Kétszer két szerepben
Janza Kata és Gallusz Nikolett
(Mrs. Danvers / Beatrice)
Janza Kata az Operettszínház előadásában játszotta először a Manderley-kastély házvezetőnőjét. „A nézőknek először csak annyi tűnhet fel, hogy Mrs. Danvers nagyon szolgálatkész, de valami nincs rendben vele. Érezteti a második Mrs. de Winterrel, hogy nem fog az elődje nyomába lépni, később már kifejezetten gonosz vele, mert megvan az indítéka: nagyon szerette Rebeccát, szinte ő nevelte fel. Sosem tudta megbocsátani magának, hogy a halála estéjén kimenője volt. Az Orchidea dalban megmutatja, mennyire össze van törve, mennyire fáj neki az, hogy nem tudta megvédeni. Anyai mivolta közel áll hozzám: két gyermekem van, és a színházban is én vagyok mindenki tyúkanyója. Megtaláltam a karakterben azt, amit lélekből lehet játszani, belaktam a szerepet, szerelmesen imádom. Most új játszótársakat kaptam, ami nagyon izgalmas.”
A Szegedi Szabadtéri Játékok előadása kettős szereposztással fut: Gallusz Nikolett most először lép Mrs. Danvers szerepébe. „Megjelenésében, tartásában, megszólalásaiban kemény nő, legalábbis ezt látjuk a felszínen – de mindig is éreztem, és mióta a mentálhigiénés tanulmányaimat elvégeztem, már biztosan tudom, hogy minél keményebb a külső, annál gyengébb, törékenyebb a belső. Egy ilyen személyiség tud akkora fanatizmussal szeretni, mint ahogyan ő: megszállottan ragaszkodik Rebeccához, belerokkan a halálába és az igazságba. Én bejártam egy önismereti utat, gyógyítottam magam, és ez segített meghúzni a határaimat.”
A két színésznő felváltva alakít egy másik szerepet is: a férfi főszereplő, Mr. de Winter nővérét. „Beatrice kiáll Maxim és az új párja mellett, ő a családösszetartó erő, a nyugvópont a sok rideg történés ellenére. Kihívás lesz azt kezelni, hogy egyik este ez a karakter vagyok, másik este az – mondja Janza Kata. – Mrs. Danvers a musicalirodalom nehéz szerepe: a dalaiban mély-magas hangok váltják egymást, kontrasztosak, mint a karakter lelke. Beatrice hangja viszont kedves, rugalmas, csilingelő. Ő egy jómódban élő hölgy, aki megérzi, hogy valami nincs rendben: az öccse nem boldog, az új feleség hervad. Aggódik, de hisz abban, hogy a dolgok jóra fordulnak. Egyik nap ezt a derűs nőt kell majd megszólaltatnom, aztán a sötét-gyötrődő lelket – két végletet élhetek meg a két szerepben.”
Mit üzen a név?
Gubik Petra (Én) és
Dolhai Attila (Maxim de Winter)
„A darab főszereplőjét, Ént alakítom – érdekes felvetésnek tartom, miért pont ezt a nevet kapta. Egyrészt mert az én szemszögemből van elmesélve a történet, másrészt talán azért, mert így egy fiktív karakter lehet, akiben mindenki megtalálhatja önmagát, akivel bárki azonosulhat”– fejtegeti Gubik Petra. Az árva hősnő egy gazdag özvegy társalkodónőjeként találkozik Maxim de Winterrel – akinek vele ellentétben nagy neve van.
„Maxim arisztokratikus figura, komoly családi hagyományokkal, melyeknek nagyon meg akar felelni. A nők szeretnének a társaságába keveredni, bár nem tudnak róla sokat, leginkább csak azt, hogy az első felesége meghalt: a körülményeket sok titok és csend övezi. Ha Maxim szempontjából nézzük az előadást, akkor ez az ő szorongásának, lelkiismeret-furdalásának és kiszabadulásának a története. Én egy új világot nyit meg előtte, ő a mentsvár, a reménysugár, hogy megszabadulhat a régi, nyomasztó dolgoktól. Ez a nő olyan ártatlanul és tisztán szereti, ahogy mindannyian vágyunk rá, hogy szeressenek bennünket” – foglalja össze Dolhai Attila.
