A hüvelyszárazság közös ügyünk (x)

2023. július 03.
Anyukámmal remek kapcsolatunk van: nemcsak szülőm, de barátnőm, divat-, egészség- és lelki tanácsadóm is egyben. Mindig büszke voltam arra, hogy milyen fiatalos, csinos és laza. Még a barátaim is hozzá fordultak segítségért, ha bajuk volt, hiszen bármiről lehet vele beszélni. Még a hüvelyszárazságról is.
A hüvelyszárazság közös ügyünk (x)

Az ő példája lebegett előttem akkor is, amikor elhatároztam, fiatal anyuka leszek. Így az én lányom nemcsak a menő anyukájára, hanem a fiatalos nagymamájára is sokáig számíthat majd. Persze a szülés után hamar rá kellett jönnöm, hogy a szupernagyira egyelőre továbbra is nekem van nagyobb szükségem.

Szülés után: fáj, feszül, éget

A gyermekágy időszaka nem volt könnyű. Bár a lányom egy kisangyal – eszik, alszik –, engem megviselnek a 3 óránkénti etetések, a szopizásba is nehezen jöttünk bele, és kiborított, hogy a tükörből nem egy csinos, fiatal anyuka, hanem egy kialvatlan, karikás szemű, borzas hajú, gyűrött pólós ismeretlen néz vissza rám. Ráadásul a szülés sem volt könnyű, így a hüvelyfalamon apró hámsérülések keletkeztek. Ennek az első hat hét alatt még csak olyan jeleit érzékeltem, hogy égetett, feszült odalent, és a kötelező nőgyógyászati kontroll sem volt épp kellemes. Ezekre azonban úgy gondoltam, mint a szülés kellemetlen, de elkerülhetetlen utóhatásaira. Egészen addig, amíg „zöld utat” nem kaptunk a férjemmel ismét. Az együttlétünk alkalmával tapasztalt fájdalom azonban már nekem is sok volt. Sírva kérdeztem másnap anyukámat: Te hogyan maradtál nő, miután anya lettél? Anyukám mosolyogva csak annyit mondott: Üdv a hüvelyszárazság klubban, kislányom!

Hüvelyszárazság: a hormonok játéka

Kiderült, hogy amit átélek, az nemcsak teljesen normális, de az én 25 évvel idősebb, változókorú anyukám is pontosan ugyanúgy érzi a tüneteket, mint én. Az ösztrogénszint átmeneti ingadozása ugyanis nemcsak a szoptatás időszakára jellemző, hanem a változókorban is, amikor a petefészek hormontermelése folyamatosan csökken, majd meg is szűnik. Ennek egyik kellemetlen következménye az a hüvelyszárazság, amelyet nálam a szülés közbeni hámsérülés csak fokozott. A hüvelyi irritáció érzésén kívül ez kihat a szexuális életre is, és ha nem figyelünk oda, még a fertőzések esélyét is növelheti. Persze az én anyukám erre a helyzetre is tudott jó ötletekkel szolgálni.

Együtt könnyebb!

A hüvelyszárazság átmeneti vagy tartós kezelésére több lehetőség is van. A hálószobában gyors alkalmi segítséget jelenthetnek a síkosítók, ám ezek csak az együttlétet könnyítik meg, a hüvelyhámot nem regenerálják, ami nekem azért lenne fontos, mert sokáig szeretnék szoptatni, így az ösztrogénszintem még ingadozhat. Apropó, együtt… A rendszeres és örömteli szeretkezés nemcsak a lelkünknek tesz jót, de a hüvely vérellátását is javítja. Közben pedig ösztrogén termelődik, így a nedvesedés is könnyebben megy majd. Ez a megoldás tehát bármely életkorban működik. Ám míg az én ösztrogénszintem ingadozása a szoptatás befejezése után helyreáll majd, az anyukámé bizony lassan elfogy. Ezért neki hosszabb távú segítségre van szüksége.

Cikatridina hüvelykúp: együtt és külön is

cikatridina-doboz-20-nagyitos

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Az orvosával már beszélgettek a hormonpótlás lehetőségéről a változókor egyéb tünetei miatt, bár ebben még nem jutott döntésre. A Cikatridina hüvelykúp azonban – amelyet már régóta használ – egy esetleges hormonpótló kezelés mellett is alkalmazható. Ez a hialuronsavat és ápoló hatásukról ismert gyógynövények kivonatát tartalmazó, hormonmentes készítmény bármilyen életkorban, bármilyen eredetű hüvelyszárazság esetén segíthet, és a tünetek változásától függően, szükség esetén akár hosszan tartó kezelésként is alkalmazható. A hialuronsav magas vízmegkötő képességű molekula, amely támogatja a kiszáradt szövetek regenerációját. A Cikatridina hüvelykúp további összetevői pedig hámregeneráló és gyulladáscsökkentő hatásúak. Ennek köszönhetően mindkettőnk problémájában hatékony segítséget nyújt. Emellett az én szuperanyukám heti kétszer még az estéket, éjszakákat is bevállalta a kisunokájával, hogy én picit feltöltődhessek – akár a férjemmel együtt. Hát, így kell nőnek maradni!

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Fotó: Shutterstock

Promóció