Egyszer végre nem hallgattunk a hüvelyszárazságról (x)

2022. július 04.
Vannak azok a beszédes hallgatások meg a tirádás mellébeszélések – tudjátok, amikor valakiből megszakítás nélkül ömlik a panasznak álcázott dicsekvés, a „minden rosszindulatot mellőző” kritizálás vagy az egykori életesemények teljesen indokolatlan újra elmesélése, csak valamiképpen csend ne legyen. Na, anyámmal pontosan ilyen a kapcsolatunk – a lényeges dolgokról mindig hallgatunk egymás előtt. A szexről például soha nem beszéltünk egymással. Szerintem a mai napig nem tudja, kivel és mikor veszítettem el a szüzességemet.

A nemiséggel kapcsolatos tudásomat, mint a korombeli lányok általában, az internetről szedtem össze. Az egyik első szó, amit nyolcévesen beírtam a keresőbe, a sex volt. Így, angolosan, mert így sokkal titokzatosabbnak és bűnösebbnek tűnt. Pillanatok alatt a pornóoldalakon voltam, és nem volt olyan kérdés, amire online ne kaphattam volna nyílt és kimerítő választ. Éreztem, hogy nincs rendben, amit ott látok, de ahelyett, hogy a szüleimhez fordultam volna, szépen kitöröltem a keresési előzményeket. Aztán ezt a stratégiát követtem egész kamasz- és egyetemista koromban: megpróbáltam a múltat végképp eltörölni.

Alapvetően minden rendben volt a teljesítményemmel, így nem is nagyon faggattak a barátságaimról vagy a pasijaimról. Anyám tudomásul vette a két-háromhavonta megújuló párkapcsolataimat – annyit mondott csak, hogy férjet ne a szex alapján válasszak, mert az bizony elég mulandó dolog. Nem is tudom, hogy őt sajnáltam-e meg jobban, vagy apámat, aki szintén ott ült velünk az asztalnál, és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna anyám epés megjegyzését.

anya-lanya

Éppen ezért volt nagyon faramuci helyzet, amikor anyám rákérdezett arra, miféle hüvelykúp van a retikülömben. Eléggé zavarba jöttem a helyzettől, ki sem tudtam kérni magamnak, hogy mit turkál a cuccaim között, így rávágtam, hogy ez egy különleges összetételű hüvelyhidratáló kúp, amelyet egy ideje kúraszerűen használok a hüvelyszárazság ellen. Anyám ettől a szókimondástól őszintén megrökönyödött, pedig nem is mondtam el neki, hogy a hüvelyszárazság az antidepresszáns mellékhatása, amit szedek – nem feltételezem, hogy értette volna, miért van nekem szükségem egyáltalán antidepresszánsra. Kicsit úgy éreztem, mintha még elégtétel is lenne neki a helyzetem: lám-lám, nemcsak neki, az ötvenes nőnek lehet ilyen problémája! Régebben haragudtam volna rá ezért a kárörömért, de most nem tudtam, sőt, kicsit részletesebben is meséltem neki a Cikatridina hüvelykúpról.

Anyámnál a változókor velejárója a hüvelyszárazság: az ösztrogéntermelés leállásával a hüvelyhám sorvadni kezd, és a hüvely nedvesedése is elégtelenné válik. Hormonpótlással lehet korrigálni a helyzeten, de ő az ilyesmit élből elutasítja. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúpban a kiváló hidratálóképességéről ismert hialuronsav mellett gyulladáscsökkentő és hámregeneráló hatású gyógynövények ápoló kivonata található meg, amelyek által hosszú távon enyhíthetők a hüvelyszárazság okozta kellemetlen tünetek. S ha nem fáj, nem feszít odalent, akkor már van lehetőség élvezetesebb módon, mondjuk rendszeres nemi élettel tenni a hüvelyhám regenerálásáért. Valahol titokban remélem, hogy nem is a káröröm miatt csillant fel anyám szeme a Cikatridina láttán. Hátha kiderül, hogy a szex mulandóságával kapcsolatban tévedett – legalább egyszer életében.

cikatridina-doboz-20-nagyitos

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Fotó: Shutterstock
Promóció