Honnan a komolyzene szeretete?
Körülbelül 20 éves korom óta járok rendszeresen klasszikus zenei koncertekre, és ezzel egy időben kezdtem el hallgatni a Bartók Rádiót. Igaz, eleinte az átvezető szövegek és a zenék megértése is gondot okozott. Csak annyit éreztem biztosan, hogy a komolyzene egy-egy adott pillanatban nagyon különleges, mély és intim élményt képes nyújtani.
Ezt az élményt szeretted volna másokkal is megosztani?
Az egyetem alatt egy panzióban voltam éjszakai portás. Emlékszem arra az estére, amikor a Bartókon a Világhírű zongoristák című műsor keretében Anda Géza tolmácsolásában Bartók mindhárom zongoraversenyét lejátszották. Ahogy ott ültem éjszaka a recepción, ez a zene valahogy nagyon fogékony pillanatomban talált rám. Azóta is körülbelül hetente van részem ilyen különleges élményben. A legváratlanabb pillanatokban, például autózás vagy várakozás közben egyszer csak szíven üt egy dallam. Ha ismerem, új oldaláról fedezem fel, ha nem, rácsodálkozom, miért nem találkoztam vele eddig. Úgy tapasztaltam, hogy ezek a spontán zenei élmények adott esetben sokkal többet tudnak nyújtani, mint egy koncert, így kifejezetten szeretem őket megosztani.
Négy éve indítottad el a Mindennapi Klasszikusok blogot. Úgy tűnik, mintha ez idő alatt sokat változott volna a hangvétele. Tulajdonképpen a közönségednek vagy inkább magadnak írsz?
2010 májusában indítottam el a klasszikusok.blog.hu-t, és a Facebookon a Mindennapi Klasszikusokat. Négy év a közösségi médiában nagyon hosszú idő. Eleinte erős közszolgálati eszme munkált bennem. Folyamatosan kerestem a zeneszámokhoz kapcsolódó érdekes tényeket, adatokat, és azokat tettem közzé. A Facebookra is kitettem napi 2-3 zenét, évfordulókhoz kapcsolódóan. Nagyon sok visszajelzés érkezett, viták, javaslatok és kiegészítések, amelyekre folyamatosan reagáltam. Az évek során lassan belefáradtam ebbe a működési módba, és szemléletet váltottam. Most már kizárólag akkor posztolok egy zeneszámot, ha személyes élményem kötődik hozzá. Ha napokig vagy akár hetekig nem történik ilyen, akkor inkább hallgatok.
Az utóbbi időben meséket, fantáziákat, személyesebb hangvételű írásokat olvasni a blogon. Létrehoztad például „Amikort”, az angyalt, akivel mindenféle érdekes dolgok történnek a zeneszámok hallgatása közben.
Valóban, eleinte féltem kiengedni a saját hangomat, tartottam tőle, hogy a gondolataimat vagy az érzéseimet megosszam a széles közönséggel, ezért „idézet barikáddal” vettem magam körül. Aztán fokozatosan meg mertem engedni magamnak, hogy szabadjára engedjem a saját gondolataimat is. „Amikor” például egy ilyen fantázia szülemény: ő egy angyal, aki a képzeletemben meglátogatta az égben élő zeneszerzőket, összegyűjtötte a legszebb dallamokat, és azért jött a földre, hogy a zene segítségével jót tegyen az itt élőkkel. Megsajnálja például a magányos prímszámokat, mert ők csak magukra és az egyesre számíthatnak, és a védőszentjüknek szegődik. Az ékezeteket összegyűjti, és elviszi őket egy erdőbe kirándulni. Minden történetnek megvan a zenei megfelelője, amely a mese közben felcsendül.
Nem tartottál tőle, hogy ha ennyire személyes hangvételre váltasz, veszíthetsz a népszerűségedből?
A blogom és a Facebook-oldalam népszerűsége ezzel nem változott, viszont míg a tényszerű írásokhoz sokkal több hozzászólás érkezett, a személyesebb hangvételűek sokkal több like-ot kapnak. Privát üzeneteket kapok például, hogy bár nem szólunk hozzá, de figyelemmel kísérjük, és nagyon szeretjük a bejegyzéseidet.
