A nyugat-afrikai zene nagyja, Cheikh Lô Budapesten

2015. október 21.
A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti.

Ez már bőven elég indok, hogy a budapesti közönségnek is bemutassuk a nyugat-afrikai régió műfajait ötvöző, tekintélyes zenei és társadalmi hatást kifejtő mestert. Október 25-én a Müpában lép színpadra hazánkban.

Cheikh Lô ugyan szenegáli születésű, ám mégis nehéz egyetlen országhoz kötni. Művészete és szellemisége egy régiót képvisel, hiszen inkább kötődik egész Nyugat-Afrikához, mint annak egyetlen országához. Egy műfajnál sem horgonyzott le, bár zenéje a wolof közösség mbalax műfajából merít leginkább, mégis izgalmasan ötvözi Nyugat-Afrika teljes zenei ha-gyományát, használ afro-latin, karibi, észak-amerikai, nigériai és kongói elemeket is.

A WOMEX életműdíját a zenei teljesítmény mellett társadalmi és emberi nagyságával, pél-damutatásával is kiérdemelte. Cheikh Lô elesettek iránti kiállása és mély, békét hirdető vallá-sossága zenéjét is áthatja. Egyik célja a zenével éppen az, hogy a belső és külső békét és a munka becsületét hirdető vallási tanítást minél többekhez eljuttassa. „Ha a zene nem elég jó, az üzenetre sem fognak figyelni, ezért a zenének nagyon jónak kell lennie” – vallja.

Cheikh Lô európai turnéja közepén érkezik Budapestre, hogy a világzene egyik legrangosabb elismerését a WOMEX 2015 életműdíját átvegye, olyan legendás előadók után, mint Mariza, a finn Varttina, és saját legendánk a Muzsikás.

A koncert a WOMEX 2015 hazai szervezője, a Hangvető és a Müpa közös szervezésében valósul meg.

www.hangveto.hu/womex2015

Fotó: Bernard Benant