Elstartolt az Ördögkatlan!

2016. augusztus 03.
Tegnap elsartolt az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál! A művészeteket kedvelő "nemnormális" kicsik és nagyok ismét Dél-Baranyában találkozhatnak: Nagyharsányban, Kis­har­sány­ban, Bere­men­den és idén először Villány­kövesdet is elfog­lal­ják a „mezít­lábasok".

A négy faluban összesen 20-25 helyszínen több mint 600 programot tartanak augusztus 6-ig, köztük mintegy 100 színházi előadást, több mint 150 családi programot, 132 koncertet, mintegy 140 kiállítást, de lesznek cirkuszi produkciók, irodalmi programok, kiállítások, filmvetítések, táncelőadások és beszélgetések is.

2016-ban a rendezvény díszvendége Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház művésze, aki augusztus 3-án az Őszi szonáta című darabban szerepel, 4-én pedig a Nyáron, este fél tizenegykor – egy szerelmi gyilkosság története című produkcióban játszik. Díszvendég lesz Kovács Gerzson Péter táncos-koreográfus, a TranzDanz kortárs táncegyüttes vezetője is. Társulatával a Menetfény és a Déja Vu című táncprodukciókkal jön a katlanba. Both Miklós zeneszerző, előadóművész pedig egy nagyharsányi udvarban autentikus ukrajnai népzenével várja a látogatókat.

Színházból idén sem lesz hiány. Az Orlai Produkció öt előadással érkezik: a Hernádi Pont, az Egyasszony, a Kripli Mari, az Őszi szonáta és a Mellettünk című darabbal. A budapesti Katona József Színház az Abigail bulija és a Così fan tutte című produkcióval, a kaposváriCsiky Gergely Színház két darabot hoz itt színre, ezek: A gát és a Sötétben látó tündér.

A fesztiválon fellép többek között a Forte Társulat, a tatabányai Jászai Mari Színház, a K2 Színház, a Nézőművészeti Kft., a Manna Produkció, a TÁP Színház, a Nemzeti Színház, valamint az Aradi kamaraszínház. A Faluturisták idén Beremendet fedezik fel.

Az idei fesztiválon középpontba kerülnek a fiatalok. Megismerhetünk számos, a kaposvári és a budapesti színművészeti egyetemek hallgatói által készített produkciót, így például több darabbal (Hullám, Puncipoly, A Sanyi bá, így zajla bennünk...) érkeznek a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai, és látható lesz a Zsótér Sándor rendezte Sirály és Vidnyánszky Attila Psyché-verziója is.

A Katlan megemlékezik a 1996 nyarán, húsz éve megalapított Bárka Színházról, amely 2014-ben zárta be végleg kapuit. Szellemiségét felidézik kiállítással, lengyel utca performansszal (Arka [Bárka], a Teatr Ósmego Dnia [A nyolcadik nap színháza] és az Artus közös fellépésével), az Ördögkatlanon elmaradhatatlan Mulatság című produkcióval. Emellett beszélgetésre kerül sor Csányi Jánossal és Alföldi Róberttel, a színház egykori igazgatóival.Az Ördögkatlanban létrejön egy új előadás is (Majdnem húsz) Tasnádi István művéből, Vidovszky György rendezésében. A Bárkában egykor született remek előadásokat a nagyharsányi Narancsligetben DVD-ről nézhetjük meg.

A fesztivál történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként Bartók Concertója hangzik el augusztus 5-én. Beremenden a Hungarian Studio Orchestra fellépésével, Dinyés Dániel vezényletével lesz hallható a mű, a Concerto táncszínházi változatát Horváth Csaba koreográfus-rendező állítja színre a Forte Társulattal. A fesztiválon ezen kívül az Óbudai Danubia Zenekar Mozart-kommandósai bukkannak fel mindenfelé.

A villánykövesdi pincesort képzőművész-hallgatók „álmodják újra”, és performanszokkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket, hogy több oldalról is megvilágítsák a bor, az ember és művészet kapcsolatát. Emellett játékos természetismereti foglalkozásokon mutatják be a Szársomlyó természeti ritkaságait. Alkotódélutánokat rendeznek a Pécsi Műhely szellemében, a Szoborparkban szobrász és művészettörténész tart idegenvezetést. Az ördög, a szobrok és a Szársomlyó legendája kapcsán egyedi animációk készülnek a közönség bevonásával, s ugyanitt a védett állatok nyomában vadonleső feladatok is lesznek.

Részletes programok ITT!