Egy ideje zenei rendezvényeket is tartasz, amelyeket a közösségi oldalakon hirdetsz meg. Miről szólnak ezek az estek?
A BMC-ben, azaz a Budapest Music Centerben már öt estet tartottunk. Nem volt könnyű sem a helyet, sem az előadót megnyerni – Mácsai János zenetörténész a Bartók Rádióban vezetett műsort, és évtizedek óta ír zenekritikákat. A vele való együttműködés még akkor vetődött fel bennem, amikor médiatervezőként a hirdetőknek kerestem egyedi megjelenési lehetőségeket. Miért ne végezhetne például egy bank közszolgálati tevékenységet zenei estek szponzorálásával, amelyeken a kísérőszövegeket egy világhírű zenei szaktekintély írná és olvasná fel, gondoltam. A hirdetők nem haraptak rá az ötletre, a kapcsolat viszont kiépült, és szerencsére azóta is tart.
Gyertyagyújtás a Nemdebárban, Goldberg-variációk hallgatása közben
Könnyedebb hangvételű estjeid is vannak?
A másik rendezvényünket a Nemdebárban szerveztük. Bementem egyszer, hogy igyak egy sört, és megkérdeztem, hogy népszerűsíthetem-e itt a BMC-s eseményt. Erre a tulajdonos azt felelte, hogy régóta készül rá, hogy önképzőkör jellegű programokat szervezzen, így egy hónap múlva már sor is került az első estre. Ez tulajdonképpen egy lokálisan szerveződő kör, ami arról szól, hogy lehet, hogy emberek a politikáról vagy a közéletről mást gondolnak, de van egy közös értékrendjük, amelyben a komolyzene szeretete is benne van, és szívesen meghallgatják a gondolataimat, amelyek gyakran egészen személyes szálakkal kötődnek egy-egy darabhoz. Az én gondolkodásmódom szerint van például brahmsi kert, brahmsi ház, brahmsi időjárás. És ők ezt elhiszik nekem, sőt továbbgondolják.
Kiknek ajánlod a rendezvényeket? Csak komolyzenei háttértudással rendelkezőknek érdekesek, vagy kevésbé zeneértők számára is élvezhetők?
A BMC közszolgálati jellegűnek nevezhető, formalizált, strukturált előadás. Itt sem kell azonban zeneértőnek lenni, bárki részt vehet, akit érdekel, és értesül róla. A Nemdebár estek hangulata ennél sokkal intimebb, kötetlenebb. Igaz, hogy a résztvevők többsége már egy ideje komolyzene-kedvelő, de volt olyan például, aki nem ismert bizonyos darabokat, és ott vált a kedvencévé.
Milyen zenéket ajánlanál a hétköznapokra azoknak, akik kevésbé mélyültek el eddig a komolyzene világában?
Nagyon szeretek éjjel vagy hajnalban egyedül zenét hallgatni – az egyik legmisztikusabb dolog. Ilyenkor elindulok a YouTube-on, és a kiindulási helytől akár nagyon messze érkezem meg. Tegnap este éppen Bachot hallgattam: a d-moll hegedű partitából a Chaconne tételt Brahms írta át zongorára. Ezt egymás után többször is meghallgattam – megunhatatlan, mágikus, misztikus… De szívesen ajánlom Schubert a Gesz-dúr Impromptu darabját is. Azt hiszem, hogy ez az a darab, amely a Mindennapi Klasszikusok négy éve alatt a legtöbbször került ki – egyszerűen nem tudom megunni, és minden egyes hallgatásnál új rétegét ismerem meg. Az alapélményem ezzel a darabbal: olyan, mint amikor valami új születik, és ennek az újnak a születésénél ott bábáskodik egy angyal, vagy amikor a nap felkel és a törtarany színű schuberti napsugarak átragyognak a faágakon. A kislányomnak mindig azt szoktam mondani: „Gyere, hallgassuk meg, hogy milyen a schuberti napfelkelte..