„A karakterem alapvetően naiva, de már a darab elején sem csak egy egyszerű lány, inkább tudatlan és tapasztalatlan, túlzottan jóhiszemű, a saját lelkivilágából indul ki, ezért nem feltételez rosszat senkiről. Így veti bele magát ebbe a szerelembe, házasságba. De amikor szembesül a való világgal, akkor képes a sarkára állni, fejlődni és felnőni a feladathoz, hogy a Manderley-ház asszonyává váljon, és onnantól ő építse a jövőt. Kezébe veszi a sorsát, nem fut el a nehézségek elől, hanem beleáll a helyzetekbe, és azt mondja, hogy eddig, és ne tovább – nagyon szép ívet jár be. Tudok azonosulni a jóhiszeműségével, de azzal is, ahogyan meghúzza a határait.”
Dolhai Attila szerint Maxim visszatérő félelmeihez, magányához is könnyű kapcsolódni. Sorsa, gyötrődése nehéz kérdéseket vet fel: „Van mellettünk valaki, akire rábízhatjuk magunkat? Ha van, észrevesszük a jelenlétét? Ha nincs, akkor felismerjük az érkezését? Vagy továbbra is azt gondoljuk, hogy majd egyedül megoldunk mindent?”
Végtelen szabadságérzet
Udvaros Dorottya
(Mrs. Van Hopper)
A történet jelentős része Angliában játszódik, a cselekmény azonban a Côte d’Azur tengerpartján indul: itt nyaral Mrs. Van Hopper. „Egy amerikai nő, aki férjet keres, lendületes, szókimondó, szabad és gazdag. A társalkodónőjére, Énre úgy tekint, mint egy alkalmazottra, nincs közöttük baráti viszony. Nem érdekli a lány személyisége, sorsa további alakulása – illetve csak annyiból, hogy nem akarja elveszíteni, mert akkor keresnie kell helyette egy másik beosztottat” – mutatja be karaktere alapvonásait a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, a nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mrs. Van Hopper egyik dala a tengerentúli nő végtelen szabadságérzetét adja át. A másik az Énnel kapcsolatos kritikáiról szól: az özvegy egy cseppet sem kíméli, szerinte aligha válhat belőle igazi hölgy. Nem hiszi, hogy egy gazdag férfi társra találhat benne, később Mr. de Winter szándékait is megkérdőjelezi. Vajon ezekben a megnyilvánulásokban lehet több puszta gonoszkodásnál? Nos, ez a kérdés beszélgetésünk során még nyitott. „A próbafolyamat arról szól, hogy a rendezővel közösen megformáljuk a figurát, beállítjuk az arányokat. Nem szoktam előre eldönteni, kőbe vésni dolgokat.” A színművésznő – aki nem először dolgozik együtt Béres Attilával; inspiráló próbák, sikeres bemutatók vannak mögöttük – főként prózai darabokban játszik, de zenés művekben is időről időre látható. Korábban az Abigél és az István, a király című produkciókban lépett fel a Szegedi Szabadtéri Játékokon. „Nagyon szeretek itt játszani, mert nagy múltú kulturális esemény, a színházi élet fontos része. Az egész országból vándorolnak ide megnézni a nyári előadásokat. A színpad és a nézőtér is hatalmas; felemelő, izgalmas és örömteli ennyi emberrel szembenézni.”
A meggyőző intrikus bőrében
Medveczky Balázs
(Jack Favell)
Jack Favell egykor igen szoros kapcsolatban állt a Manderley-ház első úrnőjével, Rebecca halála óta viszont nemkívánatos vendég a kastélyban. „Erkölcsileg eléggé romlott figura, a gerince nem túl szilárd, és csak a maga érdekeit tartja szem előtt. A szólódala viszont olyan jól meg van írva, hogy aki hallgatja, már-már elbizonytalanodik: mi van, ha ő csinálja jól? Ez nyilván nem így van, Favell teljesen ellene megy annak, amivel én magánemberként azonosulni tudok, de mégis olyan evidenciával hajtogatja a saját igazságát, hogy attól meggyőző lesz” – mutat rá a Junior Prima díjas színész.
