Hejsan Budapest!

2016. november 07. |

Premierekkel jönnek a svéd nyelvű finnek, különleges kulturális programsorozat november 8. és 29. között.

November 8 és 29. között a Finnagora rendezésében a finn kortárs kultúra kimagasló képviselői érkeznek Budapestre. Az eseménysorozat előfutára a 100 éves függetlenségét 2017-ben ünneplő finn állami ünnepnek, amely most a többnyelvű Finnország életéből vett sikertörténetekkel kívánja megismertetni az érdeklődőket.

A hetek alatt az Európában már jól ismert festő, Viggo Wallensköld kiállítása nyílik a Barabás Villában, a Carl Knif Company kortárstánc előadása látható a MOM Kulturális Központban, Maria Kalaniemi harmonikaművész koncertje hallható a Müpában, valamint Monika Fagerholm és Kiss Noémi közreműködésével az „Író szerepe a mai Európában” címmel rendeznek előadást szintén a Barabás Villában.

November 8-án 19 órakor nyílik Viggo Wallensköld Hölgyek című tárlata a Barabás Villában. Az 1969-es születésű festőművész generációjának egyik legkarakteresebb finn művésze. Legismertebb művei az átlagostól eltérő testek ábrázolásával kérdőjelezik meg normalitással kapcsolatos előítéleteinket. Festményein interszexuális, túlsúlyos vagy anorexiás, torz, a normatív szépségideáltól valamiben mindenképpen különböző személyeket ábrázol. De Wallensköld alakjai nem egyszerűen csak különbözőek vagy torzak, nem a másság emberkertjének alakjai, mert mindegyiküknek megvannak a maga értékei és különleges egyénisége: mindegyikük „megér egy misét”. Wallensköld a hagyományokat tiszteletben tartó kortárs művész, művei a mai identitáspolitikához és képzőművészeti kánonhoz fűzött megjegyzésekként is értelmezhetők. Alkotásai megtalálhatók a legszínvonalasabb finnországi múzeumi és magángyűjteményekben, de Svédországban, Svájcban, Oroszországban és Észtországban is találkozhatunk velük. 2013-ban elnyerte a William Thuring-díjat, 2005-ben az Év fiatal művésze-díjat, 2002-ben pedig a Dukaatti-díjat.

November 14-én 19 órától a Mom Kulturális Központ ad otthont Carl Knif szólótáncának, a RED-nek, amely egy belső vészjelzésekkel küzdő ember intim portréja. A RED az extremitások performansza – nem mindig drámai, de tele van személyes bátorsággal. Carl Knif az egyik legtehetségesebb finn táncos. Több mint tíz évig táncosként és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Company-t, azóta itt készülnek az új produkciók, melyek a repertoár alapját képezik. Knif korábban Tero Saarinen társulatának is tagja volt. A Hologram Walls, a Claude glass és a Mothertongue című előadások során a közönség megismerhette Knif szürreális, álomszerű, ugyanakkor humoros stílusát. A RED nemzetközi szinten is lelkes kritikai fogadtatásban részesült, a Fringe Fesztiválon pedig beválogatták az idei év legjobb táncelőadásai közé. Knif a világ számos országában fellépett már: többek között Svédországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Oroszországban, Dél-Koreában és Kínában, hogy csak néhányat említsünk. Magyarországon viszont most láthatjuk először a színpadon.

November 22-én 20 órakor a Müpában hallható Maria Kalaniemi, a világ egyik legkiválóbb harmonikaművészének koncertje. Zenei világa földrajzi értelemben abszolút határtalan; felfedezhető benne a skandináv és a balkán népzene, de a francia keringő és tangózene hatása is. Ugyanilyen sokszínű műfaji értelemben is: a népzenétől a jazzen keresztül a modern kamarazenéig ível. Mindezek ellenére Kalaniemi zenéje egyértelmű egyéni vonásokkal rendelkezik, tele van érzelmekkel és költőiséggel. A Kalevala ősi hagyományainak hatását tükröző nagysikerű Bellow Poetry című album 2006-os sikere után a művésznő 2010-ben Vilda Rosor címmel új albummal jelentkezett, amelyen finn és svéd balladák egyéni interpretációit adja elő, ezúttal énekesi tehetségét is megcsillogtatva.

November 28-án “Az író szerepe a mai Európában” címmel szerveznek irodalmi estet, melynek két fontos résztvevője Monika Fagerholm és Kiss Noémi. Európa folyamatosan változik, s az elmúlt évek során több jelentős kihívással is szembe kellett néznie. Európa korábban a közös felelősségvállalásról szólt, azonban a társadalmi változásnak olyan hozadéka is van, mint a zárt határok és az idegengyűlölet. A napokban jelent meg magyarul az elismert finn író, Monika Fagerholm sokat dicsért könyve, Az amerikai lány. Fagerholm erős nőalakjairól és aktív társadalomformáló szerepvállalásáról egyaránt ismert.

Kiss Noémi magyar író – akit a német sajtó generációjának egyik legígéretesebb szerzőjeként jellemez – előadása most Ikeranya című novelláskötete révén is aktuális. Szövegei sokak által tabunak vélt témákat vetnek fel. Az est a Barabás Villában hallgatható meg.

További érdekességek: www.finnagora.hu/hu

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra hideg idő

3 lélekmelengető mesekönyv a hideg napokra