Marozsán Erika a magyar Marie Claire régi jó barátja. Kétszer is szerepelt a magazin címlapján, és a tizedik születésnapi összeállításunk egyik főszereplője volt. Folyamatosan követjük a róla érkező híreket, figyeljük filmes karrierjét, és ha összefutunk vele Budapesten, mindig megállapítjuk, különleges szépségén, könnyed eleganciáján nemigen fog az idő múlása.
Tavaly nyáron forgattátok a Paraziták a Paradicsomban című filmet. Milyen érzés volt egy évvel később viszontlátni magad a kész filmben?
Színészként általában öngyilkossággal ér fel viszontlátni magad a filmvásznon. A vetítés után kevés az elégedett, boldog színész. Nagyon kritikusan nézi magát az ember, mindig talál benne olyan részt, amelyet másképpen csinált volna. Ebben a filmben egy olyan szerepet osztottak rám, amelyben színészként lubickoltam. Egy lelkileg széttépett nőt alakítok, aki egy baleset miatt tolószékbe került férjével él, mindenben próbálja segíteni. Nagyon élveztem a játékot, színészileg fantasztikus kihívást jelentett, de nem volt kellemes élmény magamat ebben az állapotban a filmben viszontlátni. Ugyanakkor maga a film szenzációs, mindegyik színész élvezi a szerepét, csodálatos alakítások születtek. Engem a Tarantino filmekre emlékeztet leginkább, a vágásnak, a zenének köszönhetően.
Szerinted közönségsiker lesz?
Nagyon remélem. Benne van a lehetőség, hogy kultfilm váljon belőle, amelyből később a nézők részleteket fognak idézni. Maga a történet szomorú, azt mutatja be, hogy a négy szereplő saját problémáival hogyan teszi tönkre a másik életét, de a film megvalósítása nagyon szórakoztató. Az első tíz perc egy kocsmai verekedéssel indul, olyan, mint egy amerikai akciófilm pörgős zenére vágva. A nézők a jelenet után úgy érzik magukat, mintha egy fergeteges házibuliban jót táncoltak volna, kiengedték a gőzt.
Mi alapján mondtál igent a rendező felkérésére?
A film rendezőjének, Kasvinszki Attilának ez az első filmje, eddig színházi rendezőként és színészként dolgozott. Az az energia, amely a filmben is jelen van, a privát életére is jellemző. Amikor megkeresett és mesélt a filmről, azonnal átéreztem a vehemenciát, amellyel ő és a producere megküzdöttek a film létrejöttéért. Meg hát a szerep is megtetszett, szívesen kipróbáltam magam egy szétesett, depressziós, önpusztító nő szerepében.
A filmnek szeptember 27-én van a bemutatója, elindul a saját útján. Te viszont idén nyáron egy másik filmben forgattál Magyarországon.
Egy német filmben forgattam, amelynek egy része Magyarországon játszódik. Szegeden, Baján és Budapesten forgattuk. Lengyel Tamás játssza benne a férjemet. Ebben a sokszögű szerelmi történetben a két főszereplő két német színész, a férfinek vagyok a titkos szerelme. Vele egyébként már régebben is játszottam együtt egy német filmben. A női főszereplő, Christiane Paul, ma Németország első számú színésznője. Érdekesség, hogy egyszerre indult a németországi karrierünk, ő egy Fatih Akin filmben játszott, én a Szomorú vasárnapban.
Nézd meg a forgatáson készült fotókat!
Német és magyar filmekben, nemzetközi produkciókban is játszol. Milyen különbséget látsz a forgatásokon a hétköznapi munkában?
A körülmények között vannak nagy különbségek. Az amerikai és a német színészeknek szakszervezeti törvény alapján jár az önálló lakókocsi. Ez soha nem lehet alku tárgya, kötelező. Én ezen mindig jókat nevettem, egy percig sem gondoltam, hogy ettől lesz majd jobb az alakításuk. Aztán az idő múlásával rájöttem, hogy ha a napi 12 órás forgatás alatt nincs lehetősége a színésznek egy kicsit pihenni, rendbe raknia magát, az arcán is meglátszik majd. De a hétköznapi munka minősége elsősorban a rendezőtől, a forgatás hangulatától és egyéb emberi tényezőktől függ igazán.
Sok megkeresés érkezik mostanában hozzád?
Elég nehéz helyzetben vagyok, mert New Yorkban élek, és ha néha elutazom külföldre forgatni, a gyerekem hiányát nagyon megszenvedem. Sok munkát ezért mondok vissza. Idén például két nagy német produkcióról mondtam le emiatt, nem engedték meg, hogy a két és fél hónapos forgatási idő alatt hazautazzak Amerikába. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, ha túl sokszor mondok nemet, elterjed a szakmában, és később nem hívnak egyáltalán. A lányom most 10 éves, talán a jövőben már jobban el tudja viselni, ha hosszabb időre elmegyek.
