„Zokogva hajtogattam a férjemnek, hogy nem akarom elveszíteni a kisbabánkat” – egy kismama vallomása (x)

2022. október 03.
Gyakran a hétköznapinak látszó történetek mögött is sok küzdelem van, amelyeket legtöbbször nem mesélünk el senkinek, pedig a megtett úthoz a nehéz szakaszok is hozzátartoznak. Szerzőnk, Zsanett kétgyermekes édesanya, akinek a bakteriális vaginózis sodorta veszélybe a várva várt terhességét.

A siker olyan, mint a gyermekszületés: mindenki gratulál, és senki nem tudja, mennyi-mennyi csalódás, kudarc és aggodalom van mögöttetek. A mi történetünk is ilyen. Hamar kiderült, hogy természetes úton nem lehet babánk, és a beültetések is rendre kudarccal végződtek.

Sokat sírtunk akkoriban. Utólag viszont azt látom, ez az időszak megedzett bennünket, megacélozta az egymás iránti elköteleződésünket. Nem is akartam hinni a szememnek, amikor egyszer pár napot késett a menzeszem, és két csíkot láttam a már rutinból elvégzett terhességi teszten. Nem voltam már fiatal, bőven harminc felett voltam, amikor spontán megfogant a kisfiunk. A férjemmel azt mondtuk, hogy meg sem érdemeljük ezt a csodát.

Akkor még nem tudtuk, hogy a kis ismeretlen lénynek, akit várunk, pár évvel később egészséges kisöccse is fog születni, és ők ketten néha próbára teszik a türelmünket, mégis bearanyozzák a mindennapjainkat. Mert bizony a mi elsőszülöttünk az első életjelétől fogva táncba vitt bennünket, és nem telt el nap, hogy ne okozott volna valamilyen izgalmat.

terhesseg

Egy várandósság alapból izgalmas, a hormonális változások miatt semmi sem úgy működik, mint ahogyan azt az ember megszokta. A legnehezebb az volt, hogy mennyire nem találtunk visszhangra a terhesgondozás során a bennünk lévő örömre. Persze, valahol értem, hogy én csak egy harmincas kismama voltam a sok közül, mások az én koromban már a második-harmadik babát várják, de nekem minden új volt és izgalmas. Faltam a szakirodalmat, tematikus csoportokba csatlakoztam, szülésfelkészítő tanfolyamra jártam. Mindent nagyon jól akartam csinálni, így érthető, mennyire erős pánik tört rám, amikor felfedeztem magamon a bakteriális vaginózis tüneteit.

A BV, ahogy a szakzsargonban rövidítik, az egyik leggyakoribb nőgyógyászati kórkép, várandósság alatt különösen gyakran kialakul. Az oka, hogy a normál hüvelyflóra felborul, és elszaporodnak a gyulladást okozó mikroorganizmusok. Közülük elsősorban az E. coli nevű bélbaktérium felelős a panaszokért. Azt olvastam, hogy a várandósság megnövekedett hüvelyfolyással jár, mert a szervezet így igyekszik megtisztítani magát a hüvelybe került kórokozóktól. Ez a folyás normális, ha nincs kellemetlen szaga, vagy nem jár égő érzéssel, fájdalommal. Az enyém, sajnos, nagyon is kellemetlen szagú volt, így sejtettem, hogy valami nincsen rendben. Felkerestem az orvosomat, aki automatikusan írt egy receptet. A készítményt kiváltottam és beszedtem, de a zavaró szagú folyás újra meg újra visszatért. Amiket olvastam, azok nagyon megijesztettek, mert minden fórumon azt írták, hogy a bakteriális vaginózis felszálló fertőzésként koraszülést vagy vetélést is okozhat.

Amikor szembesültem ezzel, odamentem a férjemhez, hogy megosszam vele a félelmeimet, de csak sírni tudtam. Azt hajtogattam neki zokogva, hogy nem akarom elveszíteni a babánkat. Ő egy érzelmes, de krízishelyzetekben eléggé racionálisan gondolkodó pasas: miután álomba sírtam magam, elment pár százas csomag papírzsepiért és egy adag Vitagyn C hüvelykrémért. Amikor felkeltem, megütközve néztem rá, hogy a papírzsepi még oké, de a hüvelykrém honnan jött, hogyan jutott eszébe? Ő elismerte, hogy ez így elsőre tényleg groteszk helyzet, de az algoritmus mostanában furcsa hirdetésekkel bombázza, így talált rá erre a készítményre. Annyira aranyos volt tőle ez a kicsit suta gondoskodás, hogy hirtelen nem is tudtam, sírjak-e, vagy nevessek.

A Vitagyn C tejsavas hüvelykrém helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, gátolja a bakteriális vaginózisért felelős mikroorganizmusok fejlődését, és elősegíti a természetes Lactobacillus-flóra növekedését. Utóbbira az antibiotikum-kúra után egyébként is nagy szükség volt. A Vitagyn C használatával sikerült elérni, hogy a várandósság folyamán ne újuljon ki a bakteriális vaginózis, így eggyel kevesebb izgalom volt az amúgy is eléggé rock and roll babavárásban. Persze voltak még nagy nevetések és nagy sírások is – a legnagyobb akkor, amikor először felsírt a kisfiunk, aki gyönyörűen és makkegészségesen látta meg a napvilágot.

vitagyn

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Egyedülálló összetétel, kettős védelem – bakteriális hüvelyfertőzés esetén

Az egyedülálló összetételű Vitagyn C hüvelykrém tejsav, prebiotikum és C-vitamint tartalmával, kettős védelmet biztosít bakteriális vaginózis esetén. Helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, mely gátolja a kórokozók szaporodását. Prebiotikum tartalmával elősegíti a hüvely saját Lactobacillus-flórájának növekedését. Különösen hasznos kiújuló bakteriális vaginózis, és húgyúti infekció esetén, illetve antibiotikum-kúrát követően. A hüvelykrém pontosan és higiénikusan adagolható. Kezelőorvossal történt egyeztetés után terhesség és szoptatás idején is alkalmazható.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Promóció