Tóth Auguszta sosem unatkozik

2017. október 18.
Tóth Auguszta színésznő elkészítette első, önálló zenei albumát, amelyet ma este mutat be a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

Októberben a Nemzeti Színházban több premiered is van, a hónap elején mutattátok be Az ügynök halálát, 18-án pedig lemezbemutató koncert… Szokásos hónapnak számít nálad, vagy zsúfoltabb annál?

Próbálok nagyon összeszedett lenni Az ügynök halála című darab próbahetén úgy érzem, ez sikerült is. Remélem a közönségnek is tetszett a Csiszár Imre által rendezett előadás, amiben a szeretőt, a Nőt alakítom. A lemezbemutató koncert egészen más készülést igényel, teljes egészében önmagamat adhatom, de közben már az utána következő darabbal is foglalkozom: Dés András rendezésében a Szent szörnyetegekkel. Nem nagyon tudok kiengedni, az biztos. De élvezem. Szeretem, hogy változatosak a mindennapok. Nőként, anyaként, feleségként, színészként próbálok helytállni. Nem mondom, hogy egyszerű, de igyekszem. A lemez elkészítése pedig igaz, hogy sok energiámba került, de rengeteg pluszt is adott. Nagyon boldog vagyok, hogy azt, amit több mint 10 éve megálmodtam és tavaly év végén elkészült, most előadhatom.

A lemez címe Érzések. A te érzéseidről szólnak a dalok vagy pillanatnyi állapotokról, amibe minden ember belehelyezheti magát?

Természetesen az én érzéseimről, de akarva akaratlanul sikerült úgy megfogalmazni, belehelyezni történetekbe őket, hogy talán mások is magukévá tudják tenni ezeket.

Új arcát mutatod meg a közönségnek. Mit adott neked az Érzések című lemez?

Nekem nagyon sokat. Elsősorban új élményeket, barátokat, alkotótársakat a dalszerzés közben, a lemez grafikai megtervezésénél Szász Veronika személyében, a hangszereléseknél, a ruha, haj, smink, fotózás terén. A dalaim többségét Pintér Tibor gitárművész, zeneszerző írta, de Révész Richárdtól és Lerch Istvántól is kaptam dalokat. Dékány Endre tanáromtól a hangképzésen túl, művészi tanácsokat is kaptunk, Redl Dénes pedig kiválóan keverte a hanganyagunkat. Én a fejlődésben hiszek, nem hiszek abban, hogy az ember kész van, ahogy egy produkció sincs kész soha, ez a lemez is egy adott pillanat, adott állapotát rögzíti, amit akkor felvettünk lehet, hogy pár év múlva egészen másként fogjuk játszani, énekelni, de az is lehet, hogy már holnap is másként játsszuk. Fontos visszajelzés számomra ez a lemez. Megerősít abban, hogy az a rengeteg munka, amit beletettem nap mint nap a saját magam előmenetelébe, saját magamba, az nem vész kárba. Nekem ez egy nagyon fontos állomás az életemben, ugyanúgy, ahogy minden egyes előadás a színházban.

Erre a koncertbemutatóra másként készültél, mint egy színházi bemutatóra?

Igen, hiszen a zenész világ egy kicsit másképpen dolgozik, mint mi színészek. Na, nem a munka minőségében, hanem a mikéntjében.

10 dal van a lemezen, 10 különböző stílus. Kaptál már visszajelzéseket?

Rock, bossa nova, reggae, ballada, boleró és blues is hallható a lemezen. Természetesen kaptam: van, akinek nagyon tetszik és van olyan ismerősöm, akinek nem. A mi szakmánk az ilyen, szubjektív megítélés alatt áll.

Van kedvenc dalod?

Nekem mind az, de a férjemnek is három kedvence van: az Erotika, a Vágy és a Lazulj el című dalok.

Te például át tudod adni magad a vágyaidnak? A Lazulj el című dalban a refrén egyik sora: „élvezd az élet minden percét, örömét.” El tudsz lazulni? Élvezed az életet?

Igen, kifejezetten igénylem, hogy lelazuljak. Igyekszem minden percét élvezni az életnek, még akkor is, ha nagyon fáradtnak érzem magam. Az igazi kikapcsolódás számomra, ha a családommal pihenünk, kirándulunk, túrázunk, sportolunk, nyaralunk vagy csak olvasok, sütök-főzök, fekszem az ágyon, ülök a kertben, nézem a természetet,vagy csak nézek ki a fejemből bambán a semmibe.  És szükségem van néha a csendre, a magányra is.

A dalszövegírás új formája az örökös útkeresésnek az életedben. Lesz folytatása, vagy ez egy egyszeri és megismételhetetlen eset Pintér Tiborral?

Nagyon remélem, én már adtam újabb szövegeket Tibornak.

Ha a szakmádról van szó, mit kívánnál rövid és hosszú távon?

Rövid távon azt, hogy lemezbemutató egy jó hangulatú est legyen, hosszú távon pedig, hogy adjon nekem a jó Isten annyi egészséget, erőt, hitet és lehetőséget, hogy ezen a pályán még jó pár évet teljes erőbedobással tudjak végigvinni a családom támogatásában, egymás szeretetében.

Tóth Auguszta Érzések lemezbemutató koncert október 18. 19 óra, Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad. Jegyek ITT!