Néhány hete nevelitek Herceget, a kiskutyust. Hogyan került hozzátok?
Ha szünetem van próba közben, az öltöztető lányokkal szoktam beszélgetni, és az egyikük mesélte, hogy az apukájánál kiskutyák születtek. Mutatott pár fotót, és azonnal beleszerettem. A feleségemmel, Blankával már jó ideje gondolkodtunk rajta, hogy jó volna egy kutya, vagy macska. Megnézte a fotót, és nem volt kérdés, hogy elhozzuk Herceget. Börcsök Enikő felajánlotta, hogy kölcsönadja a kocsiját, volt egy szabadnapunk, és elmentünk érte Csécsére. A színészházban is meglepően kedvesen fogadták, úgy tűnik, minden sínen van.
Egy előadás főpróbahete amúgy sem egyszerű, egy kiskutyussal különösen macerás lehetett. Hogy viselted?
Egész nap velem van, többnyire hozom magammal, épp a szobatisztaságot tanuljuk. Ha az öltözőben hagyom, néha még sírdogál, de az együtt töltött idő csodálatos. Még csak pár hete van velünk, de remek dolgokat ad a létezéshez. Van ő, egy kicsi fókusza az életünknek. Keveset tudunk találkozni Blankával, így amelyikünknek nagyobb szüksége van a szeretetre, az viszi magával.
Földrengés Londonban
Az ifjú férj szerepe nem áll tőled távol, most a Földregés Londonban című előadásban is egy ilyen fiú, Steve bőrébe bújsz.
Egyre jobban megtalálom a helyemet az előadásban. A történet szempontjából a hangsúly a darabbeli feleségemen, Bata Éván van. A saját szerepemet szekundnak érzem az ő főszólama mellett. Kiskorom óta hegedülök, ezért hasonlítom a zenéhez a helyzetünket. Úgy próbálok szekund lenni, hogy a legtöbbet tegyek hozzá ahhoz, amit, és ahogy átél Vica. A szerep szerinti apósom Lukács Sándor, a vele közös jelenetekben is azt szolgálom, hogy sikerüljön megérteni, az apa hozzáállása hogyan hatott a lányai sorsára.
A darab egyik fő problémája a klímaváltozás. Ez az a téma, aminek kapcsán hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket, mondván, messze van, minket még nem érint. Téged ráébresztett bármire ez a próbafolyamat?
Ha nagyon optimista vagyok, és arra gondolok, hogy az apai nagyapám génállományát örököltem, akkor kilencven évet jósolok magamnak, ő kilencvenegy évig élt. Eszerint élek 2070-ig vagy 2080-ig. Közben viszont azt gondolom, hogy addig bármikor megszűnhet a világ, akár ebben a pillanatban is, és az is lehet, hogy holnap reggel nem kel fel senki. Másrészt viszont, ha a 60 évvel későbbi jövőt vizionálom, felteszem a kérdést, mit fog akkor látni a gyerekem, az unokám? Vajon mire lesz lehetősége, miket élhet meg itt a Földön? Már, ha itt születik. Olyan gyors ütemben fejlődik a technika és tudomány, lehet, hogy úgy megyünk át egyik bolygóról a másikra, mint a nagy földrajzi felfedezések korában a hajósok Európából Amerikába. Nagyon sok alternatívát látok a jövőt tekintve. Egyébként volt autóm, de többek között környezetvédelmi okokból döntöttem a tömegközlekedés és a bicikli mellett. Ha lesz lehetőségem hibrid, vagy elektromos autót vásárolni, akkor azzal közlekedem majd.
Földrengés Londonban
Szép összecsengés, ahogy A padlásban énekled Rádiósként, „nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim”. A 28 éves előadás legendás szerepével milyen volt a találkozás?
A beállás előtt olyan DVD-ről tanultam, amin Kaszás Attila játszotta a szerepet. Olykor beleborzongtam, hogy már nincs köztünk, de őt nézem egy monitoron, és figyelem melyik járáson, hogyan jön be, mit csinál, vajon miket él meg éppen. Emellett a Presser Pici bácsival való találkozás is nagyon meghatározó élmény. Hihetetlen tömör és sűrű zenei instrukciókat ad, A padlás kapcsán elmondta és megmutatta, hogy a Fényév távolság egy-egy pillanatában miért fontosak a hangsúlyok, a tempó. Olyan dolgokról tudott meggyőzni, amik kapcsán biztos voltam abban, hogy senki véleménye nem lesz rám hatással. Egy kicsit saját magamat is újra tudtam gondolni ezáltal. Marton Lászlótól pedig olyan instrukciókat kaptam, hogy végül igazi sikerélmény lett először eljátszani ezt a szerepet. A kollegák is nagyon jól fogadták, a közönség pedig nagyon hálás. Rádiós szerepe egy igazi örömforrás heti szinten.
Rád nézek, és egy kiegyensúlyozott embert látok.
(nevet)
Most nevetsz, pedig ritka a mi korosztályunkban, hogy valakinek boldog házassága van, sikeres a munkájában, és most éppen egy kiskutyát nevelget. Gondolom, nem bántad meg, hogy elfogadtad Eszenyi Enikő hívását, és felszerződtél a Vígszínházba Pécsről.
Abszolút nem, jó döntés volt! A kérdésedbe rejtett állítás első feléhez annyit tennék hozzá, hogy soha nem éreztem, hogy ez egy felépített dolog volna. Persze külső szemmel ez tényleg így tűnhet. De azt hiszem, alapvetően a mindennapokat éljük, ahol örülünk, ha tudunk találkozni Blankával. Örülök, ha bejöhetek a Vígbe és próbálhatok egy jót, örülök, ha van egy jó előadásunk. Volt egy-két csúnya, úgymond tragikus dolog az életemben. 14 éves korom óta – mióta meghalt az édesapám –, egyre tudatosabb, hogy a szép dolgokat szeretném észrevenni a világban. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkózom a nem kellemes dolgok elől, csak azokon nem kezdek el időzni, rágódni. Próbálom a kevésbé szép eseményeknek is meglátni a pozitív oldalát. A szépségen keresztül keresem a hétköznapi örömöket. A legkisebb „hülyeségnek” is tudok örülni. Van, hogy bosszankodom is, de akkor elvonulok, kipufogom magam, veszek egy nagy levegőt. Felteszem a kérdést, hogy hogyan oldom meg az adott helyzetet, és úgy „térek vissza” oda, amit alapvetően életnek gondolok: a vágyak, az örömök, a szeretni való dolgok közé.
Szerző: Molnár Karesz
Fotók: Dömölky Dániel
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
