Turnéra indul a Quimby

2014. március 08.
Az ország legnépszerűbb zenekara, a Quimby örökké kísérletezik, és gyakran éppen így teremt hagyományt. 2014-ben az együttes újabb turnén folytatja formabontó, színházi szárnyalását.

Fotó: Gálos VIktor

Ahogyan Kiss Tibi, a Quimby frontembere mondani szokta, „a hangos rock and roll-koncerteken, a nagy csűrdöngölés közben azt sem vesszük észre, ha feldőlnek a kongák, a színházban viszont egy kulcscsomó is orkesztrává válhat”. A korábbi Quimby Teátrumokhoz hasonlóan a 2014 tavaszi színházi turnén is a zenei különlegességek kerülnek a középpontba, hangsúlyt kapnak a finomabb számok, az éteri muzsikálás, és a kihagyhatatlan kedvencek mellett olyan dalok is megszólalnak majd, melyek az „ugrálós” koncerteken nem találják a helyüket, vagy most új, színházi köntöst kapnak.

Egy Quimby Teátrum-koncert persze, ahogy már megszokhattuk, nem csak zene, hanem – ha már a néven nevezett tematika is erre utal – egy kicsit színház is. A produkció fontos részét alkotják a számok közötti abszurd, humoros vagy éppen filozofikus mini-jelenetek, némajátékok, „Quimby-dialógok”.

Nézd meg Balanyi Szilárd egy napját  itt!

A 2014-es Teátrum turné állomásai:

március
8. Veszprém – Hangvilla
12. Dunaszerdahely – VMK
13. Sopron – Művészetek Háza
14. Nagykanizsa – Hevesi MK
21. Pécs – Kodály MK
22. Kaposvár – Szivárvány MK
23. Székesfehérvár – Vörösmarty Színház
26. Kecskemét – Kulturális Központ
27. Szeged – Belvárosi Mozi
28. Miskolc – Művészetek Háza
29. Debrecen – Csokonai Színház

április
4. Győr – Richter Terem
5. Tatabánya – A Vértes Agorája
8. Budapest – Vígszínház
9. Budapest – Vígszínház
12. Dunaújváros – Dózsa Mozi