Exkluzív klippremier a Quimby billentyűsétől: Fejemben kiabálsz

2017. november 09. |

Elsőként a Marie Claire oldalán debütál a Quimby billentyűsének szólóprodukciója, a Fejemben kiabálsz. Balanyi Szilárd zenei kísérlete Kiss Flóra (Flo) hangjával egészül ki, igazán izgalmas hangzást alkotva.

Bár a legtöbben a Quimby-ből ismerjük Szilárdot, azonban szólóprodukciója legalább annyira színes és változatos, mint a zenekaré. Szilárd 2002-ben jelentette meg első szólóalbumát, majd 2015-ben Kanapé című EP-jén Galambos Dorina és Schoblocher Barbara előadásában hallhattuk dalait, legutóbb pedig az év elején jelentkezett új dallal, a Kozma Orsival közös Szívgyógyítóval.

Most, egy háromszámos EP-vel örvendezteti meg rajongóit, a Zajsugárral, rajta kettő korábbi dal a Lám, lám! és a Sosincs ismétlés újrakevert verziója, valamint egy friss szerzemény, a Fejemben kiabálsz.

Az új dal a gyönyörű zongorafutamokkal és Flo (Kiss Flóra) hangjával egy érzelmi keringő, egyszerre ragaszkodás és taszítás: „A Fejemben kiabálsz idén nyáron íródott, de az alapötlet már tavasszal megvolt. Egy nagyon komplex és nagyívű dal kerekedett ki az eredeti kis demóból, amit Flóra hangja tett teljessé. Imádom. Azokról az érzésekről szól, amik makacsul ott maradnak az ember fejében még akkor is, amikor már legszívesebben elfelejtené azokat” – meséli Szilárd a dal születéséről.

„Eredetileg egy sima lyrics videónak indult, majd jött az ihlet, hogy oké, de legyen mozgóképen a szöveg. Azt már a legelején tudtam, hogy Flórának mindenképpen benne kell lennie, és hogy nincs szükség a szájszinkronra. Mivel a dal eleve egy lassú, majd hömpölygőssé duzzadó szerzemény, ezért arra gondoltunk, hogy főleg lassított felvételeket használunk. Két kivétellel így is lett. Nem akartam sztorit, semmi összefüggő történetet, csak hangulatot… Azt hiszem, sikerült” – avat be bennünket Szilárd a klip születésének körülményeibe.

A csodálatos, hajnali ködben úszó jeleneteket Dunakeszin vették fel, a képeket nézve pedig megérte a korai kelés és a fagyoskodás: „06:45-kor már kint ültünk Flórával a mezőn a székeinken… Hajnali ködben és néhány Celsius fokban. A reggeli fények voltak a legszebbek, igyekeztünk a lehető legtöbb képet rögzíteni mielőtt erős lett a napsütés. A kabát, ami rajtam volt, az Operettszínház kelléktárából való és hajnalban nagyon jó szolgálatot tett. Meleg volt. Később viszont már túlzottan melegem lett benne, de hát a forgatás az forgatás. Nem vehettem le – idézi fel a részleteket. – A két széket a Szatyor Bárból hoztam el, kedvességüket ezúton is köszönöm. Sin Olivér volt a rendező és a megálmodó, a felesége pedig segített nekünk a felvételeknél. Bátori Jim, akit sinco néven is ismerhettek, készítette a werk fotókat. A kép végül tökéletes összhangba került a zenével, legalábbis én ezt érzem.”

A zenészek listája is igen színes, hiszen Flo vendégéneklése mellett még a közreműködők között találhatjuk a Blahalouisianából ismert Jancsó Gábort, Galambos Dorinát, Ligeti Györgyöt és a Jónás Jelenésein is közreműködő Bernard Hahnt is, a dalt magát pedig két ország négy stúdiójában rögzítették.

Íme a vadonatúj klip:

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten izland

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten