Műsorváltozás a Vígben – Plusz egy alkalommal látható a Popfesztivál 40

2013. november 20. |

A Vígszínházban november 20-án a Pesten születtem koncert helyett a Popfesztivál 40, a Pesti Színházban pedig 21-én a Monokli helyett Vénusz nercben című előadást játssza a társulat. Vagyis lehet még jegyet szerezni Presser-Adamis legendás musicaljére, amely a bemutató óta abszolút teltházzal megy.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 40 éves születésnapjára készült előadás igazi kortörténeti performansz, amely vetítésekkel, archív felvételek bejátszásával idézi meg az ősbemutató és a Popfesztivál európai turnéinak időszakát. Eszenyi Enikő rendezése, Horváth Csaba koreográfiája és Paczolay Béla videói együttes, átütő erővel mossák össze a múltat és jelent: mai fiatalok szemén keresztül elevenednek meg Déry Tibor írásának fontos jelenetei és szereplői, és az 1969-es altamonti fesztivál eseményei.

A társulat fiatal művészei mellett az eredeti szereposztásból Almási Éva és Tahi Tóth László is a színpadra lép. Mellettük Telekes Péter, Balázsovits Edit, Bata Éva, Mészáros Máté, Péter Kata, Molnár Áron, Lajos András, Józan László és Géczi Zoltán látható a főbb szerepekben.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész