Nemrég zártátok le a nyarat a Love Banddel Kobuciban. Most jön a lazítás ideje?
Nekem ez az időszak még sűrűbb, mint a nyár. Ilyenkor indul a színházi szezon is, kezdődnek az előadások. Most kaptam egy nagyon érdekes felkérést az A38-on, ahol havi rendszerességgel fogok műsort vezetni, erre is mindig készülnöm kell majd.
Számodra mi jelent támaszt ezekben a sűrű időszakokban? Mi az, amiből merítesz, hogy utána ismét teljesíteni tudj?
Alapvetően a munkámból, a közönségből és a sikerből töltődöm. Egy ilyen jól sikerült koncert, mint a nyárzáró a Kobuciban, amit te is említettél – de hál’ istennek akár a nyár összes koncertjét ide sorolhatnám –, engem nagyon feltölt és megtámaszt, meg nyilván a közönség szeretete és érdeklődése is.
Hogyan tudsz kikapcsolódni, amikor ennyi mindent kell csinálnod?
Ezek mellett persze a hétköznapi dolgokra is nagyon nagy szükségem van: a kisfiammal és a barátaimmal töltött időre, hogy el tudjak menni színházba, vagy ha van rá időm, meg tudjak nézni egy filmet, esetleg olvassak. Ha van egy fél napom, azt a rövid időt mindig tartalmasan kihasználom, hogy pihenni tudjak. A sport nagyon fontos, amikor csak tudok, jógázom vagy body artra megyek, szaunázom.
Feltűnt, hogy az életben sportosabb stílust képviselsz, nagyon sokat vagy úton. Ezzel szemben a színpadon egy igazi magassarkús dívának tűnsz.
Pedig bármennyire gyönyörű meg szexi, egyszerűen annyira megfájdul a lábam a magassarkútól, hogy nem tudok benne járni. Ha választanom kéne, mindenképpen sportcipőt viselnék, nagyon nehezen bírom a magassarkút. A koncerteken sem kifejezetten nagyon magas sarkú cipőt szoktam viselni, de azért az kell ehhez a „díva-érzéshez”. Ráadásul a színpadi szerepek miatt is sokat van rajtam ilyen cipő, úgyhogy inkább csak eseményekre hordom. Hétköznap ritkán veszem fel, mert nagyon sokat járok gyalog, rollerrel és kutyával. Szerencsére most már divatba is jött, hogy bármilyen rendezvényre, elegáns ruhákhoz is fel lehet venni sportcipőt. Ez egy nagyon jó irány, végre rájöttek a nők, hogy tönkremegy a lábuk és az egész gerincük a sok magassarkú viseléstől.
A könyvedben is írtad, hogy már gyerekkorodban rájöttél arra, hogy igazán jól érzed magad, ha előadsz és figyelnek rád. Mi kell ahhoz, hogy közben komfortosan érezd magad?
A színpad egy nagyon különleges hely. Nyilván volt, hogy olyan szerepet kaptam, amit nem tudtam megcsinálni vagy nagyon nem illet hozzám, ezért nem éreztem benne jól magam. Most azért már nem igazán fordul elő ilyen, ritkán nyúlok mellé, hiszen mióta szabadúszó vagyok, válogathatok abban, hogy mit vállalok el és mit nem. Per pillanat elmondhatom, hogy az összes színházi szerepemben komfortosan érezhetem magam – már ha használhatom ezt a szót, hiszen a színpad nem azért van, hogy az ember komfortosan érezze magát. Az pont egy életveszélyes hely, ahol kockáztatnod kell estéről estére a lelkedet, a szívedet, az agyadat, mindenedet. A színpad és a komfort szó egyszerűen nem illik össze. Ami pedig a hétköznapokat illeti, nehéz megválaszolni, mert ebben a mostani világban az emberekben nagyon sok a szorongás, és engem is folyamatosan mindenféle magánéleti problémák érnek utol. Nem is tudom, hogy jelenleg hol érzem magam igazán jól. De ha választani kéne, akkor nem a valóság, hanem még mindig a színpad álomvilága az, ahol inkább önmagam vagyok.
Az is azt mutatja, hogy mennyire otthonosan érzed magad a színpadon, hogy idén tizenöt éves a Love Band. Novemberben az Akváriumban adtok születésnapi nagykoncertet. Mivel készültök rá?
A szülinapi koncertünket mindig az Akvában szoktuk ünnepelni, de most a Parkban tartottuk a tizenötödiket. Ez egy bónusz koncert lesz, ami az 5+5+5 nevet kapta. Tematikusan fogjuk felépíteni az adott öt év legjobb számaira és azokra, amiket a legjobban hiányol a közönség – körkérdést is tettünk fel azzal kapcsolatban, megszavaztattuk az emberekkel, hogy mi az, ami semmiképp ne maradjon majd ki. Arra fogjuk kiélezni, hogyan változtunk zeneileg ötévente, és mik voltak ezeknek a korszakoknak a slágerei.
Hogyan tekintesz vissza az elmúlt időszakra?
Nagyon hihetetlen hálával és örömmel, amiért megadatott nekem, hogy én ezt ennyi éve csinálhattam, csinálhatom. Főleg egy ilyen kicsi országban, miközben minden változik: nemcsak a zenei ízlés és a piac, hanem a rádiózás is, hiszen én még éppen elcsíptem a DC-eladás utolsó másodperceit. Fantasztikus, hogy mindez ennyire erősen működik. Nagyon nagy dolog, hogy mi ennyi évig fent tudtunk maradni, anélkül, hogy bármilyen bulvár hátszelet használtunk volna. Nyilván ehhez nemcsak mi magunk kellettünk, hanem egy erős közönség is, akik folyamatosan cserélődnek, fiatalodnak. Most például a Kobuciban nagyon meglepett minket, hogy mennyi nagyon fiatal, új arc ordította a számainkat. Hatalmas boldogság, hogy folyamatosan érdeklődést tudunk generálni a zenekarral és a személyemmel.
Mit vársz a következő tizenöt évtől?
Nem is tudom. Mindig úgy álltam az élethez, hogy voltak terveim a magánéletemmel és a szakmámmal kapcsolatban is, de annyira kifordult magából a világ, hogy ez gyakorlatilag mindkét fronton megsemmisült, abszolút nem lehet már tervezni. A kulturális szcénában pedig szinte lehetetlen Magyarországon, mert tényleg annyira mostoha helyzetben van majdnem minden, de a művészet, főleg a szabad gondolkodó művészet, az nagyon. Persze nyilván tervezek és reménykedek, de egyáltalán nem arra számítottam, hogy itt fogok tartani az életben és ilyen szorongásokkal kell szembenéznem, amikor ennyi idős leszek. Ezek persze különféle dolgokból adódnak össze. Konkrétan olyanokból, hogy színházak zárhatnak be télre vagy örökre, és az is kérdés, hogy lesz-e egyáltalán pénze az embereknek színház- vagy koncertjegyre. Minden nagyon bizonytalan. Úgy tűnik, hogy a magánéletem sem abba az irányba megy, mint amit terveztem. Most a mindennapi támaszokba kapaszkodom és teljes megújulás, napról napra élés van bennem. Meg a remény, hogy azért jobb fordulatot vesznek a dolgok.
A cipőt ITT találod!
Fotó: Skechers
Olvass tovább!
