2018. november 06. | marieclaire.hu

Ezért rejtőzködik Elena Ferrante, a Nápolyi regények szerzője

Hamarosan magyarul is megjelenik a Nápolyi regények sorozat harmadik kötete, az HBO pedig november 19-től sugározza a szerző művei alapján készült Brilliáns barátnőm című sorozatot. Ferrante elképesztő szakmai sikereket ért el, személyét azonban továbbra is homály fedi. Az alábbi idézetekben ő maga mondja el, miért is döntött így.

„Nem a magánéletemet védem. Hanem az írásaimat. Ugyanúgy, ahogy a kiadás kényszere ellen is védekezni próbálok.” – Sydney Morning Herald

„A legszívesebben minden társadalmi kötelezettség és nyomás alól kivonnám magam. Nem akarok a közmegítélés rabja lenni. Kizárólag írni szeretnék, szabadon, minden kötelezettség nélkül.” The Guardian

„Nem az anonimitást választottam. A könyveimnek van szerzője. Egyszerűen nem veszek részt abban az írók számára többé-kevésbé kötelező rituális táncban, amely önmaguk egyszer használatos imázsát saját műveikhez rendeli, hogy könyveik élettartamát növelje. A stratégiám eddig működött. A könyveim egyre inkább a saját életüket élik, tehát nem kell változtatnom a hozzáállásomon. Szánalmasan hiteltelen lenne, ha máshogyan cselekednék.”Vanity Fair

„Az Elena név használata abban segít, hogy a történetem még húsbavágóbban igaz legyen. Az íróknak is szükségük van arra, hogy a való élet egy szeletét lássák saját könyvükben, ne művi konstrukciót, és saját hitetlenségüket fel tudják függeszteni – ebben egyetértek Coleridge-al. Az életrajzi adatok fikciós kezelése – ami számomra lényegbevágó – számtalan csapdát rejt. „Elena” segített elkerülni ezeket a csapdákat.”The Guardian

„Most is szívesen kiállok az önreklámozás ellen, amelyet a média megszállottan gerjeszt. Az önreklámozás igénye a művet kisebbíti, műfajtól függetlenül, és szinte mindent áthat. A média képtelen az irodalmi műveket anélkül értelmezni, hogy piedesztálra ne emelné az író-hőst. Pedig az irodalmi alkotások gyökere minden esetben a kollektív intelligencia, a hagyomány, és a sokféle alkotói attitűd. Amikor mereven ragaszkodunk a művek mögött rejtőző főhős alakjához, semmibe vesszük ezt a kollektív intelligenciát – szerintem tévesen. A személyes énre persze szükség van, de én nem a személyes énről beszélek, hanem az íróról fabrikált képről.”Paris Review

„Húsz évvel ezelőtt egyszer és mindenkorra úgy döntöttem, nem kérek a hírnévvel járó szorongásból, nem éreztem kényszert arra, hogy a sikeres emberek közé tartozzam, akik azt hiszik, nyernek ezt-azt. Számomra ez fontos döntés volt. Ennek köszönhetem a szabadságomat, a mozgásteremet, amelyben aktívan jelen lehetek. Nagyon fájna, ha erről a szabadságról le kellene mondanom.”Vanity Fair

„Azt hiszem, némi büszkeséggel mondhatom, hogy Olaszországban a regényeim címeit többen ismerik, mint a nevemet. Szerintem ez szép eredmény.”The New York Times

„Tizenöt éves kamaszlányként nagy hatást tett rám, hogy Jane Austen rövid élete során névtelenül publikálta a regényeit.”The Guardian

Hosszú időn át nem akartam kiadatni, másoknak megmutatni az írásaimat. Ezért nem is cenzúráztam magam. A szerző távol tartása a végeredménytől – a média értelmezése szerint legalább is – olyan szabadságot biztosított számomra, ami korábban nem létezett. Az Amikor elhagytak volt az első a sorban, és én úgy éreztem, hogy a hiányom által generált űrt a regény töltötte ki.” – Paris Review

„Ha fizikailag nem vagy jelen a nyilvános térben, az írás kerül a középpontba. Ilyenkor az író jelenléte a szövegben – legyen az regény vagy éppen ez az interjú–, illetve a mű szerkezetében manifesztálódik. A többi pusztán érdektelen magánélet.”Sydney Morning Herald

„Több mint húsz évvel ezelőtt úgy éreztem, teher lenne, ha a nyilvánosság elé lépnék. El akartam távolítani magam a befejezett történettől. Azt akartam, hogy a könyveim magukban is megállják a helyüket, támogató jelenlétem nélkül is. A döntésem némi polémiát generált a sajtóban, a médiát ugyanis a főhős érdekli, a művek színvonala kevésbé; semmi meglepő nincs tehát abban, hogy ismert szerzők középszerű vagy éppen rémes művei több figyelmet kapnak, mint egy „senki” által írt nagyszerű könyv. Jelenleg számomra a kreatív mozgástér fenntartása a legfontosabb, amely rengeteg lehetőséget rejt – az írói technikákat is ideértve. Az író strukturális hiánya mindenképpen hat a műre, és én szeretnék ezzel az eszközzel tovább kísérletezni.” – The New York Times

„Elena Ferrante hét regény szerzője. Semmi rejtélyes nincs benne, hiszen jelenléte áthatja – talán túlzottan is – a szövegeit, mondanivalóját a maga teljességében, csorbítatlanul adja át. Úgy vélem, a szerző egy önkifejezési stratégia összegződése, amely a fikciós világot formálja, egy nagyon is kézzelfogható világot, amelyet emberek népesítenek be, és események színesítenek. A többi nem más, mint közönséges magánélet.”The Guardian

„Én úgy tudom, az olvasóim nincsenek kétségbeesve. Sőt, levelekkel támogatják az én kis harcomat, amelyet azért vívok, hogy a műveim kerüljenek a középpontba. Úgy látszik, az irodalomrajongók megelégszenek a könyvekkel.”Vanity Fair  

„Az olvasók, amikor úgy hiszik, hogy a szerzővel találkoznak, egy nőt vagy férfit látnak, aki lehet szívélyes vagy épp mogorva, ám semmiképpen sem a szerző szerepét játssza. A szerző – illetve tehetsége, amellyel saját nyelvi eszköztárának minőségét csiszolja – kizárólag a műben jelenik meg.” – Sydney Morning Herald

„Ha a szerző nem létezik a szövegen túl, akkor a szövegben tárulkozik ki, tudatosan adja hozzá önmagát a történethez; ily módon valódibbá válik, mint a hétvégi mellékletben megjelenő fotón, egy könyvbemutatón, egy irodalmi fesztiválon, egy televízió műsorban vagy egy irodalmi díj átadásán. A szenvedélyes olvasó előtt egy-egy nyelvtani hiba, mondattani gubanc után felsejlik az író arcvonása, ugyanúgy, ahogy megjelenik előtte egy-egy szereplő, egy bizonyos tájkép, ahogy elönti egy érzés, ahogy átérzi egy tett súlyát. Így válik az írás és az olvasás meghitt viszonnyá az író és a befogadó számára egyaránt.” Paris Review  

Az írás iránti szenvedély nálam nem társult az íróvá válás vágyával. Ez a szenvedély természeténél fogva magának való.”Vogue

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Akverellbe költözött versek haniko

Akverellbe költözött versek

Ilyen volt Dallos Bogi legszebb péntekje dal

Ilyen volt Dallos Bogi legszebb péntekje