A Favell-féle intrikusok megformálásában mindig nagy játéklehetőség van. „A történet alapján adná magát, hogy nem túl bonyolult, kétdimenziós szerepként gondoljunk rá, de én igyekszem inkább egy sűrűbb, komplexebb figurát megformálni. Szeretném, ha a nézők elgondolkodnának azon, miért így él, mi okból látja úgy a világot, ahogy, érezzék, hogy a múltban keresendő az ok, amiért ilyen. Nekem fontos, hogy a lehető legtöbbször önazonos maradjak az életben. De Favell másképp működik, ezt az alakot nézve izgalmas, hogy ennyire távol áll az én világomtól. Jó kis feladat lesz, hogy átváltsak rá fejben.”
A színészre a rendezők gyakran osztanak hősies szerepeket, ilyen volt például Boka (A Pál utcai fiúk) és Hosszú (Valahol Európában). Külföldi musicalben pont a Szegedi Szabadtérin játszott először, a 2021-es West Side Story előadásban Bernardót formálta meg. Az ezredforduló után íródott osztrák zenés darabok közül viszont a Rebecca lesz az első, amiben színre lép. Béres Attilával most dolgozik majd először, a színészek közül is csak Szaszák Zsolttal szerepelt már együtt – a sok újdonság miatt különösen izgalmasnak tartja a feladatot.
A titkok őrzője
Szaszák Zsolt
(Ben)
„Az én karakterem az egyetlen, aki mindent tud a Manderley körüli titkokról, nála futnak össze a szálak. Van viszont egy pszichés problémája, ami miatt nem tudja magát úgy kifejezni, hogy azzal előrevigye a cselekményt, így fenntartja az állóvizes helyzetet. Már az első megjelenése is sok kérdést vet fel: miért él a tengerparton a maga kis mesevilágában, hogyhogy nem kapcsolódik szervesen a történethez?” Ben betegsége minden adaptációban másképp nyilvánul meg. „Az, hogy most milyen lesz, Béres Attila elképzelésén és nagyon sok beszélgetésen múlik. A Tourette-szindrómától kezdve az Aspergeren át egészen a skizofréniáig el lehet vinni. Fontos kérdés vele kapcsolatban az is, hogy mindig ennyire zavart volt-e, vagy azok a dolgok rontottak az állapotán, amiknek a tanúja volt. Szeretném, ha szélsőséges figura lenne, mert én is ilyen alkat vagyok, és a színpadon is az áll jól, ha nagy energiákat mozgósítok.”
A számos zenés produkcióban feltűnő színész más kapcsolódási pontot is talált a karakterével. „Teljesen más az ő traumája és az enyém, de a trauma megléte közös bennünk. Volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, a műtétek után hazaköltöztem a szüleimhez rehabilitálódni. Hosszú idő után pihennem kellett, nem tudtam a munkába menekülni. Akkor jöttem rá, hogy vannak dolgok, amiket addig csak eltettem magamban valahová, és hagytam, hogy millió réteg rakódjon rájuk. Tudatosítottam, hogy dolgoznom kell ezen, mert rengeteg olyan sérülésem van, amit nem éltem meg, nem mondtam ki – elindultam egy önismereti úton, és visszaépítettem magam.”
Azzal, hogy szerepet kapott a Rebeccában, régi álma vált valóra. „Azt gondolnánk, a musical műfaj ledobja magáról a krimit, de nem: nagyon egyedi, misztikus történet ez, én még az Operettszínházban szerettem bele. Ben az egyetlen férfi karakter, aki a korosztályomhoz tartozik; kétszer tízperces szerepe van – de kulcsfontosságú percek ezek.”
Szöveg: Nádasi Eszter Fotó: Zsólyomi Norbert
Promóció
