A felelőtlen férj (x)

2022. június 01.
Légkonditól hüvelygyulladást kapni? Bizarrul hangzik, de lehetséges – még ha közvetett módon is. Ismerjétek meg Évi történetét!

„A mai napig felemlegetem azt a két évvel ezelőtti forró nyarat, amikor életemben először »lett szerencsém« a bakteriális vaginózishoz. De hogy érthetőbb legyen a történetem, kezdjük a legelejéről. A férjem, Peti már évek óta rágta a fülem, hogy szereltessünk be légkondit a lakásba. Egy társasházban lakunk, és – bár van teraszunk – a levegő egyáltalán nem tud átjárni a lakásunkon, ezért a fülledt nyári napok minden évben szinte kibírhatatlanok voltak. Persze, én sem szerettem a saját levemben főni, a légkondikkal szemben viszont ellenérzéseim voltak. A munkahelyemen mindig túlságosan alacsonyra állítják, ami miatt szinte dideregve kell végigülnöm a napi nyolc órát, és korábban többször is előfordult már, hogy megfáztam, torokgyulladásom lett a száraz, hideg levegőtől. Én tehát nem voltam oda az ötletért, ő viszont hajthatatlannak bizonyult. Két évvel ezelőtt aztán egy nap a munkából hazaérve ott is volt a meglepetés: a férjem beszereltetett egy klímát. Továbbra sem nagyon örültem a dolognak, de ha már volt, hát használni kezdtük. Bár erősködtem, hogy ne hűtsük le túlságosan a levegőt, hamar kiderült, hogy a férjemnek és nekem egészen más a hőérzetünk. Néhány napi »fagyoskodás« után pedig beköszöntött az, amitől mindig is tartottam: reggel kínzó torokfájásra ébredtem, a nyaki nyirokcsomóim meg voltak duzzadva és enyhe hőemelkedésem is lett. Délután már a háziorvosomnál ültem, aki megállapította, hogy valószínűleg bakteriális eredetű torokgyulladásról van szó, ezért kezelés gyanánt antibiotikumot írt fel. A gyógyszereket a következő napokban annak rendje és módja szerint bevettem, és a torokfájásom egy hét után teljesen megszűnt. Az utolsó antibiotikum beszedése után néhány nappal azonban észrevettem, hogy az addig teljesen normális folyásom mintha megváltozott volna: bő, szürkésfehér színű lett, és ráadásul kellemetlen halszagú is. Korábban sosem találkoztam ezekkel a tünetekkel, így hát kissé megrémülve azonnal a laptopom elé ültem, hogy kiderítsem, mi bajom lehet” – néhány egészségügyi oldalt végiggörgetve Éva hamarosan rájött, hogy nagy valószínűséggel bakteriális vaginózis alakulhatott ki nála. Ekkor már azt is sejtette, hogy mitől és miért pont akkor jelentkezett nála a betegség.

ferj-feleseg

„Szinte mindegyik cikkben ugyanazt írták: nagyon gyakran egy antibiotikum-kúra után szokott jelentkezni a fertőzés. Én pedig pontosan akkor hagytam abba a gyógyszereim szedését, amit ugyebár azért írt fel az orvosom, mert a férjem klímahóbortja miatt megbetegedtem. Nekem sem kellett több, azonnal Peti fejéhez vágtam a dolgot, és mielőtt elküldtem a gyógyszertárba, hogy vegyen nekem egy vény nélkül kapható szert a fertőzés kezelésére, megígértettem vele, hogy ezentúl mindig az én hőérzetemhez fogjuk igazítani a klímát. Az ígéretét szerencsére azóta is betartja, és a vény nélküli szer segítségével a tüneteim is hamarosan enyhülni kezdtek.”

De mi is az a bakteriális vaginózis?

A bakteriális vaginózis az egyik leggyakoribb hüvelyfertőzés, ami rengeteg nőnek okoz kellemetlen napokat időről időre. A bakteriális vaginózis legjellemzőbb tünete a bőséges, híg, szürkésfehér színű, halszagú hüvelyfolyás, amelyhez esetenként csípő, viszkető érzés is társulhat. A fertőzésnek leginkább a szexuálisan aktív nők vannak kitéve, de előfordulhat olyanoknál is, akik nem élnek szexuális életet. A fertőzés a hüvelyflóra egyensúlyának felborulása miatt alakul ki. Az ott élő jótékony tejsavtermelő Lactobacillusoknak köszönhetően az egészséges hüvely kémhatása savas, ez a közeg tud védelmet nyújtani a betolakodó kórokozók ellen. Ha azonban a Lactobacillusok száma valamilyen oknál fogva lecsökken, és savasból lúgossá válik a kémhatás, akkor ennek következtében gyengül az ellenállóképesség, és a hüvelyflórában egyébként is jelen lévő kórokozók akadálytalanul elszaporodhatnak a hüvelyben. A bakteriális vaginózist általában az E. coli baktérium elszaporodása okozza.

Mitől borulhat fel a hüvelyflóránk egyensúlya?

Kiváltó tényező lehet például a nem megfelelő – hiányos vagy éppen túlzásba vitt – intimhigiénia, egy antibiotikum-kúra, a szexuális partnerek gyakori váltogatása, méhen belüli fogamzásgátló alkalmazása, vagy például az olyan káros szokások, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás.

Egyedülálló összetétel, kettős védelem – bakteriális hüvelyfertőzés esetén

vitagyn

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Az egyedülálló összetételű Vitagyn C hüvelykrém a tejsav és a prebiotikum mellett C-vitamint és ezüstöt is tartamaz, mellyel kettős védelmet biztosít bakteriális vaginózis esetén: helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, emellett elősegíti a természetes Lactobacillusok növekedését és gátolja a kórokozók szaporodását. Különösen hasznos kiújuló bakteriális vaginózis, valamint húgyúti infekció esetén, illetve antibiotikum-kúrát követően. A hüvelykrém pontosan és higiénikusan adagolható. Terhesség és szoptatás alatt is alkalmazható.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Promóció

Fotó: Getty Images