Amikor a túlzásba vitt intimhigiénia okozza a bajt (x)

2023. június 01.
Imádom a különféle kozmetikumokat, illetve kencéket, és kifejezetten igényes vagyok a megjelenésemre és a higiéniámra. Nemrég azonban a saját káromon tanultam meg, hogy bizony még a tisztálkodást is túlzásba lehet vinni.
Amikor a túlzásba vitt intimhigiénia okozza a bajt

Már egészen fiatalkoromtól kezdve fontos volt számomra, hogy amennyire csak lehet, odafigyeljek magamra, és adjak a megjelenésemre: imádom a finom parfümöket, mindennap legalább kétszer letusolok, és persze az intim területeimre is nagyon odafigyelek. Annak érdekében, hogy odalent is mindig friss és üde legyek, egyidőben rendszeresen használtam speciális intim mosakodókat és tisztítókat. Meg voltam győződve róla, hogy minél többet teszek az intimhigiéniámért, annál jobban meg tudom magamat védeni a fertőzésekkel szemben.

Egy ideig nem is volt semmilyen problémám, ám egyik nap furcsa és kifejezetten kellemetlen tünetekre lettem figyelmes: a hüvelyfolyásom a szokásosnál jóval erősebb lett, és bűzös halszag áradt belőle. Rettenetesen megijedtem, fogalmam sem volt, mi bajom lehet. Még aznap délután telefonáltam a nőgyógyászomnak, aki szerencsére azonnal tudott időpontot adni.

Rettegve mentem el az orvosomhoz, aki a tüneteimet hallva azonnal ki is bökte a diagnózist. Bár vizsgálat és kenetvétel is történt, már előtte felvilágosított, hogy nagy valószínűséggel bakteriális vaginózissal állunk szemben. Bevallottam neki, hogy sosem hallottam még erről a fertőzésről, ezért hát az orvosom részletekbe menően elmondott minden fontos tudnivalót.

Elmagyarázta, hogy a bakteriális vaginózis egy olyan fertőzés, amelyet a hüvelyflóra egyensúlyának felborulása okoz. Ilyenkor a hüvelyben egyébként is jelen lévő kórokozó baktériumok el tudnak szaporodni. Így jön létre a fertőzés, különböző kellemetlen tüneteket okozva – például hüvelyfolyást, viszketést, kellemetlen szagot. Ekkor az orvosom szavába vágva elmondtam, hogy nem értem, nálam miért alakulhatott ki a betegség, hiszen kifejezetten ügyelek az intimhigiéniámra: rendszeresen használok különféle intimhigiéniai termékeket, és szoktam irrigálni is a hüvelyemet. A doktor ekkor elmondta, hogy valószínűleg pont ez a túlzásba vitt higiénia okozhatta a bajt. A különféle intimhigiéniai termékek kifejezetten ártalmasak lehetnek a hüvelyflóra egyensúlyára. Az intim mosakodók és tisztítók gyakran tartalmaznak parfümöket, illatanyagokat vagy irritáló anyagokat, amelyek felborítják a hüvely pH-ját, és így teret engednek a kórokozó baktériumok szaporodásának.

Azt tanácsolta, hogy a jövőben kerüljem az intim mosakodók és tisztítók használatát, mivel elég az is, ha tiszta vízzel mosakszom meg odalent.

Természetesen megfogadtam a tanácsait, és hazaérve megszabadultam az összes felesleges kozmetikumtól. Ma már tudom, hogy a túlzott higiénia nem jelent feltétlenül jobb egészséget, valamint, hogy az egyszerűbb és természetesebb megközelítés a legjobb megoldás a hüvelyflóra egyensúlyának megőrzéséhez.

Egyedülálló összetétel, kettős védelem – bakteriális hüvelyfertőzés esetén

Az egyedülálló összetételű Vitagyn C hüvelykrém tejsav, prebiotikum- és C-vitamin tartalmával, kettős védelmet biztosít bakteriális vaginózis esetén. Helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, mely gátolja a kórokozók szaporodását. Prebiotikumtartalmával elősegíti a hüvely saját Lactobacillus-flórájának növekedését. Különösen hasznos kiújuló bakteriális vaginózis, és húgyúti infekció esetén, illetve antibiotikum-kúrát követően. A hüvelykrém pontosan és higiénikusan adagolható. Kezelőorvossal történt egyeztetés után terhesség és szoptatás idején is alkalmazható.

vitagyn

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Fotó: Getty Images

Promóció