Török-Illyés Orsolya: „Ne csak a saját nézőpont legyen az egyetlen”

2018. április 26. |

Török-Illyés Orsolya és férje, Hajdu Szabolcs filmjei és színházi előadásai maradandó élményt nyújtanak, családi terápiának is kiválóak. Néhány darabjukban Lujza lányuk és Zsiga fiuk is szerepet kapott. Idén ők is átvehetik a Mediawave Párhuzamos Kultúráért Díját. Interjúnkban a sokféleség pozitívumairól, a közös alkotás örömeiről, kapcsolatukról és jövőbeli terveikről kérdeztük Orsit.

Az idei fesztivál fontos üzenete, hogy arra buzdítsa az embereket, hogy merjenek bekapcsolódni egymás alkotásába, sőt higgyenek abban, hogy közösen, többféle látásmódot összerakva messzebbre ható és sokszínűbb eredményt érhetnek el, bármilyen művészeti ágban is tevékenykedjenek. Mit gondolsz erről, tágabb igazságot fed le, ha többféle stílust, nézőpontot használunk és illesztünk össze? Egyáltalán állhatnak a különbözőségek nem egymással szemben, hanem egymással összhangban?

Mindenképpen inspiráló, sőt szinte elengedhetetlen, hogy egy alkotónak ne csak a saját nézőpontja legyen az egyetlen számára érvényes aspektus egy téma körüljárásában, hiszen így tisztul a saját mondanivalója. Egy fesztivál mindig remek alkalom arra, hogy az ember belelásson mások munkáiba, módszereibe. A saját tapasztalatom az, hogy van egy saját utam, ízlésem, stílusom, és ez határozza meg azt, hogy mik hatnak rám. Tehát, ha tudod, merre tartasz, akkor automatikusan szelektálsz.

 

Idén indultatok a Mediawave Párhuzamos Kultúráért Díjért, mivel vettetek részt a programban?

 

Az általunk létrehozott Látókép Ensemble a Kanzoli című dokumentumfilmmel vesz részt a versenyben. Személy szerint nem vettem részt az elkészítésében, de nagyon szeretem. A felvetés pofon egyszerű: egy embert elküldenek egy cigány faluba, hogy szerezzen egy lovas szereplőt egy filmhez. Elsőre azt gondolod, mi sem egyszerűbb, hiszen ez érdek közös: az egyik munkát ajánl, a másik meg munkát keres.  Megdöbbentő látni, mennyire nem tud fogást találni egymáson a két világ, csak mert mások a törvényei, szokásai, félelmei.

Mennyire voltál/vagy fesztiválozó típus, szereted ezt a fajta közös létet, zenélést, együtt-alkotást?

Számomra a fesztiválozás általában a munkáról szól, akár filmről, akár színházról van szó. Odamegyünk, beépítjük, lejátsszuk, levetítjük, pakolunk, iszunk, távozunk. Mégis kiemelt pillanatok ezek, mert ilyenkor különösen fogékony, nyitott közönséggel találkozunk, és a jó fesztiválhangulat ránk is visszahat. Nagyon szeretem, ha viszonylag kis területen, egymáshoz közel vannak a helyszínek, így lépten-nyomon ismerősbe botlik az ember, és jókat lehet beszélgetni.

Ha már a közös létről, alkotásról is beszélgetünk, nagyon sok helyen írtak már szimbiózisszerű kapcsolatodról a férjeddel, Hajdu Szabolccsal. Emlékszem, tavaly láttam a 20 éves jubileumotokra készített kis videót, azóta is keresem, hogy kinek a zenéjét használtátok fel hozzá… Erős, dinamikus, érzékeny. Hogyan lehet a hétköznapokban ezt a különös,  irigylésre méltó kapcsolatot megélni és a művészetetekbe, a közös munkába is átvinni, transzformálni?

