Újabb magyar film esélyes a világhírnévre

2018. augusztus 19. |

Az idei 42. Montreal World Film Festival sem múlik el magyar világpremier nélkül, hiszen a hazai rendezésű és gyártású CURTIZ a legnívósabb World Competition kategóriában versenyzik majd augusztus 23. és szeptember 3. között.

Topolánszky Tamás Yvan rendező és Sümeghy Claudia producer párosától már több sikeres alkotást is láthattunk, CURTIZ című első nagyjátékfilmjüknek (melynek kulisszái mögé októberben még mi is beleshettünk…) pedig egy igazán izgalmas témát választottak. Michael Curtiznek – az első magyarnak, aki megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart – híresen rossz természete volt, miért akart mégis mindenki a „zsenivel” dolgozni? Az MTVA Média Mecenatúra támogatásával készült film ezekre is választ kaphatunk, valamint betekintést nyerhetünk a Casablanca című filmklasszikus forgatásának néhány hónapjába, ahol az Oscar- díjas rendezőszemélyiségét a forgatás zegzugos útvesztőjében ismerhetjük meg.

A film főszereplőjét, magát Curtiz-t Lengyel Ferenc alakítja, akit gyakran láthatunk különböző hazai színdarabokban és magyar filmekben (Parkoló, Anyám és más futóbolondok a családból, Portugál). A film női főszereplőjét, Kitty-t Dobos Evelin színésznő formálja meg, akit láthattunk már az Aranyéletben, az Egynyári kalandban, de a CURTIZ mellett nemrégiben egy másik jelentős magyar filmben, Nemes Jeles László Napszállta című alkotásában is jelentős szerepet kapott. Mellettük olyan külföldi színészeket láthatunk, mint az amerikai ikerpár, Yan és Rafael Feldman (Jack&Jill, Masters of Sex, Argo), Declan Hannigan (Terror, The Martian, Atomic Blonde) vagy Scott Alexander Young (Terror, Dracula, Red Sparrow, Colette), a fiatal angol tehetség, Caroline Boulton pedig Louise Fazendát, a Casablanca producere, Hal B. Wallis feleségét alakítja.

A montreali filmfesztivál Észak-Amerika legrangosabb fesztiválja, a világ legjobb, azaz A-kategóriásnak minősített 15 filmfesztiváljának egyike a berlini, cannes-i és velencei filmszemlék mellett. A fesztivál célja, hogy bátorítsa a kulturális sokszínűséget, támogassa az új tehetségeket és megteremtse a kapcsolatot a világ minden tájáról érkező filmalkotók számára.

A JUNO11 Pictures és a Halluci-Nation gyártásában, valamint a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójával készült CURTIZ című filmet a hazai nagyközönség várhatóan 2019 februárjában láthatja először a Duna Televízió műsorában.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra