Mi már olvastuk: Joël Dicker – Az igazság a Harry Quebert ügyben

2014. november 14.
Minden pénteken olyan könyvekről írunk nektek, amelyeket mi már olvastunk, szerettünk és jó szívvel ajánlunk. Következzen egy lélegzetelállító krimi.

Az első mondat: „Központi rendőrségi ügyelet, tessék.”

A történet: Az idősödő Harry Quebert, a sikeres amerikai író egy csendes, óceánparti kisvárosban, Aurorában éli magányos életét. Egy nap megtalálják kertjében a 33 éve eltűnt, akkor mindössze 15 éves Nola Kellergan földi maradványait. Harry beismeri, hogy 34 évesen, a lány eltűnése előtt viszonyuk volt és élete regényét is neki írta. Az éppen ihlethiányban szenvedő fiatal író, Marcus Goldman, Harry talán egyetlen barátja és volt diákja kezd nyomozni az ügyben, remélve, hogy megmentheti mesterét a villamosszéktől. A kezdetben egyértelműnek látszó gyilkossággal kapcsolatban egyre több homályos részlet kerül elő és lassan korántsem tűnik biztosnak, ki a tettes. Az álmos kisváros nem nézi jó szemmel, hogy Marcus múltjában és titkaiban vájkál – először figyelmeztető leveleket kap, majd Harry házát is felgyújtják, ahol a nyomozás idejére meghúzta magát.

Az erőssége: Még az utolsó oldalakon se tudod, hogy mi vár rád majd a legvégén. Szövevényes, fordulatokkal teli, izgalmas és olvasmányos szöveg. Félbehagyott vallomások, megválaszolatlan kérdések sora. Alig várod majd, hogy megtudd az igazságot és közben sajnálod, hogy nem olvashatod mégis valahogy tovább. A majd hétszáz oldalas könyv egy percre se enged a bűvköréből.

Az íróról: A szemtelenül fiatal és szemtelenül sikeres svájci író 27 évesen nyerte el a Francia Akadémia regénydíját, második könyvével eladási csúcsokat dönt Európában és még mindig nem múlt el 30. Eddig 2 millió eladott példánynál tart Az igazság a Harry Quebert ügyben, amivel maga mögé utasította az elmúlt évek egyik legnagyobb szenzációját, A szürke ötven árnyalatát is.

Hol, mikor olvasd: Ha az első oldal után nem is, de a századik után biztosan nem fogod tudni letenni és szépen lassan elkezdesz minden helyet alkalmasnak érezni az olvasására. Lehet az villamos, kávézó, elalvás előtt az ágyad és csak halkan jegyezzük meg, de a munkahelyed vagy az iskolapad is.

Ár: 3570 Ft, Göncöl Kiadó