“A halál csak egy állomás” – interjú György-Kessler Márta filmrendezővel

2018. július 19. |
Central Médiacsoport Zrt.

Egy magyar származású gyógytornász, György-Kessler Márta készített filmet Hannah Nydahlról, a dán hippiből lett buddhista tanítóról, aki Nyugatra hozta a vallás Gyémánt Út ágát. Szerte a világon ma már 700 központ működik a pár éve elhunyt különleges asszony munkássága nyomán, köztük a budapesti intézmény, amelybe nemrég ellátogattunk. A Hannah – a buddhizmus útja Nyugatra című dokumentumfilm, ahogy főszereplője és készítője körbejárta már a földgolyót, és végre Magyarországon is megtekinthető.

Mi a Hannah? Egy hippiből buddhista tanítóvá vált, különleges nőről szóló életrajzi film, egy vonzó pár szerelmi története, vagy egy vallás új ágának bemutatása, netán a Gyémánt Út egyházat népszerűsítő alkotás?

Legelső sorban egy inspiráló női példaképet szerettem volna adni, aki mindent odadobott azért, hogy a buddhizmust megismertesse a Nyugattal. Volt egy intelligens és gyönyörű dán nő, egyetemi tanárok gyermeke, aki minden elvárásnak hátat fordítva vad hippi életet élt – ahogy lázadó generációjának megannyi tagja. A legtöbbjükkel ellentétben az ő élete nagyon jó fordulatot vett. A nászútján, Indiában nemcsak Oléval köteleződött el, hanem pár sorsszerű találkozásnak köszönhetően a buddhizmussal is. Hannah élete innentől elválaszthatatlan attól, amit ma szerte a világon a Gyémánt Út centrumokban megtapasztalhatunk. Ha film készül róla, a csodálatos nőről, akkor az a film a Gyémánt Út elterjesztéséről is szól egyúttal.

Hannah 35 évet áldozott az életéből a buddhizmus nyugati népszerűsítésére, ön pedig 5 évet arra, hogy ezt bemutassa. Önnek ez lenne az életműve?

Azzá vált, bár nem terveztem. Onnan ismerszik meg az ilyesmi, hogy nem esik nehezünkre a kemény munka, az elköteleződés frissen tart – ezt láttam mindig Hannán is. Fáradhatatlan volt, nyitott és rendkívül vicces – a humorát mindenki kiemelte, akivel csak beszélgettem. Menet közben ez a szenvedélyes munka nagy felelősséggé is vált számomra, olyan sokan dolgoztak a projektben tiszteletdíj nélkül, annyi helyen jártunk, annyian szántak ránk időt, figyelmet – négy kontinensen 59 interjút készítettünk, a legrövidebb 20 perces volt, a leghosszabb két napos.

Miből, hogyan élt ez alatt az idő alatt?

Azért is húzódott el a forgatás, mert időnként vissza kellett kapcsolódnom a civil életembe. Londonban élek, gyógytornász vagyok, korábban is mindig a szabadidőmben vállaltam az utazó tanítói munkát – ezzel mindenki így van a mi közösségünkben.

 Miért egy magyar gyógytornász vitte filmre Hannah történetét?

Erdélyi vagyok, diktatúrában nőttem fel, éppen ezért a szabadság témája mindig nagyon fontos volt nekem. Kerestem a megélését, így sodródtam a buddhizmus felé 20 éves korom környékén. A könyvekből olvasott tanítások mellbevágóan egyszerűek és igazak voltak, aztán hallottam Olét beszélni Budapesten, a ráébredést ez még erősebbé tette. Nem sokkal később Lengyelországban, egy meditációs kurzuson ismerkedtem meg Hannah-val. Mély benyomást tett rám ez a dán pár, nem beszéltem nyelveket, de a testbeszédükből kiolvastam, hogy eredetiek, igazak, hitelesek. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy mennyire szeretik egymást, és hogy mégis marad energiájuk arra, hogy mások fele forduljanak.  Sokat utaztam velük később, újra és újra láttam, ahogy az idealizmusuk, a szabadságuk megérinti az embereket. Mindenkire, rám is odaadóan figyeltek. Hannah-nak nem született gyermeke, emberek ezreivel törődött személyesen, sok mindenkinek segített érzelmi szinten.

A filmben 35 év alatt Hannah és Ole is megöregednek, de ez egyáltalán nem tűnik hanyatlásnak – ezt látta a közvetlen környezetükben is?

Gyönyörűen öregedtek és a szerelmük végig friss maradt – ez sokak számára nyújthat reményt és igazolást arra: hogy ha kellőképpen szabadok vagyunk, ilyen szépen telhet el az élet, a szerelem megtartható. Hannah egy gyors lefolyású betegségben halt meg, de nem élte meg drámaként a búcsúzást, ő vigasztalt másokat és végig megtartotta a humorát. A haldoklásában is a tanítások hitelességét bizonyította: a tudat szabad, a halál csak egy állomás.

A halálakor döntötte el, hogy filmet készít róla?

 Nem, ennek le kellett ülepednie, két évvel később jutottam el a felismerézhez, hogy meg kell örökítenem Hannah életét és munkáját. Utazó tanítóként számtalan helyen jártam és nagyon sokat kérdezgettek róla, hiányolták.

Az utazás fontos motívuma lehet az életének: mostanság már a filmet kíséri számtalan helyre.

Igen, újra bejártam a világot vele, hihetetlen találkozásaim, élményeim voltak, amíg a „babát járni tanítottam”. Azóta már külön életet él, egyik bemutató, díj hozta a másikat és nagyon örülök, hogy ennyi év után végre Magyarországra is eljutott.

Szerző: Kertész Anna

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mi már láttuk: itt az első mozifilm a magyar borról bor

Mi már láttuk: itt az első mozifilm a magyar borról