Attól tartok, a gyerekeim sosem nőnek fel (x)

2023. augusztus 01.
Alig vártuk a tengerparti nyaralást a két lányommal, aztán egy felfázás kis híján mindent elrontott. Szerencsére kéznél volt a segítség.
Attól tartok, a gyerekeim sosem nőnek fel (x)

Életünkben először az édesapjuk nélkül indultunk nyaralni a lányaimmal. Hiába tudom, hogy ők valójában már felnőttek – Lili, a kicsi most megy egyetemre, Ancsának, a nagynak megvan az alapszakos diplomája –, néha úgy érzem, sosem fog benőni a fejük lágya. Most is állandóan figyelmeztetnem kellett őket a legalapvetőbb dolgokra: használjanak fényvédő krémet, igyanak eleget, cseréljék le a nedves fürdőruhát, mert felfáznak. Persze hiába mondtam nekik, rám sem hederítettek, és méltatlankodtak: „Anya, meleg van, hát hogyan fáznánk fel?” Komolyan mondom, még én éreztem rosszul magamat.

Pedig, ha valaki, hát én pontosan tudom, hogy a legnagyobb melegben is fel lehet fázni, ha az ember nem figyel oda néhány apróságra. Például nem cseréli szárazra a nedves fürdőruháját, nem ügyel arra, hogy szigorúan csak a saját törölközőjét használja, ha túlzásba viszi az intimhigiénét… Arról nem is beszélve, hogy egy-egy forró éjszaka vége is lehet hólyaghurut, ha nem figyelünk, hogy a szerelmeskedés előtt és után is pisiljünk, és kitessékeljük az időközben esetleg odasodródott bacikat a húgycsőből.

Aztán sajnos igazam lett: Lili már a vakáció második napján gondterhelt arccal jött oda hozzám. „Jaj, anya, valami baj van: fáj a hasam, pedig nem fog most megjönni… Ráadásul állandóan a mosdóba járok, mert úgy érzem, nagyon kell pisilnem, de erőlködve sem sikerül teljesen kiüríteni, és csíp, éget odalent…”

„Felfáztál, kislányom” – mondtam neki.

„A negyven fokban, anya? Ez lehetetlen!” – hüledezett Ancsa, aki végighallgatta a beszélgetésünket.

„Márpedig nagyon is lehetséges – folytattam. – Valószínűleg a nedves fürdőruhád lehetett a bűnös, amit nem cseréltél szárazra, hiába mondtam. Pedig az intim területet soha nem szabadna sokáig nyirkosan tartani. A vizes fürdőruha miatt lehűl a kismedencéd, ami miatt romlik a vérkeringésed, és emiatt a szervezeted kevésbé tudja megvédeni magát a kórokozóktól. Uff, beszéltem.”

urzinol

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A két gyerek nézett rám kikerekedett szemekkel, hogy jó, törzsfőnök, de akkor most mi a teendő? Irány az orvos vagy a gyógyszertár? Szerencsére egyikre sem volt szükség, mert mindig tartok magamnál Urzinol tablettát. Ezzel a vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszerrel felvehetjük a küzdelmet az enyhe hólyaghurut kezdeti tüneteivel. A medveszőlőlevél az egyik legismertebb húgyúti fertőtlenítő, igazoltan csökkenti a gyakori vizelési ingert, és mérsékli az égő érzést vizeléskor. Adtam belőle Lilinek, és a lelkére kötöttem, hogy a gyógyszer szedése mellé igyon sok vizet, hogy mihamarabb kiürüljenek a szervezetéből a kórokozók. Szerencsére sikerült megelőzni, hogy nagyobb baj legyen, és viszonylagos békességben telt a nyaralás hátralévő része. Azért viszonylagos, mert a hét vége felé feltűnően elkezdett legyeskedni pár fiú Lili és Ancsa körül. Eleinte rosszallóan néztem a dolgot, de aztán visszaemlékeztem, milyen volt, amikor megismertem az apjukat, egy réges-régi balatoni nyaraláson. Talán ideje belátnom, hogy a kis vízicsibéim mégsem gyerekek már…

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Promóció