A külföldi sztárok hogy csinálják? Nagyon sok színésznőnek van kisgyereke.
Általában viszik magukkal a gyerekeket. Egy ideig magántanulók a gyerekek, a tanítójuk is velük utazik. Meg tudják engedni maguknak, hogy egy egész stábbal utazzanak a forgatásra. Mi ezt nem tehetjük meg. Mellesleg a gyereknek sem annyira jó, ha a saját közegéből folyton kirángatják. A következő évre tárgyalásban vagyok egy nagy sorozattal Németországban. Ha összejön a munka, akkor magammal viszem a lányomat, és egy évre Németországba költözünk. Ez egy olyan nagyszerű lehetőség, amelyet nem tudok visszamondani.
A lányodnak a személyiségfejlődése szempontjából is biztos érdekes lesz ez a váltás. Büszke lehet arra, hogy az anyukája egy nagy produkcióban forgat.
Úgy gondolom, egy gyereknek sokkal szexibb a dolgozó anya képe, mint egy olyan anyáé, aki teljesen feladta az önálló életét és csak otthon van. Amerikában sajnos ismét kezd visszatérni az ’50-es évek családmodellje, amelyet akkoriban a filmekben, a reklámokban, a médián keresztül sulykoltak az emberekbe: a családanyának otthon a helye. Azt látom New Yorkban, hogy sok nő a gyerekvállalás után feladja a karrierjét és csak a gyerekneveléssel foglalkozik. Mondjuk, megengedhetik maguknak a családok, hogy csak egy fizetésből éljenek és a bébiszitterek helyett az anyák foglalkoznak a gyerekkel. Sajnos ezeknek a nőknek a nagyrésze később sem tud már kikerülni ebből a szerepből, belefásulnak, frusztrálttá válnak. Persze vannak kivételek, nem szeretnék általánosítani. De ők vannak kisebbségben.
Jelenet a filmből
Mit csinálsz, hogyan élsz New Yorkban, amikor nem dolgozol?
Nagyon nyughatatlan személyiség vagyok, egy másodpercet sem tudok úgy eltölteni, hogy ne legyen valamilyen célom. Vannak kreatív hobbijaim, amelyeket szeretek kiélni. Szoktam varrogatni, képeket készítek anyagokra, eljárok kerámiázni. Néha balettet oktatok egy iskolában. Fontos, hogy ezek által is be legyek kötve a társadalomba. Közben a Paraziták producerével, Juhász Józseffel alapítottunk egy céget, és megpróbálunk mi magunk egy amerikai filmet készíteni. Forgatókönyveket keresünk, már nagyon sokat elolvastam. Az amerikai ügynökségem sokat segít ebben.
Ezek szerint a producerség a következő állomás az életedben?
Igen. De nem magamnak keresem a szerepeket. Bár igaz, ahogy idősödik egy színésznő, úgy fogynak el körülötte a szerepek. Kivéve a franciákat. Nem is értem, hogyan tud Isabelle Huppert két főszerepet is eljátszani évente! Ritkán nézek tévét, nemrégiben azonban leragadtam egy angol sorozat előtt, amit anyukám nézett. Lenyűgözve csodáltam, hogy a kosztümös filmben 8–10 gyönyörű, hetven fölötti színésznő játszott. Magyarországon mikor készül ilyen tévéfilm? Soha. Pedig biztosan találnánk ennyi finom, érzékeny, szép idős színésznőt. Egyébként a forgatókönyv, amelyen most dolgozunk, két 60 éves nőről szól.
12 éve élsz Amerikában. Most már azt tekinted az otthonodnak? Vagy az otthon még itt van Magyarországon, esetleg Németországban?
Olyan észrevétlenül csúsztam át a világpolgári létbe, hogy sokáig észre sem vettem. Évekig úgy gondoltam, hogy ez egy átmeneti helyzet, amit majd a visszatalálás, a lecsendesedés időszaka követ Magyarországon. De a körülmények megtartanak ebben az ingázós létben, úgy tudok fennmaradni, ha három országban létezem. Nemcsak a karrier szempontjából, de anyagilag is. Az is elképzelhető, hogy egyszer a gyerekem fogja megszabni az utat és a sok ingázás után úgy dönt, hogy Mindszentkállán szeretne letelepedni. Mint ahogy én, aki egy vidéki kisvárosban születtem, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ott éljem le az életem. Lehet, hogy Sári a nagyvárosi, ingázós életvitel után egy falusi házban szeretne majd festegetni. Én pedig követem őt. Amikor a Terápiát forgattam és a Kabaré főszerepét játszottam, két és fél évre hazaköltöztem Sárival. Nagyon jó időszak volt mindkettőnknek. Élveztem itthon forgatni, színházba játszani, a lányomnak is meghatározó élményeket adott az itt-tartózkodás. Előfordulhat, hogy a gimnázium előtt megint beiktatunk két ilyen évet.
Fotó: Farkas András, Tar Károly, Karsai Kata, Kovács Krisztián
