A Manderley-ház asszonya musicalszínpadon: próbál a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebeccája

2024. június 26.
Javában készül a nyár legjobban várt musicalbemutatója, a Rebecca! A Szegedi Szabadtéri Játékok idei szuperprodukciójának alkotói, jeles színművész és táncos közreműködői egyelőre fővárosi helyszínen készülődnek Béres Attila rendezővel, Bolba Tamás karmesterrel és Tihanyi Ákos koreográfussal Sylvester Lévay és Michael Kunze szenvedélyes musicalének Dóm téri premierjére.

Június 10. hétfő délelőtt vette kezdetét a nyár leggrandiózusabb színházi bemutatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca című előadásának próbafolyamata. Magyarországi története során mindössze másodszor lesz látható a különleges színdarab, ráadásul szabadtéren a világon elsőként. A hazai zenés színház krémje vonul fel mind a musical neves alkotói gárdájában, mind a szereplők között. A Daphne Du Maurier regényén alapuló előadás huszadik század elejét idéző, elegáns világa Horesnyi Balázs látványos díszletében, Velich Rita pompás jelmezeivel kel életre – a korhű vizualitás megalkotásában azonban a legkorszerűbb színpadtechnikai eljárásokat is bevetik az alkotók. A visual- és animációterv Madarász „Madár” János munkája, világítástervezésre pedig ezúttal Béres Attila rendező vállalkozott.

A főbb szerepekben látható Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám mellett a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok kiválóságai, gondos castingfolyamat során kiválasztott táncművészek, gyermek és felnőtt statiszták, és a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik majd hazánk legnagyobb színpadán a július 26-án debütáló musical öt előadásán.

Stábunk a remek hangulatú olvasópróba és a megelőző fotózások alkalmával kapta mikrofonvégre a művészeket – kukkants be velük te is a kulisszák mögé!

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert, Zsiros Aliz

Promóció