Ladjánszki Márta: „Későn érkezett meg a belső hívás”

2015. szeptember 16. |

Ladjánszki Márta táncos-koreográfus, a kortárs modern tánc egyik fő képviselője hazánkban. Az elmúlt 21 évben szerzett sikerei nem csak Magyarországon, de külföldön is elismert művésszé tették. Idén, az L1 Egyesület művészeti vezetőjeként ismét megrendezi Budapesten, szeptember 15. és 19. között az L1danceFestet, amelyen külföldi és hazai karizmatikus művészeket, alkotásokat mutat be a közönségnek. Célja, hogy a tánc által történő önkifejezés nagyobb teret kaphasson a köztudatban, új kapukat nyisson meg, amelyekben a főszerep a művészet, a kortárs tánc befogadása és az egymással való együttműködés.

Huszonegy éve van az alkotói pályán, amely idő alatt hihetetlen sikereket ért el. Mi volt az elmúlt 21 év legszebb emléke, amelyet külön kiemelne?

Az az érdekes, hogy nem tudnék egyetlen munkát, csak egyetlen darabot kiemelni. Mindegyik közel áll a szívemhez, mindegyik más és más okból. Számomra már a közös munka, az együttműködés is inspirációt, plusz töltetet ad a munkámhoz. Táncosként még nehezebb, hiszen rengeteg apró, mégis nagy erővel ható momentumot éltem meg: egy lehengerlő előadásmód, a tánccal kinyilvánított őszinteség, vagy éppen egy aprólékosan, gyönyörűen kidolgozott mozdulat. Nem feltétlenül az elkészült előadás teszi pozitívvá számomra az adott pillanatot, sokkal inkább a személyes kapcsolatok, vagy az, ahogyan egy egésszé összeáll. Impulzív tud lenni számomra, ha a tánccal közelebb mehetek a nézőkhöz, egyfajta kapcsolatot tudok velük kialakítani. De egy performatív forma összekapcsolása élő zenével, vagy akár egy nem várt siker ugyancsak lelkesítő tud lenni. Emellett persze rendkívül fontos a munkatársakkal való összhang, hiszen egészen más úgy készülni egy közös fellépésre, ha kialakul egyfajta belső harmónia a háttérmunkásokkal, a fénytechnikusokkal, mindenkivel, akikkel egymás munkájáért vagyunk felelősek.

Volt valaha olyan holtpont, kudarc a pályája során, amikor kérdésessé vált a folytatás?

Erre úgy tudok válaszolni, ha külön nézem a két pályát: mint alkotó és táncos-koreográfus, valamint, mint szervező. Mint táncos, sosem merült fel bennem, hogy más pályát válasszak magamnak. Későn érkezett meg a belső hívás, hiszen húszévesen kerültem újra közel a tánchoz, de attól a perctől viszont elszántan hittem, hogy ez az a forma, amire rá kellett találnom. Ez a műfaj az, amiért tudok, és akarok is tenni. Viszont mint szervező, úgy már egészen más a helyzet. Fesztiválszervezőként folyamatosak a hullámvölgyek. Egyik pillanatban elszomorít, hogy nem jön össze egy pályázati lehetőség, másszor pedig újabb lendületet ad a kollégákkal való közös együttműködés.

Sok időt, energiát igényel egyszerre minden területen a legjobbat hozni. Ön elsősorban táncosként, vagy inkább koreográfusként gondol magára?

Őszintén szólva, koreográfusként sokkal inkább elismertek külföldön, mint itthon. A pályám kezdetén jellemzően saját magam mutattam be az ötleteimet, én adtam elő a közönségnek, így az értékelés során is szinte lehetetlenné vált különválasztani a két minőséget (koreográfus és/vagy táncos). Talán az alkotói énem az erősebb, hiszen temérdek ötletem van, sajátos elképzeléseim. Viszont ha egy jó tanítóm akad, vagy egy jó formáció, aminek én is részese lehetek, akkor nagyon szívesen dolgozom csapatban is.

Az L1 danceFest inkább szakmai rendezvény vagy laikus számára is követhető?