A kisfilmbe csak az irigylésre méltót tettük bele :). A zene egyébként Mr Bungle Retrovertigo  című száma. Talán ha leírom azt a napot, látható az is, hogy megy ez: beszéltünk arról korábban, hogy csinálni kéne egy kis összeállítást, de én úgy voltam vele, hogy egyedül nem fogom megcsinálni. Ráadásul már reggel összevesztünk valami baromságon, így kb. a válás gondolatát forgattam a fejemben tusolás közben, meg, hogy szép kis évforduló. Aztán Szabolcs kérdezte, hogy nem csináljuk-e meg akkor azt a kis filmecskét?! Mutattam neki kedvetlenül a fotókat, amiket addig összeraktam. Nagyon tetszett neki, és azonnal további ötletei voltak. Ez engem is fellelkesített, aztán egész nap azt bütyköltük. Estére elkészült, megmutattuk a gyerekeknek, kibontottunk egy üveg bort és aztán csak élveztük együtt, hogy másoknak is tetszik.

Idén 13 év után újra filmet készített Jeles András. A rossz árnyék című alkotást a Mediawave Fesztiválon is megnézhetjük majd, milyen volt a rendezővel együtt dolgozni, mennyire áll közel hozzád az ő gondolkodás- és látásmódja?

Nagyon élveztem, csak azt sajnálom, hogy nem tartott sokkal hosszabb ideig, mert szívesen elmélyültem volna a Jelessel való munkában. A szó legjobb értelmében használja a színészt. Ha kellően nyitott és laza tudsz lenni, akkor úgy épülsz be az ő különleges világába, hogy közben a saját személyiséged nem lett megerőszakolva. Csodálja és élvezi az embert, és látszik, hogy inspirálja az a sokféle arc, aki feltűnik a filmjeiben. Ez nagyon megtisztelő, és felemelő.

A vizualitásában is igen sokrétegű film nemcsak a történet, az idő, a valóság mibenlétét és  a transzcendenshez való viszonyt, a bűnt mutatja meg, hanem leginkább arra tapint rá, ami a belső lényegünk, te mennyire vagy olyan ember, aki több dimenzióban próbálja értelmezni az életet?

Azt hiszem, soha nem tudnám ennyire komplex módon kifejezni azt, amit a világról gondolok. De mivel engem is foglalkoztatnak ezek a kérdések, nagyon jó médiumként segíteni ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazását, és talán én is tisztábban látok általa.

Orsi A rossz árnyék című filmben

A film a valóságról alkotott képzeteinket kezdi ki, de nincs általános valóság, mert mindenki a saját szűrőjén, a saját ismeretrendszerén át szemléli és éli meg a világát. Nem lehet, hogy éppen a művész feladata, hogy megértesse az emberekkel, hogy az univerzumunk inkább belül van, a kívül csak ennek visszavetülése? Mennyire foglalkoztat ez téged, mint kultúra közvetítő, alkotó embert?

Jeles filmje egyszerre személyes és nagyvonalú alkotás. Miután először láttam, az a bizarr kép jelent meg előttem, hogy lefűrészeli a saját koponyáját, és mosolyogva nyújt hozzá kést meg villát, hogy tessék, fogyasszátok. Azt hiszem valami ilyesmi a művész lényege, igen.

Mivel foglalkozol mostanában, hol/miben láthatnak majd a nézők legközelebb?

Az Ernelláék Farkaséknál lassan a századik előadásnál tart, a Kálmán-napot már több mint ötvenszer játszottuk, és szerencsére még mindig nagy az érdeklődés mindkettőre. Nemrég fejeztünk be egy hangjátékot, melynek alapja az édesanyám lehallgatási dossziéja. Ez egy háromezer oldalas anyag kis részlete, a román titkosszolgálat által húsz éven át lehallgatott lakásában zajló beszélgetések szerkesztett változata. Ebből lehet, hogy könyv is lesz majd. Az erdélyi Filmtettel közösen egy oktatási projektbe kezdtünk, aminek valószínűleg egy film lesz a kifutása. Ezeken kívül két színházi előadást is kezdek próbálni májusban, egyet Szabolccsal, egyet meg Kovács Ádámmal. Mindkettőt kíváncsian várom.

Szöveg: Sárosi Kinga

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra