatosan. November 9-én, az Élet Napján országszerte több száz helyszínen szervezünk ültetéseket, de az első fagy beálltáig ezek folytathatók.

A fákat kik biztosítják?

Önkormányzatokkal, zöld irodákkal és kertészetekkel is tartjuk a kapcsolatot, de sajnos nincs 10 millió csemete az országban. Az erdészek szeretik elmondani, hogy Magyarország 20-21 százaléka erdő. Trianon előtt csak 14 százaléka volt az. Viszont a mai erdeinkben lévő fák nyolcvan évesek, nagyrészt az 1930-as évek nagy erdősítési törekvéseinek köszönhetők, melyeket még a nagyapáink ültettek. Az erdősítést ilyen, generációkon átívelő léptékekben lehet mérni és ezt a gondolkodást nekünk is újra és újra, folyton be kell állítani az agyunkban. A 20-21%-os erdősültségünk, azaz a 2 millió hektárnyi erdő arra elég, hogy 700 ezer ember karbonlábnyomát megkösse. Tulajdonképpen mással se kellene foglalkozni, mint elkezdeni visszaszerezni a mezőgazdasági területeket az erdőnek és visszaerdősíteni az Alföldet, ahol valaha erdő volt. Nyilván ez az egész állattartást is érinti, ami nem baj, mert a vegetáriánus étkezés újból kezd teret hódítani és kevesebb húst fogunk enni.

A 10 millió fa egy apolitikus szervezet, nincsen bal- vagy jobboldali oxigén vagy bal- vagy jobboldali szén-dioxid. A gazdasági-politikai motívumokkal nem foglalkozunk, mert nincs erre energia. Mi az ültetéssel foglalkozunk. Minden egyes plusz elültetett fával – akár a 10 millió fa rendszerén belül, akár azon kívül – tovább gyarapszunk és minden a javunkat szolgálja, ebben nem lehet versenyezni! De egyben igen: hogy még többet ültessünk. Pont ezért tárgyalunk több szervezettel is, akik szintén ültetnek, hogy hol tudunk segíteni egymásnak: például a My Foresttel vagy a Legyen Rengeteggel.

Mi a legnehezebb a munkátokban?

A legnagyobb gyengeség a bambaság, az emberi közöny. Sok embernek még mindig nem esett le a 20 filléres, hogy miben is élünk. Ezt egyfajta lelki, mentális restségnek mondanám. Az emberek futtatják a napi rutinos életüket, a gyereket el kell vinni a suliba, be kell vásárolni hétvégén, palackos vizet venni, nyaralni menni, stb. És ezt sokkal rosszabbnak tartom, mint a lázadozást. A klímavédelemmel együtt jár a biodiverzitás kérdése is: azt nem felismerni, hogy az emberi létezés jelen formája napi, heti szinten állatfajok tízezreit írtja ki, az közöny. Gyerekkoromban sosem volt kérdés, hogy mennyi csimpánz él a világban! Leginkább a nagyemlősöknél érzékelhető a fajok kihalásának a veszélye, de ha a biodiverzitást kipusztítjuk, vagy eljut egy kritikus pontig: például a méheket sikerül nemcsak 50%-ig, de mondjuk 100%-ig kipusztítani, akkor beszakad a tápláléklánc. Ez az a bizonyos másfél Celsius fok felmelegedés, ami kritikus! Már egy tized foknak is hatalmas jelentősége van. Mindebben tehát úgy élni, hogy nem veszem észre, hogy mi történik, miközben látom, tudom, értem – az bambaság! De piciben meg lehet és meg is kell próbálni ezen alakítani! Részben, hogy mondom és tanítom a gyerekemnek, hogy átváltok bringára, hogy elhagyom a húst, hogy felszámolom a műanyagot az életemből, azaz nem leszek célcsoportja rengeteg olyan terméknek, ami felesleges. Már most radikális dolgokat kellene bevezetni: szívem szerint semmilyen fogyasztásösztönzést nem engedélyeznék, mert a fogyasztásainknak 90%-a messze szükségleteinken kívüli, szimbolikus értékek megragadására vonatkozik, nem valóságos dolgokra! Reménykedésem és nagy idealizmusom, hogy azt remélem, hogy ez valahogy kijózanító és a létezésnek az értelmes módozataira rávezető dolgot jelent majd az embereknek, miközben a valóságban pont azt látjuk, hogy az egyéneknek mikre van szükségük. Azt szeretik, ha fölösleges dolgot lehet csinálni, miközben mennyivel nagyobb érték az, ha olyan életet lehet élni, amiről tudjuk, hogy nem pusztít, nem károsít, hanem harmóniában van azzal a világgal, amiben élünk. Ennek a tudásától nagyon eltávolodtunk.