Kívülről lehet, hogy kimondottan szakmai eseménynek tűnik, azonban nagy szeretettel várjuk a kortárs művészetre nyitott nézőket is. Örömmel tölt el, hogy immár nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát az L1danceFest és igyekszünk olyan művészeket meghívni, akiket még nem ismer a hazai közönség. Bár próbáljuk a szakmának bemutatni az új irányokat, fiatal tehetségeket, kortársainkat, de nem akarunk zártkörű, túl szakmai fórum lenni.

A világ minden pontjáról érkeznek előadók Budapestre. Magyarországon mennyire népszerű a kortárs stílus, a tánccal történő önkifejezés?

Inkább a klasszikus balett az, ami elfogadott, ismertebb műfaj. A kortárs tánc egyfajta „mostohagyermek”-ként nehezebben jut el a nézőkhöz.

A fesztivál alkalmával esetleg lesz válogatás is az utánpótlás-csapatba?

Ezeken az alkalmakon inkább a bemutatás, egymás megismerése a cél. Vannak kurzusaink, amelyekre szívesen várjuk az érdeklődőket. Persze gyakran előfordul, hogy egy-egy színházvezető, kurátor is ellátogat a fesztiválunk eseményeire kifejezetten azzal a céllal, hogy összegyűjtsön tehetségeket, tájékozódjon táncosokról, koreográfusokról, de olyan is volt már, hogy két művész, akik itt ismerték meg egymást, később együtt dolgoztak.

Az L 1 Egyesület elindította a Kritikai Önképző Műhelyt fiatal, progresszív szemléletű tánckritikusok bevonásával. Célja a párbeszéd megnyitása a kritikusok és a művészek között. Ön ezt – művészként is – támogatja, látja a változást?

Támogatom, én hiányolom az új generációt a tánckritika írók között. Fontos az a platform, ahol a fejlődni vágyók elmélyülhetnek a témában, ahol nem csak a véleményüket írják le, de ha kérdésük van utánajárhatnak, beszélgethetnek. Emellett blogot is vezetnek – angol nyelven is -, amelyet bárki olvashat, sőt reagálhat is, akit érdekel a kortárs műfaj. Például a mostani L1danceFestről is élő tudósítást adnak majd a tánckritikusaink. Mindenesetre nagyon örülök, ha az új nemzedék nyitott, elmélyül a diskurzusokban, és saját hangjukat formálják meg, akár nemzetközi szinten is.

Az L1 Egyesület rezindens-programot indított 2012-ben, amely segíti a pályakezdő művészeket. Már huszonegyen megkapták ezt a támogatást, amely kapcsolatok kiépítésével, és fellépési lehetőségekkel is jár. Jelenleg öt rezidensük van, közülük ketten fel is lépnek a fesztiválon. Mivel készülnek?

Hogy ki válhat azzá, azt én is egész éves munka alapján folyamatosan figyelem, de akár korábban végzett rezidensek is ajánlhatnak be a társaik közül. Az L1 danceFest idei bemutatkozó rezidensei: Dömötör Judit és Benjamin Jarrett, de Valencia James is készített egy meglepetés performance-t. Dömötör Judit pszichológiai előtanulmányok után idén végzett modern táncos és próbavezető szakon, jelenleg pedig önálló alkotóként dolgozik. Benjamin Jarrett pedig, aki bár amerikai születésű, de élete jó részét Budapesten tölti, különösen nyitott, közösségi személyiségével nyerte el a támogatást. A fesztiválunk befogadja a bemutatóikat és kíváncsian várjuk mi is, mit alkotnak.

Mit üzenne azoknak, akik érdeklődnek a fesztivál iránt, de nincsenek annyira otthon a kortárs művészetekben?

Legyenek nyitottak! Ez az első, és legfontosabb. Tudni kell felállni otthon a karosszékből, és vállalni azt, hogy valami egészen új, különös dologba nyerhetnek betekintést. Nem szabad megrettenni. Nyitottnak kell lenni, hogy befogadhassunk új dolgokat, amelyek viszont minket is formálnak, gyarapítanak. Arra pedig már évek óta figyelünk, hogy az L1 danceFest eseményein az előadás után bárki odamehet a művészekhez, és kérdezhet tőlük, ők pedig nagyon szívesen fognak válaszolni.

Fotók: Szabo Roland, Antal Klaudia

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra