Dugóhúzó Odüsszeusz kalandjai a Bárkában

2014. március 28.
Családi színház Odüsszeusz történetéről, különleges adaptációban, háztartási eszközökkel, a Bárka három színészével, akik báboznak és kellékként is használják az említett tárgyakat. Nem szabad kihagyni!

Különleges előadásra készülnek a Bárkában március 29-én. Philippe Genty Odüsszeusz szemeteslapáton című darabját a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatják be a Bárka Színház és a Francia Intézet koprodukciójaként.

Philippe Genty és Mary Underwood a Bárka három színészével – Szorcsik Krisztával, Dévai Balázzsal és Jerger Balázzsal – Homérosz Odüsszeiá-ja nyomán különleges tárgyszínházi előadást hoz létre, melyben háztartási eszközök „szereplésével” mesélik el az örökzöld történetet. Persze elsősorban gyerekeknek, de a megkapó látványvilág és az emberi lét alapkérdéseit föltevő gondolatiság miatt számunkra is épp olyan élvezetes lesz. Igazi családi színház.

Philippe Genty a francia színházi élet legendás, több műfajt egyesítő alkotóinak egyike, rendező, koreográfus és bábművész, aki pályáját képzőművész-grafikusként kezdte, 1967-ben megalapította Compagnie Philippe Genty néven saját társulatát, amely eleinte főleg bábszínházi kísérletezéssel foglalkozott, de kezdettől fogva tágította a műfaji kereteket, és a vizualitás, a mozgás, a zene és a tárgy animáció ötvözésére törekedett. A darabot életre keltő színészek már nem először dolgoznak együtt a francia társulattal, 2013 májusában már belekóstolhattak a „Genty – világba”, így nem csoda, ha örömmel vállalták ezt a különleges felkérést is.

Olvasd el interjúnkat a Bárka egyik színészével, Szabó Emíliával itt!