Már csak egy hét, és kezdődik a Fishing on Orfű

2017. június 13. |

Akusztikus nappal indul az idén tíz éves Fishing on Orfű, de több születésnapot is ünnepelnek a már 5 napos, vagyis június 20. és 24. között megrendezett fesztiválon.

A legelső Fishing napon az akusztikus produkcióké lesz a főszerep. Fellép a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Bár, a nap fénypontja pedig a pont aznap(!) 50 éves Lovasi András csendesülős koncertje lesz.
Lovasi első zenekara, az idén 30 éves Kispál és a Borz 1996 óta tartott rendszeresen csendes-ülős koncerteket, különleges vendégekkel, áthangszerelt vagy épp lecsupaszított dalokkal. Ez a hangvétel később önálló életre kelt egy szólólemez erejéig (Bandi a hegyről, 2001), majd a Kiscsillagban is folytatódott, az idei Semmi konferencia című előadás zeneanyagába torkollva. Adta magát tehát ez a forma, hogy, – mintegy hidat képezve Lovasi szerzői-előadói korszakai között – az első 50 év legjobb és legfontosabb dalai így kerüljenek színpadra június 20-án, Orfűn.

Itt még nem érnek véget a 10. Fishing szülinapos vonatkozásai. A jubileumi fesztivál zárásaként szombat este a nagyszínpadon a Fishing nagy záróhangversenyére kerül sor. Minden alternatív lesz, a tűzijáték, a jelmezek, a lézershow, de leginkább a slágerek: hiszen a 10 éves Fishing emblematikus dalai, a legfontosabb alternatív slágerek hangzanak majd el a fesztivál kedvenc és meghatározó előadóitól. A végén pedig… nos, a vége maradjon meglepetés jövő szombatig.

Új helyszínre is számíthatunk: A tűzhöz közel színpad egy intim, bensőséges helyszín lesz a fesztivál felső részén elterülő erdőben, pár perc sétára a Borfalu színpadtól. A természet ölén elhelyezett minimál-színpadon egyszálgitáros koncertek, zongorás szerzői estek kerülnek megrendezésre, valamint a helyszínre – a fesztivál története során először – beszivároghat a komolyzene vagy akár a jazz is.

Az egymást továbbra is váltó nagyszínpadok a legnépszerűbb magyar underground előadókat vonultatják fel (30Y, Halott Pénz, Hiperkarma, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Quimby, Szabó Balázs Bandája, Vad Fruttik), aki pedig egy változatos 5 napos kirándulást tenne a magyar könnyűzene aktuális érdekességei és rejtett kincsei között, azok számos meglepetésre lelhetnek a kisebb zenei helyszíneken is. Az érdeklődők számos műfajban találhatnak más fesztiválok által hanyagolt, mégis figyelmet érdemlő produkciókat (Bobafett, Csaknekedkislány, Jazzékiel, Makrohang, Óriás, Ricsárdgír, Sör és fű, Uzipov).

A jubileumi fesztiválhimnusz a Megünnepelni jó című vadonatúj hiperkarma dal:

A 2017-es Fishing on Orfű fesztivál már teltházas, de a falu központjában működő színházi, valamint folk/világzenei programokra még lehet jegyeket kapni a Ticketportal és a Tixa hálózatában!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész