Erdélyi Blanka – Letisztult formák, kőkemény munka

2015. július 06.
Erdélyi Blanka 2014-ben diplomázott a BKF Kézműves alapszakának kerámia specializációján, bár sokáig úgy képzelte, hogy grafikus vagy festő lesz. Fontos számára: bármibe is fog, azt a lehető legjobban felmérje, megismerje. Diplomamunkájával bekerült a Graduation Projects-be, egy rangos nemzetközi szakmai kiállításra.

Miért ezzel a területtel foglalkozol?

Tavaly diplomáztam a BKF Kézműves szakának kerámia specializációján, ahol igyekeztem elsajátítani mindent, amire lehetőségem volt. Az első alapozóév befejezése után szakosodtam a kerámia specializációra. Itt, a két év során nagy hangsúlyt fektettek az elméleti háttér kutatásaira, a tervezői gondolkodás elsajátításának módszereire és a klasszikus tárgyészítéshez kapcsolódó techológiák megtanulására is. Az, hogy kézzel foghatóan érzem és értem a különböző anyagok működését, illetve feszegetem a határokat az addig számomra ismeretlen területen, hatalmas kihívást és rengetes tanulást jelentett.

Miért ezt a szakot választottad?

Amikor felvételiztem meg voltam győződve arról, hogy a textiles vonalat szeretném választani. Nagyjából fél év elteltével mégis úgy éreztem, nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy új dolgokat ismerhessek meg. Ehhez a fordulóponthoz nagyban hozzájárult egy inspiráló projekt feladat, aminek izgalmas komplexitásának köszönhetően elkezdtem rengeteg időt tölteni a kerámiaműhelyben. Ez volt az a hely, ahol úgy gondoltam valami egészet mást tanulhatok mint eddig.

Mi inspirál?

Nagyon sok minden érdekel, sokféle területen találok olyan pontot, amivel tudok azonosulni, ezért azt is fontosnak tartom, hogy megismerjek más területen tevékenykedő alkotókat.

Mivel szeretnél foglalkozni a jövőben?

Nagyon szeretnék továbbtanulni, projektmunkákban résztvenni, de közben jó lenne kipróbálni magamat valós megrendelések teljesítése kapcsán is. Ehhez  az elinduláshoz idő, pénz és energia szükséges. Jó lenne keresni egy műhelynek alkalmas helyszínt is. De szívesen résztvennék egy inkubátor programban is, akár a BKF keretein belül. Mert sok más területhez hasonlóan nagyon nehéz kezdőként érvényesülni. 

BLANKA KEDVENC FŐISKOLAI MUNKÁI:

BETONPORTÉ SOROZAT

A porté meghatározó eleme a rétegződő felület. A kiinduláshoz fényképet használtam, ahol a rétegeket számítógépes program segítségével osztottam fel. A rétegek aszerint épülnek, hogy milyen távolságban- közelségben van a nézőhöz. Miután a portré legjellemzőbb karakterét kialakítottam. több terv alapján maketteztem meg azt 1:1-es arányban. A megfelelő kompozíciót megtalálva készítettem egy negatívot. Ezután még volt lehetőség a rétegek találkozásának igazítására. Végül erre a felületre önthettem a betont. Így kaptam meg a végleges portrét.

GÖMB

A Gömb egy sütőedény. Többféle technikát ötvözve valósítottam meg. Az edény falvastagsága asszimetrikus. A felületén kialakított bemarások lehetővé teszi a könyebb kezelhetőséget. Az edény mindkét fele használható tálalásra. A két fél záródása szoros, így tökéletes az étel párolására, rizs, húsok, gomba egyéb zöldségek elkészítésére alkalmas.

PORTRÉ TANULMÁNY

A tervezési folyamatoknál nagyon fontos a rajzkészség.  A mintázási gyakolatok segítik ezen készség kiterjesztését 3 dimenzióba.

Fotók: Mázsi Boglárka