Mi már láttuk: A szoba

2016. január 28. |
Central Médiacsoport Zrt.

A négy Oscar-díjra jelölt A szoba fokozatosan adagolja a tragédiát - az elején kézen fog minket, és vezet a felfoghatatlan borzalmakon keresztül, a végére pedig már nem is tudjuk, mi lehet a rosszabb: éveket egy szoba fogságában tölteni, vagy aztán kiszabadulni onnan?

A szoba Emma Donoghue azonos című művének adaptációja, ami egyébként állítólag a tőlünk nem is olyan messze történt (és megdöbbentően hátborzongató) 2008-as osztrák Josef Fritzl-ügyből táplálkozott. Hollywood egy ideje már amúgy is előszeretettel sokkol minket hasonló történetekkel, elég csak a nálunk is népszerű gyerekrablós thrillerre, a Fogságbanra vagy a kevésbé népszerű, de annál hasonlóbb történetre, a Ryan Reynolds főszereplésével készült 2014-es A fogolyra gondolni.

Lenny Abrahamson filmje az (urambocsá) nem túl eredeti témája ellenére most négy Oscar-kategóriában várja a díjakat, ráadásul olyanokban, mint a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb női alakítás. Egyszóval a szobába zárt leányanyára és kisfiára tapad a mainstream filmes világ szeme.

Szerencsére nem kell félni a spoilerektől, a cselekmény legnagyobb fordulatát ugyanis már maga az előzetes is leleplezi, jelesül, hogy igen, sikerül kiszabadulniuk a szobából. Mert a film nem is erre az egy, voltaképpen primitív feszültségkeltési hatásmechanizmusra helyezi a hangsúlyt – helyesebben csak részben. A történet két nagy egységre osztható: a szobában zajló részre és a kiszabadulás utáni időszakra.

Joyt (Brie Larson) és kisfiát (Jacob Tremblay) először ebben a szűkös, mocskos, kínzóan lekorlátozott térben ismerjük meg. Az élhetetlen körülmények ellenére próbálnak valami élhető napi rutint kialakítani: tornáznak, fogat mosnak, játszanak, énekelnek. A szobában született Jack számára a szűkös és ingerszegény környezet a magától értetődő valóság: nincsen hiányérzete, hiszen soha nem ismert mást ezen a négy piszkos falon kívül. Joy saját világot teremtett a fiú lelkének védelmében, mintha az élet mindössze a fogságot jelentő fészerből állna, és a külvilág nem is létezne. De a kisfiú ötödik születésnapján édesanyja úgy dönt, szembesíti a rideg valósággal.

Együtt szőnek kockázatos szökési tervet – maga a szökés egyébként igazi körömrágós jelenet, ahol a székben előrehajolva, lélegzetvisszafojtva várjuk, mi lesz – ami végül sikerrel is jár. Szóval ez az első fele. Az első egy óra tragédiája a húsbavágó, mégis valamilyen paradox módon sokkal egyszerűbben megragadható konfliktus, azaz a szűkös szoba, a szegényes körülmények és a vissza-visszatérő, erőszakoskodó fogvatartó tragédiája. Ezek után azonban egy egészen másféle, sokkal mélyebb, pszichológiai tragédia veszi kezdetét. Hogyan tovább? Pontosabban: van-e tovább? Mi történik azután, hogy egy fiatal lány hosszú éveket töltött egy pszichopata önkényuralma alatt, megszült egy gyereket kamaszként és közben lemaradt legszebb éveiről? És mi történik a gyerekkel, aki számára a való világ korábban nem is létezett, és most úgy csöppen bele, mint egy soha meg nem álló, eszeveszettül forgó turmixgépbe? Hogyan alakul át a szoba falai között a világot jelentő kapcsolatuk a külvilágban, ahol Jack mégis csak egy őrült emberkínzó fia?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ A szoba, és ez a rengeteg kérdésfelvetés a fiatal tehetség Brie Larson és a ritka hiteles gyerekszínész, Jacob Tremblay játékától telik meg élettel. Miközben a háttérben álló valóságos borzalmak mankóként simulnak a hónuk alá, azért a film mégis kettejük tekintetétől lesz olyan eleven és hatásos.

Premier: január 28. (Vertigo)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

ÖKO: 3 izgalmas hazai fesztivál, ahol neked is ott a helyed környezettudatosság

ÖKO: 3 izgalmas hazai fesztivál, ahol neked is ott a helyed