Tudod már, mit csinálsz a hétvégén?

2018. augusztus 30.
Még nem tudod, mi lesz a hétvégi program? Van pár jó ötletünk! Eláruljuk, mit csinálj a nyár utolsó hétvégéjén. Most a kultúra kapja nálunk a főszerepet!

#nemnyárbúcsúztató a Balatonnál

Lehet, hogy vége a nyárnak, de búcsúztatni semmiképp sem szeretnénk, annál is inkább, hogy az őszt talán jobban is szeretjük a Balatonon! Már javában zajlik a szüret – hamarabb kezdődött idén, augusztusban már javában dolgoznak a prések – a hegyek lassan ezer színbe borulnak, kicsit kevesebb a turista és több a tér, meg a jó beszélgetés. Augusztus 30-án kezdjük mindjárt a hétvégét Csopakon a Nem nyárzáró buli a Szomszéd Kertjében.  A valaha volt Nosztori Kocsma helyén lett a Szomszéd kertje: kellett hozzá egy defektet kapott biciklis (Balázs), egy mindig lelkes és örökmozgó séf (Tóth Attila), meg egy stratéga (Emese), aki néha visszarántja a földre a bandát, Toto kutyával együtt. És egy közös álom. Ez formálta meg az éttermet, a kertet, az udvart, ad alakot és ízt a füstöknek, húsoknak és tartja melegen a kemencét… Helyszín: Csopak, Kossuth utca 97. (a volt Nosztori Kocsma helyén) Program: 19-22h – fellép: Nagy Gergely Gero és Kolipka Évi

Folyékony testek, kísérleti film és hangszobrászat Budapestben

Fervere címmel rendez ingyenes művészeti fesztivált szeptember 1-jén és 2-án az Art Quarter Budapest és a Spatial Sound Institute (4DSOUND). A két nap során akusztikus koncertet ad a Shaibo, megnézhető Shakespeare Hamletjének rendhagyó filmes adaptációja, a The Rub, interaktív virtuális demo programon vehetünk részt, valamint kiállítások, design vásár, csokoládé túra, süti workshop és hangszobrászat is vár. Mi biztos megnézzük az Art Quarter Budapestben dolgozó alkotók installációt, és a Folyékony testek (Liquid Bodies) című tárlat cseh kortárs művészek munkáit is, akik a jelenkor néhány fontos társadalmi változására reflektálnak. A kétnapos programsorozatot a megkomponált elszállások, a pop és az improvizáció egymásra hatásából építkező, egyedi zenei világú Shaibo akusztikus koncertje zárja. A részletes programért kattints IDE!

Átcsúszunk hétfőre a kultúráért

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány izgalmas hívószó az idén tíz éves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontban – szeptember 3-án 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet Budapesten a Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat. A francia Ex Nihilo társulat két rendező-koreográfusa két-két fiatal pályakezdő táncművészt választott ki nyílt pályázat útján négy országból: Franciaországból, Spanyolországból, Egyiptomból és Marokkóból, akikkel közösen hozták létre az előadást. A Placcc bővebb programjai ITT!