Az elültetett fák meg vannak jelölve GPS koordinátákkal?

Hamarosan élesedik a térképes weboldalunk és amikor valaki elültet egy fát, GPS koordinátával együtt be lehet jelölni a térképen. Az ültető lefotózza és feltölti a felületen, hogy ki ültette, milyen típusú fát, hogy ez egy magonc vagy egy kétéves csemete-e. Mindez egy nagy adatbázisban gyűlik majd a térképen, így nem csak a fák számát tudjuk mérni, hanem lehetőség van prognosztizálni a fák alapján, hogy az mekkora szén-dioxid megkötést tud majd biztosítani és hogy mennyi fát kell még elültetnünk, csak nekünk, magyaroknak.  Később majd adaptálható lesz és más országokban is segítséget jelenthet.

Most hány fa elültetésénél tartotok?

Körülbelül tizenöt-ezernél.

Hogy lehet fenntarthatóvá tenni? Van olyan életesemény, amihez kötni lehetne?

Azt hiszem, Skandináviában már van olyan temető, ahol a földlabdába keverik be a hamvakat és az a temetés maga, hogy elültetnek egy fát. Itthon ettől még messze járunk, de többen látogatnak közülünk iskolákat előadást tartani a gyerekeknek a fák fontosságáról és környezetre gyakorolt hatásáról.

Hogyan tovább?

Mi – még – senkik és semmik nem vagyunk. Az alapítvány létrehozása folyamatban van a bíróságon. Bízom benne, hogy nem húzódik nagyon el. Ekkor tudunk majd hozzájárulási támogatásokat igényelni. A most százöt, de folyamatosan növekvő közösséget valamilyen módon egy szervezetbe kell strukturálnunk és a következő időszak arról fog szólni, hogy hogy válunk olyan új szervezetté, hogy megőrizzük a hatékonyságunkat, a belső motivációnkat, ne terheljük túl magunkat bürokráciával, de betartsuk a szabályokat is. Ezt még ki kell találnunk.

A segítőiteknek mi a motivációjuk a közösség elhivatottságában?

Többségüknek gyerekük van. Érzik a fák generációkon átívelő feladatát, a fán keresztül tudnak olyan elementáris hatást gyakorolni a jövőre és a gyermekeik életére, ami pozitív és segíti az életüket is.

Kik támogatnak benneteket?

Egyéni támogatások is érkeznek hozzánk, ami nagyon megható. De a fő célcsoport elsősorban azok a nagy szén-dioxid kibocsátású szervezetek, amelyek szerepet játszottak a jelenlegi környezeti állapot kialakulásában.  Hozzájuk viszont csak a politikusok és az üzleti szféra szereplői férnek hozzá, amibe mi nem tudunk beleszólni. Abba viszont igen, hogy ennek hatását próbáljuk ellensúlyozni, fákat ültetünk, ami ezt a fajta kibocsátást megköti.

A 10 millió fa járulékos haszna a faültetésen túl, a társadalmi tudat átalakításában végzett szerepünk.

Ami most és később történik, könnyen követhető, mert az emberek elkezdenek majd másképp nézni a jelenükre, mint eddig. 10 millió fát elültetni sokmilliárd forintos tétel. Ezt azoknak a rendszereknek kell(ene) szépen lassan összedobni, akiknek ezt direkt módon köszönhetjük.

Hogy látod Magyarországot a jövőben?

Az az ambícióm, hogy egy év múlva hazánk a mi országos „csapatépítésünkön” keresztül fel tudjon nőni ehhez az ügyhöz, sokkal több település kapcsolódjon be és egyfajta példát tudjunk mutatni, hogy mi, magyarok összefogtunk, csináltunk egy olyan dolgot, ami nemcsak nekünk jó, hanem az egész földgolyónak. Itt nincs király, mint Marokkóban, aki parancsba adja 50 millió fa elültetését, nálunk demokrácia van, individuumokként egy olyan fejlett szinten kell kapcsolódnunk egymáshoz, ami nagyon jól jön, amikor tényleg óriási a baj.

A 10 millió fa Facebook-oldalát ITT találod!

Fotó: Bodnár Zsófia

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter