Mi már láttuk: Fogságban

2013. október 10. |

Volt rá példa (ha ritkán is), hogy már a reklámblokk idejére bevettük a mozit, így adódott az a helyzet, hogy a Fogságban filmelőzetesénél jó előre felírtuk a naptárba, hogy nálunk mikor is vetítik majd. Eljött hát ez a perc is, hogy Hugh Jackman (Keller Dover), Maria Bello (Grace Doverként remekül hozta a félőrült anyát) és egy jónak ígérkező (brrr), félős kis thriller kedvéért minden más programot lemondtunk.

Mi már láttuk: Fogságban

Örökzöld kombináció a borzongós, gyerekrablásos téma, szuperférfias főszereplővel megtámasztva, de ezúttal minket sokkal kíváncsibbá tett az, hogy a Hollywood legjobb apukájának tartott Jackman, aki Keller Doverként „elveszíti” kislányát, Annát (saját lánya Ava sem sokkal idősebb), hogyan is domborít a magából kifordult apa szerepében. Hát, nem rosszul. Az első tíz percben szoktuk még a tisztes amerikai szegénységtől ordító jeleneteket, a túláradó kopottságot, és a vihar előtti csendet, némi hálaadásnapi, baráti körben elfogyasztott pulykával fűszerezve. Aztán, durr bele, jött aminek jönnie kellett.

A két család szeme fénye eltűnt, és jött minden amerikai krimi elmaradhatatlan, és a magányosságát kényszerzubbonyként viselő nyomozókaraktere, ezúttal Loki (Jake Gyllenhaal) képében. Az elszánt, szomorkás, néha mellényúló, de ettől csak még emberibb magányos hős – akinek pecsétgyűrűjénél csak a képkockánként minimum kétszeri tikkelése (nem vicc!) zavaróbb – az utolsó percig a film egyik leggyengébb láncszeme.
Bár az alkotás viszonylag jó kritikákat kapott, Denis Villeneuve műve sokáig cammog, igaz, van egy-két mellékszereplő, aki hosszabb, vagy éppen nyúlfarknyi szerepével helyrepofozza ezt a hiányosságot. Hugh Jackman önmagából, és emberi mivoltából való kifordulása szépen ívelt, ő és a fő gyanúsított (számunkra ő a film egyik gyöngyszeme) viszi a hátán a produkciót, na meg a rendező szándékolt reményvesztettsége, amit megállíthatatlanul sulykol belénk a filmkockákon (végtelen szürkeség, pocsék idő, üres parkolók, szegényes otthonok, rendőrőrsök. Egy biztos, ha 120 percet bírunk idegekkel, a maradék 33-ra már mindenképp maradjunk bent. Váratlan fordulatokban, és újabb remek színészi alakításokban (a tettes – na, vajon ki lehet?) nem lesz hiány! (Pro Video)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra