Indul a Finn Filmnapok

2013. október 11.
Kezdődnek a Finn Filmnapok a Toldi Moziban... Vagyis a filmkínálatot hat napon át a hosszú utazások és a rock'n roll határozza meg.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Toldi Moziban október 11-től 16-ig a Finn Filmnapokat, ahol remek dokumentumfilmek és játékfilmek közt válogathatunk kedvünkre.

A fesztivált Mika Ronkainen díjnyertes zenei dokumentumfilmje, a Finn vér svéd szívben nyitja október 11-én, a hétvégét pedig a rock zene és a komoly drámák jellemzik, mint például a Matti Kinnunen által rendezett Miss Blue Jeans, ami egy 70-es években, Észak-Finnországban játszódó punk szerelmi történet, vagy a szintén a 70-es éveket idéző Viru – Történetek egy hotelről című dokumentumfilm.

A finn filmek áradata azonban ezzel még nem ér véget: a jövő hét elején már az emberi jogoké a főszerep: vitafórummal a hazai homofóbiáról és gyűlölet-bűncselekményekről, és Az Amerikai csavargó című dokumentumfilm vetítésével, amely a San Franciscói hajléktalan meleg fiatalok eddig ismeretlen életét mutatja be.
Részletes program a Finnagora honlapján.